Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 1. szám - SZEMLE - Balázs József: A neokonzervativizmus jelentkezése a külpolitikában
lalkoznak, hogy az Egyesült Államok a világ egyik legvallásosabb országa. Szinte az összes világvallás és sok ezer szekta megtalálható itt. Liturgiája teljesen egyedi, de mind az evangéliummal, a biblia magyarázatával foglalkozik a sajátos amerikai életstílusnak megfelelően. A vallásos attitűd pedig itt eleve a konzervativizmus melegágya, még akkor is, ha a technikai civilizáció szintje igen magas. Az amerikai demokráciát vizsgáló Alexis de Tocqueville már a XIX. században rájött arra, hogy a vallás milyen jelentős szerepet játszik az amerikai társadalom életében: „.. .az amerikai papok egyáltalán nem próbálják a jövendő életre irányítani és lerögzíteni az ember minden pillantását: készséggel átengedik szíve egy részét a jelen gondjainak; úgy tűnik az evilági javakat fontos - bár másodlagos - célnak tekintik; és ha ők maguk nem is vesznek részt az iparban, legalább érdeklődnek fejlődése iránt és örülnek neki; és egyáltalán nem titkolják a jólét becsületes keresését e világban, bár szüntelenül a másvilágot festik a hívő elé, félelmei vagy reményei céljaként.”1 Tocqueville óta még aktívabbak lettek az amerikai egyházak és papok-prédikátorok, felhasználva a televízió és rádió nyújtotta lehetőségeket, természetesen szem előtt tartva az üzleti szempontokat is. A vallási fundamentalizmus alapvető bázisa a neokonzervativizmusnak, s így közvetlen támogatója Reagan elnöknek is.2 Brzezinski már az 1960-as évek végén leírja — bár fanyalogva - országának említett belső átstrukturálódását: „A nemzet céljával kapcsolatos bizonytalanságot csak növeli annak a megállapodott politikai elitnek az eltűnése, amely a második világháború óta vezette az országot. Ez az elit, amely elsősorban a keleti partról származott, és szoros kapcsolatban volt a legfelsőbb hivatalnoki és pénzügyi körökkel, a folyamatosság érzését biztosította a modern ipari társadalom jellegét és természetét illető pragmatikusü liberális egyetértés keretében. . . Az utóbbi időben ennek az elitnek a pozícióját erősen fenyegetik a földrajzilag szétszórtabb és az új tudományos-nemzetvédelmi iparágakkal szoros kapcsolatban levő újabb gazdasági érdekcsoportok, továbbá az ideológiai orientációjú s nagyobb befolyáshoz jutott értelmiségi erők képviselői.”3 Elfogadható Brzezinskinek az a megállapítása, hogy a keleti partvidék elitje némileg háttérbe szorult az amerikai hatalmi és kormányzati rendszerben. De ebből nem következik az, hogy a keleti partvidéken nem lennének konzervatív erők. Itt is vannak, de most nem ez a térség dominál az amerikai politikai és ideológiai élet színpadán. Az is igaz, hogy az amerikai értelmiségiek egy része a neokonzervatív eszméknek nemcsak hordozója, hanem a forrása is (például a Heritage alapítvány, a legtöbb kaliforniai egyetem)4. Az Egyesült Államokban általában a demokrata pártiakat szokták a populista jelzővel illetni. Napjainkban a republikánusokat, a neokonzervatívokat már szintén azzal vádolják, hogy populista attitűdöket vesznek fel.5 E jelenség oka az, hogy az amerikai neokonzervativizmusnak is szüksége van a népi, a népies jelleg felmutatására, különösen az elnökválasztás időszakában. A nyugat-európai neokonzervativizmus társadalmi bázisa elég szélesnek tűnik, de eltérő szilárdságú elemekből áll. Nyugat-Európában igazán konzervatív 86