Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 3. szám - KÖNYVEKRŐL - Petőcz György: Szamuely László: A jóléti állam ma
dését egy racionális és hatékony állami bürokráciának kell szolgálnia. Csakhogy itt nagyon fontosak a mértékek. „Ha a központi redisztribúció túlmegy a munka- képteleneken való társadalmi gondoskodáson - írja Szamuely és át- meg átszövi az egész lakosság mindennapos életét, akkor már megváltozik a szakapparátusok és az állampolgárok közötti viszony jellege: ügyintézőkből a hatalom önállósult (nem ritkán önkényesült) birtokosai, az ügyfelekből pedig tőlük függő alattvalók lesznek. Ezáltal a jóléti államnak - mint létbiztonsági intézménynek - az embereket eredetileg emancipálni hivatott szerepe csaknem ellenkezőjébe fordul: újfajta paternalizmust hoz létre... Az emberek kiskorúsítása az ún. jóléti állam lényege ... ” E paternalizmusnak persze a másik oldalról is megvannak az ösztönzői. A lakosságban mind erőteljesebb lesz a biztonság iránti igény, az állami juttatásokkal szembeni elvárások, vagyis egyfajta eltartottsági mentalitás alakul ki. A lélektani vonatkozásokon túl jelentősek e folyamat erkölcsi következményei is. Hiszen az állami juttatások mindenáron való kicsikarása, a szabályok kijátszása, az állammal szembeni törvénysértések szinte bocsánatos bűnökké váltak. Általánosan elterjedt a „feketemunka”, a „fusizás” és egyéb adómegkerülő tevékenységek, valamint az adócsalás. Az állam teljesen logikus válaszlépésként szigorítja erre föl az ellenőrzést, de ennek a polgári állam alapelveit képező szabadság- jogokkal való ütközése nyilvánvaló. A bürokrácia terjedésének harmadik, politikai aspektusa, hogy igencsak felduzzad az egzisztenciáját a szétterebélyesedő jóléti államnak köszönő hivatalnoki réteg. Ez, szervezettségénél és hatalmi helyzeténél fogva, számarányánál jóval erősebb „nyomáscsoportot” képez, és érdekei az állami szerepvállalás további kiterjesztéséhez kötődnek. 3. Komoly aggodalmakat kelt a gazdasági növekedés ellenös^tön^ése. Szamuely így fogalmazza meg a jóléti állam csapdáját: az „egyenlőtlenségek orvoslására a jóléti állam az előállított értéktöbblet egy bizonyos hányadát kivonja a tőkés gazdaságból, és nem kapitalista módon osztja el. Ez viszont korlátozza mind a tőkefelhalmozás mértékét, mind mechanizmusának a működését, holott e mechanizmus egyre hatékonyabb működésére volna szükség ahhoz, hogy az értéktöbblet egyre nagyobb hányadát lehessen elvonni a tőkés termelésben bővítetten újratermelődő társadalmi egyenlőtlenségek enyhítésére...” Makroökonómiai szinten tehát felmerül a gazdasági növekedés és a óléti állam tevékenységének összeütközése. A probléma a mikroökonómia, gazdaság szereplőinek motivációja, munkaerkölcse szempontjából is jelentős. A jóléti állam az egyéni teljesítménytől és a tőkebefektetéstől bizonyos mértékig függetleníteni kívánja (kiegyenlítő tendenciával) az egyéni és a vállalati jövedelmeket. A progresz- szív jövedelemadóztatásnak, az adókedvezményeket, kamatkedvezményeket és egyéb formákat öltő állami segélycsomagoknak minden bizonnyal jelentős ellenösztönző hatásuk van. Ez pedig komoly veszélyt jelent nemcsak a termelés, de a munkaerkölcs szempontjából is. A neoliberális bírálók egyik fő érve, hogy a jóléti állam megmerevíti a gazdaság szerkezetét, megnehezítve ezzel a gazdaságnak a környezethez való alkalmazkodását. Támadásuk egyik fő célpontja a „munkahelyek védelmének” jegyében megfogalmazott foglalkoztatáspolitika. Ezek és a hasonló szempontok számosak, és a gazdasági tapasztalatokból számunkra is ismerősek. Azt azonban Szamuely László is hangsúlyozza, hogy a jóléti állam és a gazdasági növekedés viszonya még koránt sincs megnyugtatóan tisztázva, és további tudományos kutatást igényel. Petőig György 139
