Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Csaba László: Hans-Hermann Höhmann - Heinrich Vogel (szerk.): Kelet-Európa gazdasági problémái és a kelet-nyugati kapcsolatok
világpiaci részesedése, mégpedig a jelentős szovjet cserearány-nyereség ellenére. Nem volt sikeres tehát a gazdasági enyhülési politikának az a célja, hogy a KGST-országok az 1960-as éveknél jobban integrálódjanak a világgazdaságba. Ennek főként szerkezeti és versenyképességi okai vannak, és ez határozza meg az 1980-as éveket is. A kelet-nyugati forgalom feltételei kedvezőtlenek. A szovjet kivitel 90 százalékát adó energiahordozók, nyersanyagok és -termékek iránti kereslet csökken, a kínálat leszorítja az árat, míg a kelet-európai exportőrök által Nyugaton eladott tömegtermékek krónikus túlkínálata, az importkorlátozás hatása és a rubeladósságok törlesztésének kényszere eleve behatárolja ezeknek az országoknak a mozgásterét. Köves Andrással vitatkozva* ismét kifejti azt a nézetét, hogy elkerülhetetlen lesz a szovjet piac további térnyerése a kelet-európai országok összkereskedelmében, még akár a konvertibilis forgalom kárára is. Nem vitatja azonban érdemben Köves érveit, így tudományosan elégtelennek kell minősíteni az olyan eljárást, ahol az ellentétes nézet bírálatát a saját álláspont ismételt leszögezése pótolja. Meggyőzően érvel viszont a Nyugat-Európa keleti importfüggőségét túlzottnak minősítő nézetek és az EK-ban a KGST-országokkal szemben érvényesített hátrányos megkülönböztetések ellen. A második, a KGST-országok politikai viszonyait taglaló rész tartalmazza természetszerűleg a legtöbb vitatnivalót. Az ideológiai, szóhasználatbeli és megközelítésbeli különbségek ismertek, újólag nem érdemes felidézni őket. Talán érdekesebb az, hogy a velünk szögesen ellentétes szemléletű tanulmányokból is néhány kelet-európai szempontból is elfogadható következtetést emelek ki. Schneider tanulmánya azt vizsgálja, hogy a gazdasági feszültségek miként hatottak az NDK, Lengyel- ország és a Szovjetunió belpolitikájára. A szerző szegényes, döntően másodlagos források alapján is arra a helyes következtetésre jut, hogy a „Szolidaritás” fokozatosan megszűnt szakszervezet lenni, hiszen kongresszusának határozatai a politikai rendszer alapjait, kül- és katonapolitikai elveket kérdőjeleztek meg. Nyilván egyesült államokbeli politológusokkal vitázva, közvetetten bemutatja: a lengyel politikai feszültségek az ország sajátosságaival függnek össze, s így semmi se indokolná, hogy a szomszéd országokra átterjedjenek. Az amerikai Bisler viszont ennek ellenére tipikusnak tekinti a lengyel válságot, amelyet szerinte csak mennyiségi, illetve formai különbségek választanak el a többi ország feszültségeitől. (Kár, hogy a két szerző vitája annak ellenére sem vált explicitté, hogy a kötet szerzői előzőleg konferencián tárgyalták meg tanulmányaik korábbi változatát.) Ennek némiképp ellentmond a konkrét viszonyok elemzéséből levont - szerintem helytálló - következtetése, ami szerint a magyar megoldásokat sem a lengyel, sem a szovjet viszonyok közé nem lehetne átültetni. Bemer tanulmánya a gazdasági nehézségeket a kis KGST-államok politikai szempontjából elemzi. Bemer - Betkenhagenhez és Bis- lerhez hasonlóan - triviálisnak tartja azt az álláspontot, hogy a KGST-n belüli munkamegosztás a Szovjetunió számára egyoldalúan hátrányos. Ezt magyar és szovjet szerzők mellett amerikai és osztrák szakértők is - nyomós érvek alapján - kétségbe vonják. Félrevezető egymásutániság helyett oksági kapcsolatot feltételezni az enyhülési politika és a kelet-európai reformok apálya között. Azt viszont helyesen fejti ki (178. 1.), hogy a nemzeti érdekek előtérbe kerülése az 1980-as évek elején semmilyen mértékben sem gyengítette a kelet-európai országoknak a Szovjetunióhoz fűződő kétoldalú viszonyát, sőt ezek a bilaterális kapcsolatok még erősödtek is az említett időszakban. A harmadik rész a nyugati országok keleti gazdaságstratégiájának változataival foglalkozik. A kölni intézet igazgatója, Vogel és az amerikai kongresszusi kutatószolgálat vezetője, Hardt nagyjából hasonló lehetőségeket lát, és egy irányba mutató ajánlásokat tesz. Ez - meg a kötet egésze is - jól mutatja: nem annyira nemzeti, mint szakmai megközelítésbeli ellentétek szerint alakulnak ki a „frontok”. A biztonság- (katona-) politikai és ideológiai ihletésű nézetek gyűjthetők a „lehetséges legnagyobb biztonságot, annyi együttműködéssel, amennyi elkerülhetetlen” jelmondata köré. Másfelől a közgazdasági szempontok túlsúlya melletti érvelések azok, amelyek a „szükséges biztonság mellett a lehető legtöbb együttműködést” megfogalmazásba sűríthe- tők. A katonapolitikai megítélés a kereskedelmet politikai fegyvernek, s az egyik fél nyereségét eleve a másik veszteségének tekinti. A nemzetközi kereskedelem elmélete viszont mindig is természetesnek tartotta, hogy senki sem köt olyan üzletet, amelyben nem látja a maga hasznát, s nem lehet anélkül tető alá hozni egy ügyletet, hogy a másik fél is meg ne találná a számítását. Minél jelentéktele
