Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)

1986 / 3. szám - POLITIKA ÉS GAZDASÁG - Láng László: Külgazdasági kapcsolataink fejlesztése a fejlődő országokkal

kínálati verseny szabta korlátokba ütközik. A kifulladó kiviteli dinamikával és szerkezetfejlődéssel párhuzamosan a viszonylatban kitermelhető exporttöbblet is csökkent: az 1983. évi csúcshoz képest mintegy egyötödével.

Az 1983. évi visszaesés kivitelünkben alapvetően a legfontosabb partnerországokban (Irakban, Iránban, Nigériában) elszenvedett nagymértékű pozícióvesztésből származott, amit más közel-keleti (Algéria, Líbia), illetve dél-ázsiai (India, Pakisztán) országokban való átmeneti előretörés csak részben tudott ellensúlyozni. 1984-ben a térvesztés már átterjedt ez utóbbi országok egynémelyikére is (India, Líbia), miközben e folyamat a súlyponti piacokon felgyorsult. A kivitel e két folyamat eredőjeként bekövetkezett lényeges visszaesését a néhány piacunkon elért dicséretes pozíció javulás (Egyiptom, Szaúd-Arábia, Tunézia, Kelet-Ázsia) már képtelen volt ellensúlyozni.

1982-ben fejlődő viszonylatú kivitelünk csaknem fele három olyan országba került (Irak, Irán, Nigéria), amelyek politikai és gazdasági vis maiorok következtében az évtől kezdve drasztikus - a fejlődő országok közül a legnagyobb - mértékű importmegszorításokra kényszerültek, s ez a marginális szállítókat (mint amilyen Magyarország) az átlagosnál is súlyosabban érintette. A túlzott mértékű piacszakosodás miatt konjunkturális kiszolgáltatottságunk egészségtelenül nagyfokú.

Mindebből két követelmény adódik. Az egyik a piaci súlypontképzés átértékelése, új súlypontok kialakítása, ami jelentős pótlólagos költségekkel járó, időigényes folyamat. A másik olyan kapcsolódási, együttműködési formák alkalmazása, amelyek-ha a vis maiorok elhárítását értelemszerűen nem teszik is lehetővé - a maiaknál kevésbé konjunktúraérzékenyek. (Mindkét követelményre visszatérünk a továbbiakban.)

Az 1982-t követő gyorsuló pozícióvesztésünk nem csupán természetes reakció a harmadik világ fizetőképes keresletének visszaesésére. A létesítményexport példáján bizonyítható, hogy fejlődő országokbeli pozícióvesztésünk nem csupán külső okokra vezethető vissza.

Mint a táblázatból kitűnik, adataink alapján a létesítményexport terén a harmadik világbeli kötésállományunk már 1981-ben csökkenni kezdett. Feltételezhető tehát, hogy például gépexportunk 20 százalékos csökkenése 1983-ban a kötésállomány 1981-1982. évi viszonylagos visszaesésére vezethető vissza. A kötés- állomány 1983. évi zuhanása pedig egészen 1986-1987-ig éreztetni fogja hatását az exportban, minthogy a létesítményi ügyletek átfutási ideje általában 1-3 év. A visszaesés 1981. évi megindulása annál is inkább figyelemreméltó, mert ez az esztendő volt beruházási eszközeink fő piacainak, a közel-keleti olaj országoknak a rekordéve a rendelésállomány növekménye szempontjából. A konjunkturális okok tehát nem adnak teljesen megnyugtató magyarázatot létesítményexportunk piacvesztésére, mint ahogy arra sem, hogy mire vezethető vissza az átlagos kötésnagyság csökkenő trendje, a „nagy üzletek” elmaradása.

93