Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)

1986 / 3. szám - SZEMLE - Éliás Pál: Egy klasszikus jogintézmény: a tiszteletbeli konzul

A szocialista országoknak az előbbiekben ismertetett jogszabályai nem ab­szolút értelemben vett újdonságukkal tűnnek ki; rendelkezéseik követik a nem­zetközi gyakorlatban a tiszteletbeli konzulokkal kapcsolatban kialakult szokáso­kat. Mégis fontosak, mert egyrészt megmutatják, hogy több szocialista ország jog­alkotása a mai társadalmi viszonyok között az állam, illetve a természetes és jogi személyek jogai és érdekei külföldi védelmére újra alkalmasnak találta a tisztelet­beli konzuli intézményt, másrészt megteremtették a belső jogi feltételeket a saját államuk konzuli szolgálatában való ismételt alkalmazására. A magyar megoldás Az első világháború befejezését követően Károlyi Mihály „népkormányára” há­rult az a feladat, hogy megvalósítsa az önálló magyar külügyi igazgatásra vonat­kozó régi nemzeti törekvést. A Minisztertanács 1918. november 9-én felhatalmaz­ta Károlyi Mihályt a külügyminisztérium apparátusának megszervezésére. Az Országos Törvénytár 1918. december 15. számában jelent meg az „1918. évi V. nép­törvény az önálló magyar külügyi igazgatásról”.29 E törvénynek témánk szempontjából azért van jelentősége, mert - termé­szetesen - rendelkezik a magyar konzuli hivatalról, s ennek keretében említi a tisz­teletben konzuli intézményt is. A néptörvény 6. cikke erre vonatkozóan a követ­kezőket tartalmazza: „A magyar konzuli hivatalok vagy valóságosak, vagy tisz­teletbeliek. Valóságos konzuli hivatal az, amelynek vezetője hivatásos konzuli tisztviselő. Tiszteletbeli konzuli hivatal az, amelynek vezetésére tiszteletbeli konzuli kö­zeg nyert megbízatást. A konzuli hivatalok szervezetére vonatkozó szabályokat kormányrendelet szabályozza.” A konzuli hivatalok rendszerének ilyen megállapításában szerepe volt a nem­zetközi szokásjognak, továbbá a tiszteletbeli konzuli intézmény monarchikus ha­gyományainak, hiszen az Osztrák-Magyar Monarchia a XX. század fordulójára már kiterjedt, jól szervezett, nagyszámú tiszteletbeli konzult is foglalkoztató kon­zuli hálózattal rendelkezett: 1903-ban összesen 95 hivatásos és 392 tiszteletbeli (összesen tehát 487) konzuli hivatala működött szerte a világban. (A tiszteletbeli konzuli hivatalok közül 10 tiszteletbeli főkonzulátus, 125 ugyanilyen konzulátus, 103 alkonzulátus, 154 konzuli ügynökség volt.)30 A magyar külügyi igazgatás a Tanácsköztársaság bukása után a Horthy-kor- szakban is igénybe vette a tiszteletben konzulok szolgálatait. Ottlik György „Mi­lyen legyen az új magyar diplomácia?” címmel 1920-ban megjelent írásában - már az akkori külügyi igazgatás megteremtésének idején - kifejti, hogy a tiszte­letbeli konzulok tevékenységéhez az országnak jelentős gazdasági érdekei fűződ­nek.31 A. Külügyi Közlönyben 1922. február 28-án megjelent 2963/^-1922. számú rendelet „A tiszteletbeli konzulátusok felállítása és a tiszteletbeli konzuli tisztsé­”7

Next

/
Oldalképek
Tartalom