Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)

1985 / 1. szám - Losoncz Miklós: Nyugati stratégiai koncepciók és megvalósításuk a kelet-nyugati gazdasági kapcsolatokban

adott politikai feltételek között az összekapcsolási politika - a jelek szerint - csekély mértékben befolyásolta a kedvező gazdasági feltételek kihasználását. 1973 után a világpiaci kőolajár-emelkedések a kőolajexportőr Szovjetunió számára pót­lólagos gazdasági ösztönzőket jelentettek a kelet-nyugati kapcsolatokban. 1975 eleje és 1977 eleje között a szovjet-amerikai gazdasági kapcsolatok amerikai részről ad hoc döntések alapján fejlődtek. A Ford-kormányzat a Water- gate-üggyel és a vietnami traumával kapcsolatos bel- és külpolitikai problémák súlya alatt nem tudott sem új stratégiát kialakítani, és nem volt képes arra sem, hogy a Nixon-Kissinger-féle doktrínát - korlátáitól és ellentmondásaitól függet­lenül - legalább a korábbi következetességgel alkalmazza. A Carter-kormány kísérletei stratégia kialakítására (1977-1980) A Carter-kormány kelet-nyugati kapcsolatokat illető politikáját nagymértékben befolyásolták a Nixon-Kissinger-féle doktrína tapasztalatai, amelyek jelentősen polarizálták az amerikai stratégiai gondolkodást. Az egyik oldalon Vance külügy­miniszter és egyik tanácsadója, Marshall Shulman állt (a szovjet-amerikai kapcso­latokért felelős, minisztériumok közötti koordinációs bizottság vezetője volt), aki a Szovjetunióval való megegyezésben, azaz a SALT-II tárgyalások sikerében való érdekeltség hangsúlyozásával a kapcsolatok kooperatív elemeit emelte ki.21 Vance és Shulman ellenezte a Szovjetunióval szembeni „emberi jogok” kam­pányt, s a regionális konfliktusokat inkább helyi tényezőknek tulajdonította, nem pedig a Szovjetunió nemzetközi aktivitásának. A másik oldalt Sámuel Huntington, a Nemzetbiztonsági Tanács tagja kép­viselte a legkövetkezetesebben.22 Koncepcióját - megkülönböztetve a Kissinger- féle szelektív megközelítéstől - a nyugati politológiai szakirodalom „átfogó alku­dozásnak” (comprehensive bargaining) nevezi. Helyzetértékelése szerint a szov­jet-amerikai kapcsolatokat a konfliktus és a kooperáció egyidejűsége jellemzi, amin belül azonban a katonai konfliktus valószínűségét csekélynek ítélte. Gondol- latmenete abból indult ki, hogy a Szovjetunió gazdasági teljesítményének a foko­zása nagymértékben függ a nyugati technológiák importjától. Ebből követke­zően úgy vélte, hogy megfelelő szabályozás esetén a gazdasági kapcsolatok al­kalmasak a szovjet kül- és belpolitika befolyásolására. Az amerikai stratégia céljaként azt fogalmazza meg e koncepció, hogy gazda­sági erejének és technológiai fölényének érvényesítésével az Egyesült Államok ösztönözze a Szovjetuniót az együttműködésre, a regionális konfliktusok és fe­szültségek csökkentésére, a leszerelésre. E célok megvalósítását - Huntington szerint - a szabályozott vagy feltételekhez kötött (conditioned flexibility) rugal­masság doktrínája szolgálja a leghatásosabban. Ennek az elgondolásnak az értel­mében az Egyesült Államok a szovjet-amerikai gazdasági kapcsolatok terjedelmé­ben és jellegében végbemenő változásokat az amerikai nemzetbiztonsági és poli­44

Next

/
Oldalképek
Tartalom