Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 1. szám - SZEMLE - Aczél Endre: A "thatcherizmus" a második szakaszban
Scargill-lal, és megalakították saját szakszervezetüket. A NUM, a brit munkásmozgalom büszkesége, szétesett. Feléledt viszont a szakszervezetek nagy dilemmája, nevezetesen: elfogadható-e a kormánynak az az ajánlata, hogy fedezi a kötelező szakszervezeti szavazások költségeit ? A szaktanácsnak érvényes (1982. évi) határozata van arról, hogy ez elfogadhatatlan, és tilos mindenféle együttműködés a toryk szakszervezeti törvényeivel. Dacára ennek, a műszaki és gépipari dolgozók óriásszakszervezete (AUEW), vitathatatlanul rossz anyagi helyzetére hivatkozva, elfogadta a felkínált összeget, és a „bolsevikgyűlölő”, amerikai stílusú jobboldali villanyszerelő szak- szervezet (EETPU) nyomban vele tartott. Újabb szakadás körvonalai rajzolódtak ki. Megjelentek az „együttműködő” szakszervezetek, közöttük olyanok is, melyek nem politikai okokból, hanem szegénységük miatt kényszerültek ilyen választásra. A bányászsztrájk veresége visszavetette az egész szakszervezeti mozgalmat. Az új rendszer elfogadásának azóta olyan önmozgása alakult ki, amelyet - úgy tűnik - elég nehéz feltartóztatni. A Thatcher-féle konzervativizmus „idő előtti” bukásának kikényszerítésére tett elsietett kísérlet elmélyítette a baloldal válságát. Hasonló sorsra jutott a Munkáspárt legszélső baloldalán meghúzódó trockis- táknak (militant tendency - harcos irányzat) az a törekvése, hogy a helyi önkormányzati hatalom birtokában „anarchiát” hozzanak létre, és a „kormányozha- tatlanná” tett nagyvárosok (például Liverpool) rémével kényszerítsék „térdre”, azaz költségvetési igényeik kielégítésére a kormányzatot. A probléma az, hogy ezek a törekvések munkáspárti mezben jelennek meg, és a közvélemény - bármennyire tiltakozzék is ez ellen a pártnak mindinkább a centrizmus felé tolódó vezetése - általában a munkásmozgalommal azonosítja őket. Ennél jobbat a konzervatív vezetés nem is kívánhat magának. Ez esetben ismét a törvénytisztelet és a törvényszegés dilemmájáról van szó. Törvény van arról, hogy a helyi önkormányzatok bizonyos szinten túl adót nem vethetnek ki, következésképp költségvetésüket (lakásépítés, oktatás, közlekedés, szociális és közszolgáltatások) ehhez a szinthez kell igazítaniuk. Ha ezt nem teszik meg, a kormány nem pótolja a hiányzó összeget. Liverpool viszont azon az állásponton van, hogy a Munkáspártot a városi lakosság nem a kormány által kikényszerített szolgáltatás-megnyirbálások és elbocsátások végrehajtására választotta meg a tanács élére, hanem azért, hogy a meglévőt védelmezze, sőt többet nyújtson. Tehát ez a párt „nem fogja elvégezni Thatcherék piszkos munkáját”. Ez az állásfoglalás irreális és keresztülvihetetlen. A politikában az ilyesmi nem bocsánatos bűn, már csak azért sem, mert a liverpooli trockisták, kifogyva a pénzből, elhatározták valamennyi városi alkalmazott (és pedagógus) elbocsátását, remélvén, hogy ez meghátrálásra kényszeríti a kormányt, és fizetni fog. Föl sem merült bennük, hogy pontosan az általuk „körömszakadtáig” védelmezett dolgozókat fosztják meg a munkától. Azt sem látták, hogy más baloldali önkormányzatok megtanultak a kevésből többet kihozni, és rájöttek a pénzszerzés 100
