Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)

1985 / 4. szám - 40 ÉV TÖRTÉNETÉBŐL - Fülöp Mihály: A Külügyminiszterek Tanácsa és a magyar békeszerződés

területéről (kivéve az ausztriai szovjet megszállási övezet utánpótlási vonalait biztosító szovjet egységeket). Szorgalmazták a fegyverszüneti egyezmény 9., a szö­vetséges hajók visszaszolgáltatására, illetve kártérítésre vonatkozó cikkely felvé­telét a békeszerződésbe. A román békére vonatkozó angol javaslat 9. pont­jának megfelelően Nagy-Britannia küldöttsége megállapította, hogy „a kérdést - miszerint egész Erdély visszakerüljön Romániához - nem lehet kizárólag Románia háborús teljesítménye alapján eldönteni. Úgy vélték, hogy nagyon fontos olyan román-magyar határt megállapítani, amely önmagában véve igazsá­gos. Mielőtt bármilyen végső kötelezettséget vállalnának, azt kívánták, hogy ezt a kérdést alaposan meg kell vizsgálni egy szakértői albizottságban.”16 A brit küldöttség politikai természetű cikkelyeket kívánt felvétetni a magyar (akárcsak a román és a bolgár) békeszerződésbe. Általános irányvonalként a brit küldöttség az olasz békeszerződés-tervezetre vonatkozó gazdasági és pénzügyi javaslatainak elfogadását ajánlotta. A Szovjetunió javaslatát Magyarországnak az Egyesült Nemzetek Szervezetébe való felvételére megfontolandónak tartotta. Noha az angol diplomácia hangoztatta a háború alatti megállapodások ideig­lenes, a békeszerződésekre nézve nem végleges jellegét, a szovjet és a brit javas­latok közvetlen kapcsolatot teremtettek a kapitulációs okmányok és a békeszer­ződés-tervezetek között, azaz folytatták a „volt ellenséges” államokra vonatkozó, a háború alatt megkezdett szövetséges tárgyalásokat. Az Egyesült Államok viszont kizárólag a második világháború befejezése után kívánt tárgyalni a béke poütikai- katonai-területi és gazdasági feltételeiről, és így béke-előkészítő tevékenysége is más alapokról indult. Londonba érkezése előtt az amerikai külpolitikát ekkori­ban meghatározó Byrnes külügyminiszter csak az olasz békeszerződés-tervezet ügyében alakított ki saját álláspontot, Románia és Bulgária esetében Londonban még a berlini értekezlet előtt kidolgozott amerikai politikai vonalat képviselte: a krími (jaltai) megállapodásra hivatkozva, a diplomáciai elismerés felfüggeszté­sével kívánta kikényszeríteni a román és a bolgár kormány átalakítását. Az ame­rikai pozíciót arra alapozta, hogy ezek a kormányok - szerinte - nem „széles­körűen képviseleti” jellegűek. Byrnes „el nem ismerési” politikáját nemcsak angol (és francia) részről fogadták komoly fenntartásokkal: az amerikai küldött­ség tagjai is kétségbe vonták eredményességét.17 Molotov 1945. szeptember 16-án és 19-én a kétoldalú megbeszéléseken sem tudta meggyőzni Byrnest, hogy egyet­len kormány sem tűrne el ellenséges kormányt egy általa legyőzött országban. Molotov annak is hangot adott, hogy a szovjet kormány - közreműködéséért az olasz békeszerződés megszövegezésében - joggal várja el az Egyesült Államok­tól, hogy ne akadályozza a balkáni békék kidolgozását. Byrnes elismerte ugyan: a Szovjetunió joggal igényli, hogy vele szemben baráti kormányok működjenek ezekben az államokban, de „lengyel” típusú kormányátszervezés nélkül nem volt hajlandó a békeszerződéseket aláírni. Molotov kénytelen volt tehát közölni: ha az Egyesült Államok nem írja alá Romániával és Bulgáriával a békeszerző­128

Next

/
Oldalképek
Tartalom