Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 2. szám - Szirtes I. János: Svájc semlegességi politikája
elmondottakhoz még azt is hozzátesszük, hogy Svájcnak nincs olyan szomszédja, amely szuverenitását és semlegességét fenyegetné, akkor az erős haderőre épülő semlegességi koncepció megalapozatlannak tűnik. Nem várható ugyan, hogy Svájc módosít hivatalos koncepcióján, de - a deklarációktól függetlenül - az ország hagyományainak megfelelő ütemű, így tehát igen lassú változási folyamat jelei is tapasztalhatók e téren. A semlegességi politika külkapcsolati vetületeinek lassú felértékeléséről van szó, amely alapvetően a jószolgálatok szerepének megnövekedésében jelentkezik. A jószolgálatok A jószolgálatok elvét aránylag későn fogalmazták meg. Annak ellenére, hogy a svájci gyakorlat a jószolgálatokat csaknem száz éve ismerte, a tevékenység első koncepcionális megfogalmazásával csak a külügyminisztérium 1954. évi hivatalos definíciójában találkozunk: „...a semleges államnak joga van jószolgálatokat vagy közvetítést felajánlani. . . ”7 Ezt a még homályos utalást Wahlen szövetségi tanácsos (miniszter) 1965-ben konkretizálta, amikor a második világháború utáni semlegesség kiegészítéseként megfogalmazta a diszponibilitás elvét.8 Wahlen - majd nyomában a svájci külpolitika - e diszponibilitáson a jószolgálatok nyújtására való hajlandóságot, az ilyen célokra való „rendelkezésre állást” értette. A későbbiek során a jószolgálatok szerepe jelentősen felértékelődött. így például „A svájci külpolitika kézikönyve” szerint „a jószolgálatok lehetővé tételét.. . ma a semlegesség létjogosultságának legfontosabb tényezőjeként fogják fel”.9 A jószolgálatok fogalma nem új a nemzetközi kapcsolatokban: gyakorlata lényegében azóta ismert, amióta államok léteznek. A jószolgálatok lényegében két vagy több állam ellentéteinek áthidalását szolgálják úgy, hogy a konfliktusban nem érdekelt állam közvetít közöttük, vagy tárgyalásaikhoz biztosítja a feltételeket. A klasszikus jószolgálatokban a közvetítő érdemben nem foglal állást, az esetleges közvetlen tárgyalásokon pedig nem vesz részt. Ezért a jószolgálatokra a legmegfelelőbb alany a semleges állam, amelyet nemzetközi jogi státusa amúgy is pártatlanságra kötelez. A mai államok közösségében, amelyekben a tekintély és a hatalmi tényezők fontos szerepet játszanak, a semleges állam rendelkezik a jószolgálatokhoz a legkedvezőbb kiinduló feltételekkel. Évszázadunk során ezért jószolgálati feladatokat leggyakrabban a semlegesek vállaltak magukra. A semlegesek jószolgálatainak nemzetközi jogi alapját először a hágai béke- konferenciákon fogalmazták meg. Az I. hágai egyezmény a viszályok békés megoldására irányulva a jószolgálatokat a közvetítéssel együtt tárgyalta, és a 2-8. cikkelyekben foglalta össze az ide vonatkozó szabályokat. A békekonferencia ösz- szes okmányához hasonlóan ez is meglehetősen általánosan foglalkozott tárgyával, és arról szólt, hogy az államok a háború elkerülésére lehetőség szerint közvetítést vesznek igénybe, illetve kívülállók ezt felajánlhatják a konfliktus alanyainak.
