Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 1. szám - Losoncz Miklós: Nyugati stratégiai koncepciók és megvalósításuk a kelet-nyugati gazdasági kapcsolatokban
törvényt, amely - a hagyományos felfogással szakítva - a katonai potenciál fejlesztése szempontjából kritikus technológiák védelmét tette meg az exportellenőrzés fő feladatává. A törvény azonban továbbra is lehetőséget nyújt az export tágabb ellenőrzésére, mivel nem jelöli meg a katonai és a polgári felhasználás közötti választóvonalat, azaz továbbra is vitatott a kettős rendeltetésű áruk köre. Szigorodást jelent az is, hogy a reexportot és a tőkés országokba irányuló kivitelt is engedélyeztetni kell a katonai szempontból kritikus technológiák körében. A Carter-kormány hivatali idejének utolsó negyedében az 1979. decemberi afganisztáni eseményekre hivatkozva, nagyszámú gazdasági szankciót hozott a Szovjetunióval szemben. 1980 januárjában például felfüggesztette mintegy 700 elbírálás alatt álló exportengedély kiadását, részleges gabonaembergót rendelt el a Szovjetunióval szemben. 1980 márciusában a COCOM-tagországok amerikai nyomásra szigorították bizonyos számítógéprendszerek, alkatrészek és félvezetők kivitelének ellenőrzését, s felfüggesztették a korlátozások alól történő kivételnyújtást. (Addig a COCOM-tagországok egyhangú szavazata esetén felmentést lehetett kapni a korlátozások alól.) A szankciók politikája hasonlított az ötvenes évek negatív szankcióihoz, azzal a különbséggel, hogy a Carter-kormány a szankciókat, korlátozásokat nem elsősorban nemzetbiztonsági-stratégiai célból alkalmazta, hanem rövid távú külpolitikai célok elérése érdekében. A Carter-kormánynak a kelet-nyugati kapcsolatokat szabályozó intézkedései, törvényei nem illeszkedtek hosszú távú, átfogó, konzisztens stratégiai koncepcióba. A követendő stratégiát illető nézeteltérések, nézetkülönbségek tartós fennmaradása magyarázza a Carter-kormány bizonytalanságait, következetlenségeit, esetenként kiszámíthatatlanságát a kelet-nyugati kapcsolatokban, legalábbis 1979 végéig, az afganisztáni eseményekig. A nézetkülönbségek tartós fennmaradása nemcsak a stratégiaformálást nehezítette, hanem a különféle részkoncepciók következetes végrehajtását is gátolta. A különféle, egymással nehezen összeegyeztethető koncepciók állandó ütközése, a hosszú távú stratégiai célok hiánya azzal a következménnyel is járt, hogy a Carter-kormány politikájában megnőtt a rövid távú politikai célok elérését szolgáló elemek jelentősége. A Nixon-Kissinger-féle koncepcióhoz hasonlóan a Carter-kormány is politikai feltételekhez kötötte a Szovjetunióval való kapcsolatfejlesztést. A különbség - 1979 végéig - egyrészt abban állt, hogy a Carter-kormány nagyobb mértékben folyamodott a Szovjetunióba irányuló amerikai kivitel külpolitikai célú ellenőrzéséhez, és erőteljesebb stratégiai célú exportellenőrzésre törekedett mind nemzeti keretek között, mind a COCOM-ban. Másrészt a Carter-kormány - amint azt az emberi jogok kapcsán folytatott kampány is mutatta - inkább negatív szankciókat, kényszerelemeket alkalmazott pozitív ösztönzők helyett, s nem a Szovjetunió külpolitikáját kívánta befolyásolni, hanem a belpolitikába való beavatkozással akarta a Szovjetuniót nemzetközileg is gyengíteni.25 A kelet-nyugati kapcsolatokban megfigyelhető inkonzisztenciák, bizonytalanságok, ellentmondások nem csekély szerepet játszottak Carter elnök 1980. évi választási vereségében. 47
