Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 2. szám - Szirtes I. János: Svájc semlegességi politikája
A semlegességi gyakorlat és tapasztalat, valamint a már említett körülmények eredményeként a semleges státus biztosítására hivatott politika szerepe és súlya túlnő a nemzetközi jogon, és a semlegességet meghatározó tényezővé válik. E politika tényezői, elméleti rendszere, koncepciója különleges érdeklődésre számíthat, az örökös semlegesség politikájának azonban a semlegességi joghoz hasonló egységes értelmezése nincsen. Azoktól a megfontolásoktól vezérelve,, hogy egy rögzített elvárásrendszer lehetőséget nyújthatna a semlegességi státust garantáló országoknak a semleges állam politikájába való beleszólásra, évszázadokig semmilyen, e politikát egységesítő, katalogizáló törekvés nem jelentkezett. Erre csupán - a svájci örökös semlegesség történetében először - az ötvenes évek közepén került sor, amikor a svájci külügyminisztérium bizonyos kategória- rendszerbe foglalta álláspontját. A svájci külügyminisztérium 1954. november 26-án „A svájci semlegessége hivatalos koncepciója” címen dokumentumot tett közzé. Háromszázéves hagyományos és száznegyven évi elismert semlegesség után, amelynek során minden svájci kormány csupán általánosságokban volt hajlandó meghatározni semlegességi koncepciójának tartalmát, e lépés meglepőnek tűnik, és magyarázata a második világháború után kialakult helyzetben van. A háborút követően a semlegesség rendkívüli módon veszített tekintélyéből. Bernben konzervatív, szigorú és így befelé forduló politikát folytattak. Az ötvenes évek első felének a végére azonban a helyzet némileg módosult. Nem utolsósorban a délkelet-ázsiai események (koreai háború), valamint az osztrák probléma kapcsán kezdett körvonalazódni a semlegességi státus tekintélyének a felértékelődése. Svájcban ennek a tendenciának az elősegítésére - és nem közvetlenül a saját szükségleteik alapján - adták ki ezt a dokumentumot. Ezt támasztja alá az a körülmény, hogy az értelmezésben olyan általános megállapítások rögződtek állam-, de nem nemzetközi jogilag is, amelyek a hágai egyezményekre épülve, de azokon túllépve próbáltak általános, és nem csupán speciálisan svájci magatartásmintákat rögzíteni. Érdemes ezért ezt a dokumentumot részletesebben megismernünk, mivel azóta sem született a kérdésnek hasonlóan átfogó hivatalos értelmezése. Az öt fejezetből álló dokumentum első része az ún. hagyományos és az örökös semlegesség közötti különbséget emeli ki. A hagyományos semlegességi státust két ismérvvel jellemzi: 1. egy államnak a nemzetközi jog értelmében folytatott háborútól és 2. az ellenségeskedésektől való távolmaradása.3 Érdekessége az első fejezetnek az a megállapítása, miszerint az örökös semlegesség az érintett állam nyilatkozatával veszi kezdetét. A nyilatkozathoz csatlakozhat más államnak a státust elismerő deklarációja is. Ennek megfelelően Svájc egyoldalú és szerződéses, avagy a kettőt kombináló örökös semlegességet különböztet meg. A külügyminisztérium álláspontjának ilyen rögzítése nyilvánvalóan arra irányul, hogy az örökös semlegességet egyoldalú deklarációval is ki lehessen nyilvánítani. A törekvés szuverenitási megfontolásokból érthető, ez azonban 57
