Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 5. szám - Barbi Balázs: Indonézia helye és szerepe Délkelet-Ázsiában
nézet, hogy a térségben jelenlevő, ott érdekekkel bíró nagyhatalmak igencsak kevéssé járulnak hozzá a régió stabilitásának fenntartásához, annak erősítéséhez.15 Indonéziát közvetlenül nem fenyegetik külső erők. Azok csak annyiban ítélhetők veszélyesnek, amennyiben - indonéz megítélés szerint - potenciálisan támogathatják a belső ellenzéket. Némelyiküket (elsősorban Kínát) késznek is tartják ilyen segítség nyújtására. Az ezen - inkább elméleti, semmint tényleges — lehetőség miatti aggodalom hangoztatása azonban sokkal inkább a külpolitikai játéktér beszűkülése feletti elégedetlenség kifejeződése, valamint a belpolitikai kemény kéz igazolásának egyik eszköze, semmint tényleges félelem tükröződése. A hatalmi pozíciók regionális szintű gyengülését Indonézia két területen kívánja ellensúlyozni. Egyrészt „feléleszti” érdeklődését a harmadik világ, főként az el nem kötelezettek mozgalmában való szereplés és vezetői poszt megszerzése iránt. Másrészt igyekszik a korábbinál is nagyobb súlyt fektetni az ASEAN- beli összefogás erősítésére, mindenekelőtt az általa szorgalmazott regionális rugalmas ellenállóképesség (regional resilience) fejlesztésére. A regionális ellenállóképesség fogalma némi magyarázatot igényel. E fogalom szorosan kapcsolódik a regionalizmushoz, felfogásuk, értelmezésük között sok az átfedés. A regionális ellenállóképesség alapja a nemzeti ellenállóképesség, amelyet indonéz részről a következőképpen határoztak meg: „egy nemzet dinamikus állapota, amely magában foglalja az állhatatosságot, határozottságot és kitartást, s amely képessé teszi a nemzetet arra, hogy kifejlessze a létét, nemzeti életét és nemzeti céljainak megvalósítását veszélyeztető bármilyen belső és külső, közvetlen és közvetett fenyegetéssel és kihívással szemben megfelelő nemzeti erőt”.1® A politikai gyakorlatra vonatkoztatva ezt az elméletet Fifield úgy értelmezi, mint olyan koncepciót, amely a nemzeti kitartásra, állhatatosságra, eltökéltségre épül, és magában foglalja az ideológiai tényezőt, valamint a politika, a gazdaság, a kultúra, de a katonai védelem főbb elemeit is.17 A nemzeti rugalmas ellenállóképesség azt jelenti, hogy az adott állam mind magasabb fokon képes szavatolni belső fejlődését és biztonságát, továbbá a külső erőkkel szembeni ellenállását. A nemzetközi együttműködésnek már egy magasabb szintje, a regionális alkalmazkodás az, amikor a nemzeti ellenállóképességüket megszilárdító, szövetségbe tömörült országok képesek szervezetük belső életét, közös érdekeit a felsorolt nemzeti elemeket (politika, gazdaság, katonai erő stb.) regionális tényezőkké változtatva, együttesen védelmezni. Ez biztosítja a szervezet - esetünkben az ASEAN - számára a stabilitást, mégpedig oly módon, hogy a regionális szintű fejlődés növelőleg visszahat a nemzeti ellenállóképességre. Nem arról van szó, hogy az adott nemzetnek vagy szervezetnek befelé kellene fordulnia, kizárólag önerejére támaszkodva. A cél az, hogy az ASEAN külső erők jelenléte esetén is képes legyen saját érdekeinek érvényesítésére és a külső erőkkel való szembenállásra. Ez a fogalom és a mögötte meghúzódó elv - mivel 72
