Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)

1986 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Csáki György: összehangolt akcióprogram a trópusi Afrika tartós fejlődésére

helyettesítő intézkedésekkel, az energiater­melésben, az élelmiszerek és ipari eredetű fogyasztási cikkek, az alapanyagok és a be­ruházási javak előállításában;- az afrikai gazdaságok integrálása, min­denekelőtt az energia és az élelmiszerek cse­réjének terén. E célok megvalósítása összehangolt külső és belső erőfeszítéseket igényel. A külső források nyújtóinak összhangba kell hozniok segítsé­güket a kormányok prioritásaival és fejlesz­tési programjaival. Már ma is elmondható, hogy a segélyek nagy része beleillik az érin­tett országok fejlesztési politikájába. A gazda­sági fejlődés bármilyen megélénkítése Afri­kában kizárólag a termelőszféra, mindenek­előtt az agrárszektor dinamizmusától függ. A mezőgazdaság fellendülése megállíthatja az élelmiszerimport növekedését, rövid és középtávon ösztönözheti az exportbevételek növekedését, emelheti a népesség jelentős részének életszínvonalát, fokozhatja az ipar anyagellátási biztonságát, növelheti a nem­zeti jövedelmet - ezen keresztül bővülhetnek az egészségügyi és oktatási kiadások, gyara­podhat az infrastruktúra. Egyedül a mező- gazdaság erőteljes fejlődése alapozhatja meg a fejlődés hosszú távú megindulását Afriká­ban. A mezőgazdaság dinamikus fejlődésén alapuló általános fejlődést a gazdasági refor­mok korábban említett körének kell meg­alapoznia és egyben biztosítania is. Az elmúlt évek válsága súlyos csapást mért mindazon programokra, amelyek a fej­lődés hosszú távú ellentmondásainak fel­számolására irányulnak. Bizonyos, hogy e téren új programokra, új beruházásokra is szükség van, de mindenekelőtt hatékonyab­ban kell hasznosítani a meglevő kapacitáso­kat. Változatlanul elsőbbséget kell élvezniük az egészségügyi, demográfiai programoknak, az újraerdősítésnek, az alkalmazott mezőgaz­dasági kutatásoknak, az oktatás és szakképzés fejlesztésének. A fejlődés meggyorsításának külső felté­telei nem tűnnek kedvezőnek: az afrikai országokba áramló tőke bruttó összege 1987- ig évi 13 milliárd dollár körül látszik stabili­zálódni, a törlesztési kötelezettségek azonban 1985 és 1987 között évi 8 milliárd dollárra rúgnak - szemben az 1980-1982 közötti évi 2,3 milliárddal. így az Afrikába irányuló nettó tőkeáramlás 1980-1982 és 1985-1987 között évi mintegy 10,8 milliárd dollárról évi 5 milliárd dollárra csökkeni A számok mindenképpen nyugtalanítók és elfogadha­tatlanok - akkor is, ha (amint a Világbank szakértői ismételten hangsúlyozzák) a külső források növelése önmagában nem jelenthet megoldást: az elsődleges cél csak a külső és a belső erőforrások jobb, hatékonyabb fel- használása lehet. A külső források ilyen jelen­tős mértékű hiányát a nemzetközi szervezetek nem képesek pótolni, ezért az afrikai orszá­goknak ösztönözniük kell a magántőke im­portját, általában a magánberuházásokat. A Világbank jelentése nem egyértelműen pesszimista. Nem szükségszerű, hogy Afrika jövője a kilátástalanság „perspektíváját” rejt­se magában. Némi reményt nyújthat Fekete- Afrika számára több, a fejlődő világból szár­mazó példa: húsz éve Dél-Korea helyzetét mindenki katasztrofálisnak találta, tíz éve Banglades helyzete tűnt reménytelennek, húsz éve elsősorban a hindusztáni félsziget helyzete ösztönözte az IDA (Nemzetközi Fej­lesztési Társaság) megteremtését. A hatvanas években az afrikai növekedési ütemek összes­ségükben is megfelelők voltak, de még a het­venes években is voltak olyan afrikai orszá­gok (Botswana, Elefántcsontpart, Kamerun és Malawi), amelyek a világátlagnál gyorsab­ban növelték gazdasági teljesítményüket. A világgazdaság története tele van meglepe­tésekkel, s azt bizonyítja, hogy a külső segít­ség és a belső gazdasági reformok megfelelő összehangolása révén egy ország gazdasági helyzete akár egyetlen évtized alatt is jelentő­sen javulhat. Csáki György 156

Next

/
Oldalképek
Tartalom