Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 2. szám - BIZTONSÁGPOLITIKAI KÉRDÉSEK - Szentesi György: A szovjet-amerikai hadászat erőegyensúly, a hadászati fegyverzetkorlátozás és a hadászati rakéták elhárításának összefüggései
ismert, hogy megalkotása egyfelől igen hosszú időt - az 5 éves, 1984-1989 közötti kutatási szakaszon kívül — 10-15 évet is igénybe vehet, másfelől pedig az, hogy költségei hihetetlenül nagyok lesznek. Az optimista becslések is 800-1000 milliárd dollárra teszik a működőképes komplex rakétaelhárító védelmi rendszer árát. A realitáshoz közelebb állónak lehet azonban tekinteni az 1500 milliárd dollárt, vagy azt a becslést, amely szerint (mai áron számolva) az Egyesült Államok a megvalósítás folyamatában évenként 150-200 milliárd dollárt költ majd a rakétaelhárító rendszer fejlesztésére. Az 1984-1989 közötti időszak, sőt számos jel szerint még az ezt követő néhány év is, kétségkívül a tanulmányozás, az előkísérletek szakasza. Az egymástól sokban eltérő, ellentmondó nyilatkozatok ellenére nincs olyan egyértelmű kutatási, előkísérleti eredmény, ami az 1980-as évek hátralévő időszakában fegyverre válva veszélyeztethetné a szovjet-amerikai hadászati erőegyensúlyt. Mindezek indoklásaként feltétlenül figyelembe veendő, hogy magukon az új fegyvereken, az őket befogadó hatalmas műholdakon kívül új szállítóeszközt is ki kell hozzájuk fejleszteni. A jelenlegi Space Shuttle űrrepülőgépek hasznos terhelhetősége és legnagyobb keringési magassága ugyanis messze nem elégítheti ki az új rakétaelhárító űrállomások, lézertükrök s a komplex rakétaelhárító rendszer több elemének igényeit. A világűrből végzendő rakétaelhárítás új eszközeinek, módszereinek kifejlesztése tehát elsősorban a hatalmas - több száz vagy egy-két ezer milliárd dollárt kitevő - fejlesztési költségek meglététől, másodsorban pedig az amerikai kormány politikai elhatározottságától függ. Mindenképpen hangsúlyozni kell tehát, hogy nincs és nem is lehet szó a világűrből történő rakétaelhárítás gyors, néhány éven belüli megvalósíthatóságáról. Tény, hogy a lézerek, a részecskegyorsító területén jó néhány földi, laboratóriumi kísérlet eredménye már rendelkezésre áll, ám ezek túlértékelésétől óvakodni kell. Az önmagában való korlátozott alkalmazás lehetősége még messze van a harci körülmények között alkalmazható fegyverrendszertől. A gyors kifejlesztés egyebek között azért is lehetetlen, mert a világűr sajátos térségnek számít, s mindenekelőtt azért, mert az itt uralkodó viszonyok - a mozgási és más törvényszerűségek - miatt feltétlenül el kell szakadni a földi, a légköri gondolkodásmódban megszokottaktól, s a világűrbeli alkalmazhatóság, felhasználhatóság semmiképpen sem értékelhető kiterjedt helyszíni kísérletek nélkül. Ezek pedig rendkívül eszköz-, idő- és költségigényesek. A hadászati erőegyensúly fontos összetevőjét, a hadászati rakéták elleni védekezésképtelenséget egyelőre tehát huzamosan ható tényezőnek kell tekinteni. A távlatban azonban semmiképpen sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az eredetileg a ballisztikus rakéták elleni harcra kifejlesztendő, a világűrben telepítendő irányított energianyaláb-fegyverek minden bizonnyal az eredeti fejlesztési erőfeszítéseknél jóval kisebb ráfordítással alkalmassá tehetők közvetlenül a műholdak elleni harcra, sőt esetleg a földfelszíni célpontok elpusztítására is.
