Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 3. szám - KÖNYVEKRŐL - Hülvely István: Paczolay Péter - Szabó Máté: A politikaelmélet rövid története
szerepének felerősödése stb.), amelyek a társadalomtudományok általános „empi- rizálódásához” vezettek. Részletesen jellemzik a modern kapitalizmus kialakulásának történelmi folyamatait, a politika- tudományra ható változások általános, oktatás- és tudományszociológiai vonatkozásait, a „középszintű elméletek” térhódítását, s benne az Egyesült Államok politikatudományának kitüntetett szerepét. A könyv zárófejezete pedig a behavioriz- mus és a „posztbehaviorista” korszak politikatudományénak elemző bemutatásával zárul. A modern politikatudomány „szociologizálódása” a létet folyamatában ábrázolja, elemezve történelmi és tudománytörténeti feltételeit. A színvonalas és modern szemléletet tükröző kötet egy mindenképpen továbbgondolandó kérdést vet fel. Úgy érzem ugyanis, hogy a politikaelméletek történetének szerteágazó és egyes korszakokra különösképpen jellemző gazdag elméleti és módszertani törekvései után a „modern politikatudomány” bemutatása túlságosan komolyan veszi a politikatudománynak azt az önértelmezését, amely a szociológiai módszereknek a társadalom és a politika által igényelt szerepe alapján problémát- lanul azonosul elméleti-módszertani értelemben is ezekkel a módszerekkel. A szerzők által jellemzett „modern politikatudomány” ennek az önértelmezésnek az alapján meglehetősen „egydimenziós” képlet. Mintha a korábbi korszakok politika- elméletének pularizmusát most egy, a „módszer” diadalaként előálló egység váltaná fel. Ez azonban még a mai polgári politológia mércéjén mérve is vitatható. A szerzők a polgári politikatudományt többek között a következőképpen jellemzik: „A politikatudomány különféle részleteivel foglalkozó kutatásokból létrejött úgynevezett »középszintű elméletek« fokozatosan megfosztották a politikai filozófiát az átfogó politikaelmélet kialakításának lehetőségétől. Ma a politikai filozófia elsősorban a politikaelméletek történetére, illetve a politikatudomány ismeretelméleti-metodológiai kérdéseire, a politikai értékrendekés ideológiák vizsgálatára korlátozódik.” (247-248.1.) A filozófiai reflexió valóban nem cserélhető fel az empirikus kutatás, a funkcionális megfelelések és a konkrét politikai folyamatokkal összefüggő egyéb vizsgálódások szociológiai jellegű módszereivel. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy a filozófiának ne lenne ma is autonóm, az úgynevezett politikatudomány által be nem helyettesíthető mondanivalója a politikáról, s ebben az értelemben ne tartozna bele korunk politikatudományába. Másrészt a középszintű elméletek önállósulása még csak téma szerint (mondhatni: egy pragmatikus hasznossági elv alapján) választja le a politikatudományt a szociológiáról, s ezért a politikatudomány szociológizálódásáról szociológiává válásáról beszélhetünk. A modem politikatudomány modern fejleményként is szervesebben köthető a politikaelméletek történetéhez, ha az empirikus középszintű elméletté válás módszertani újdonsága mellett a tartalmi oldalt is beépítjük a modern politikatudományba. Ez a tartalmi következtetés nem mond ugyan ellent a módszertaninak, de mégsem azonos vele. Nemcsak arról van szó, hogy a középszintű elméletek megfosztották volna a filozófiát az átfogó politika- elmélet kialakításának lehetőségétől. Megtette ezt már a filozófia, illetve az általános társadalomelmélet maga is, amikor - mindenekelőtt Max Webernél - minden olyan társadalmi harmóniát teremtő tényezőt megkérdőjelezett, melynek alapján a politika egyszerű „szociotechnikaként” működhetne közre a társadalom javításában. Az érdekeknek a társadalom mélyén gyökerező feloldhatatlan pluralitása, valamint az ebből a pluralitásból következő viszonylagosság és esetlegesség weberi kimondása legalább annyit jelent a modern politológia megalapozása szempontjából, mint mindazok a tényezők, amelyeket a szerzők oly nagy gonddal soroltak fel a modern politikatudomány feltételeiként. Ez a filozófiai-világnézeti alapállás ugyanis a politikát minden korábbinál autonó- mabb problémamegoldó és konstitutív IJ5
