Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)

1985 / 3. szám - TUDOMÁNYOS ÉLET - Dunay Pál: A békekutatás szerepe a közvéleményformálásban (Kerekasztal-konferencia)

azonban rámutattak arra, hogy 1978 közepén az Egyesült Államok több tárgyalást egyoldalúan megszakított - így például a fegyverkereskedelem korlátozásáról vagy az Indiai-óceán demilitarizálásáról folyót s ez jelentette az enyhülés végét. A Szovjetunió a nemzetközi légkör javítása érdekében azóta egyoldalúan több kötelező nyilatkozatot tett. Wallensteen - bizonyos mértékig felülvizsgálva korábbi álláspontját - megjegyezte, hogy bár a viszony romlásának folyamatában kijelölhetők csomópontok, mégis akkor maradunk hűek a valósághoz, ha „az enyhülés fokozatos eróziójáról” beszélünk. Ezt a megközelítést a résztvevők általában elfogadhatónak tartották.

Kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a részletekben könnyebb lenne-e megállapodni, mint egyes elvekben.

Szó esett az ENSZ szerepéről is, miszerint a kormányok politikáját kevéssé befolyásolja az ENSZ tevékenysége, az elfogadott határozatokat sorozatosan megszegik. Egy nyilvánosságra nem hozott ENSZ-tanulmányra hivatkozva kiemelték azt is, hogy a nyugati tömegtájékoztatás jóval kedvezőtlenebb képet fest a világszervezetről, mint akár a fejlődő, akár a szocialista országok sajtója. Mindez rávilágít arra, hogy még a békekutatók és más szakértők is gyakran a tömegtájékoztatás manipulációjának áldozataivá válhatnak.

Marek Thee előadása azt vizsgálta, hogy a kelet-nyugati viszonyban miként érzékelhető a fenyegetés. Szerinte a fenyegetés korunkban a nukleáris elrettentés politikájával és egy nemzetközi akció-reakció folyamattal mutat szoros kapcsolatot. Ezt egy valóságtól elrugaszkodott ellenségkép erősíti mindkét oldalon, „ami a kormányokat és a társadalmakat vakká és süketté teszi a nemzetközi élet realitásaival szemben”. A nukleáris elrettentés gyorsítja a támadó nukleáris fegyverek fejlesztését.

Az Egyesült Államok és a Szovjetunió a második világháború után kiélezett versengésbe kezdett a stratégiai pozíciókért, befolyási övezetekért és a katonai fölény megszerzéséért. Egymás közötti kapcsolataikat - Thee szerint - elsősorban a katonai tényezők határozzák meg. Annak, hogy a biztonsági kérdéseket a Szovjetunióban és az Egyesült Államokban eltérően értékelik, geopolitikai és a „történelmi emlékezetben rejlő” okai is vannak. A szovjet geopolitika „biztonsági környezete” éppen ellentétes az Egyesült Államokéval. Ennek alapját az képezi, hogy az országot nyugatról a NATO, keletről Kína és Japán, a tengereken pedig az Egyesült Államok haditengerészete veszi körül, s a Szovjetunió aggodalmait tovább növeli, hogy gazdasági teljesítményében és a modern technológia alkalmazásában elmarad a Nyugattól. A kedvezőtlen történelmi tapasztalatok pedig egy „soha többet” szindrómát alakítottak ki, ami az erőteljes szovjet fegyverkezés egyik fő oka. Míg a Szovjetunió katonai kiadásainak jelentős részét hosszú szárazföldi és tengeri határának védelmére fordítja, addig az Egyesült Államoknak - a földrajzi aszimmetria következtében - erre a célra csak elenyésző nagyságú összegeket kell költenie. Történetileg szemlélve azonban a Nyugat másként értékeli a fejleményeket. Úgy látja, hogy míg Szovjet-Oroszország 1918-ban viszony-