Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Gazdag Ferenc: Alfred Grosser: Külkapcsolatok, Franciaország külpolitikája 1944-1984
A „köz szolgái” nem adnak hangot önálló elképzeléseiknek, hiszen nem is ez a feladatuk. Keegan Margaret Thatcher személyiségét is vizsgálat tárgyává teszi. Ennek során érdekes adalékokat tár az olvasó elé munkatársaihoz való viszonyáról, vitastílusáról, érveiről, munkamódszeréről. Hiba volna azonban azt hinni, hogy ez öncélú privatizálás. Sokkal közelebb áll az igazsághoz az, hogy ezek a sorok is segítenek abban, hogy jobban megértsük mi ment és megy végbe Nagy-Britanniában Mrs. Thatcher kormányzása idején. Ami pedig a kormányzat hajthatatlanságát illeti, nézzük, hogyan vélekedik erről Keegan: „Könyvemnek a Mrs. Thatcher gazdasági kísérlete címet adtam, de nagyon jelentős értelemben ez egyáltalán nem volt kísérlet. A kísérlet szó feltételezi azt a hajlandóságot, hogy megfigyeléseket végezzünk és az eredményeknek megfelelően változtassunk. Ám ahogyan az evangélisták az 1983. júniusi általános választásokhoz viszonyultak, nagyon kevés jel mutatott arra, hogy megváltoztatták volna alapvető gazdasági elképzeléseiket, sőt, ma- nifesztumuk témája a „még többet ugyanabból” volt. (207. 1.) Mindent egybevéve a recenzensnek már nem marad más feladata, mint ajánlani a kötetet úgy az egyszerű érdeklődők, mint a Nagy-Britanniával hivatásszerűen foglalkozók számára. A hazai irodalomban ma még szokatlan stílusú mű a politikai elemzések mögött nem feledkezik meg az emberekről sem. Az emberekről, akik a döntéseket hozzák, vagy az emberekről, akik a döntéshozókat befolyásolják. Megtudhatjuk mi rejlik álláspontjaik mögött, mi mozgatja cselekedeteiket. Nagy szolgálatot tesz a megértésben a kötetben szereplő legfontosabb közgazdasági kifejezések magyarázata és a monetarizmus és a keynesiánizmus fő alapelveinek tömör ismertetése. Hazai tudományos életünkben sajnos még mindig makacsurtartja magát a tévhit, hogy a tudományos kutatások eredményei nem érdeklik a nagyközönséget és fordítva; a széles tömegek tetszésére számot tartó műveket legjobb esetben is csak a népszerű-tudományos kategóriába lehet besorolni. William Keegan műve, amely a szakértők számára is szolgál új információval, méltó cáfolata ennek a nézetnek. Vető István ALFRED GROSSER: Külkapcsolatok. Franciaország külpolitikája 1944—1984 (Affaires extérieures. La politique de la France 1944—1984) Flammarion, Párizs, 1984. 332 1. A. Grosser, a jelenkori történelem és politika kérdéseivel foglalkozó francia történészek egyik legismertebbje új kötetet jelentetett meg, amely a már korábban publikált írások - Les Occidentaux. Les pays d’Europe et les États- Unis depuis la guerre (A nyugatiak. Európa államai és az Egyesült Államok a háború után) 1978; L’Allemagne de notre temps (A jelenkori Németország) 1970. - szerves folytatásának tekinthető. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a szerző 1961-ben már kiadott egy-egy összefoglalót a IV. és az V. Köztársaság külpolitikájáról. A cím maga is magyarázatot igényel. Grosser szerint több tényező is indokolta, hogy könyvének ne adjon valami hagyományosabb címet. Elsőként azt említi, hogy az 1946-os alkotmánnyal a volt gyarmatokból létrehozott Union francaise, majd az ezt követő, 1958-ban kreált Communauté olyan kapcsolatrendszert jelentett és jelent Franciaország számára, amely lényegesen többet tartalmaz a tradicionális államközi kapcsolatoknál. Sok igazság van ebben az érvelésben. Franciaország valószínűleg az egyetlen a volt gyarmat- tartó hatalmak sorában, ahol a dekolonizálás heves folyamatában egy gyarmati háború a közvetlen polgárháború szélére sodorta az anyaországot, mint az Algéria függetleségi- harca esetében történt, 1954-1958 között. Másodsorban a nyugat-európai integrációs folyamat teszi több vonatkozásban idejét múlttá a külpolitika hagyományos értelmezését. A katonai és gazdasági területeken lezajlott integrációs fejlődés olyan mértékű interdependen- ciához vezetett már eddig is, hogy Grosser joggal idézheti Giscard d’Estaing egy 1974-es megállapítását: „Az Európa-politika többé nem a francia külpolitika része, hanem valami más. Olyasmi, amit Franciaország önmaga számára tervez.” Végül a szerző megemlíti a transznacionalizmus jelenségét és a nemzeti politikák gyakorlati összefonódását, amely szinte lehetetlenné teszi egy állam számára a szövetségeseitől gyökeresen eltérő politika folytatását. Példaként említhető az 1981-ben hatalomra került szocialista kormányzat 1983- as gazdaságpolitikai kényszerfordulata. Ekkor a gyorsan romló gazdasági egynsúlyi helyzet 145
