Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 4. szám - PÉLDA VAGY EGYEDI ESET? - Hajdú András: Magyarország és Ausztria 1945 utáni viszonyáról
E nagyon vázlatos áttekintés végén indokolt feltenni a kérdést: végül is milyen tényezők határozták meg az elmúlt negyven évben Magyarország és Ausztria, % különböző társadalmi rendszerű országok viszonyában példamutatónak értékelt együttműködését? Vannak-e ennek a történelmi útnak általános tapasztapasztalatai ? Az 1945-ben a két országban létrejött különböző társadalmi berendezkedés megszületésének körülményei határozták meg az első időszakban a kapcsolatok alakulását. Az új társadalmi berendezkedés nehéz nemzetközi feltételek között való konszolidálása Magyarországon, Ausztria nemzetközi helyzetének rendezetlensége, a két társadalmi rendszer szétválásából fakadó problémák jellemezték ekkoriban a bilaterális viszonyt. Az osztrák államszerződés megkötése után - amely a kapcsolatépítés fontos feltételét teremtette meg - a magyarországi ellen- forradalom és annak nemzetközi hatása, Magyarország időleges nemzetközi elszigeteltsége akadályozta a megfelelő együttműködés kialakítását. A sikeres magyar belső konszolidáció, az általános nemzetközi feltételek javulása megteremtette az 1945 óta függőben lévő kérdések rendezésének lehetőségét, és az osztrák semlegességi felfogás pozitív változásával létrejöttek a feltételei a magyarosztrák viszony elmélyülésének. Mindezt elősegítette, hogy körülbelül ugyanerre az időre létrejöttek azok az egyezményes kapcsolatok is, melyek a továbbiakban a viszony keretéül szolgáltak. A nemzetközi enyhülés kibontakozása ugyanebben az időszakban összekapcsolta a bilaterális és az általános viszonyrendszer mozgásának irányát és dinamikáját, ami végül is a kétoldalú kapcsolatok „példaszerűvé” válását eredményezte. A két ország külpolitikájának homlokterébe 1945 óta először kerültek azonos kérdések: az európai biztonság problematikája, az enyhülés eredményeinek hasznosítása. A világgazdasági problémák felerősödése már bizonyos értelemben egyformán érintette mindkét ország helyzetét, tehát erősödött a tematikai azonosság a külpolitikai tevékenységben is. Az enyhülési politika defenzívája, a nemzetközi feszültség fokozódása mindkét országot a feszültség csökkentésére, a kontaktusok fenntartására mozgósította. így továbbra is jelentősek maradtak a külpolitikai érdekazonosságok. Mindezek a nemzetközi folyamatok a bilaterális viszonyban is éreztették hatásukat. A vezető politikusok között az enyhülés időszakában kiépült személyes kontaktusok során az ennek révén megszerzett bizalom a későbbiekben is lényegesnek bizonyult. Az egyre szélesedő és mélyülő kétoldalú kapcsolatok, azok intézményesülése lehetővé tették, hogy a kelet-nyugati viszonyban bekövetkezett romlás ne terjedjen ki a bilaterális viszonyra, és így első ízben nyílt lehetőség arra, hogy a magyar-osztrák viszony mozgásának iránya ne kövesse a nemezetközi kapcsolatok egészének negatív irányú változását, sőt - szerény eszközeivel - maga próbáljon pozitív hatást gyakorolni azokra. Az általános külpolitikai törekvések számos közös pontja és az erős bilateösszefoglalás