Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 3. szám - Csaba László: A KGST a változó világban
összefüggésben a kelet-európai országok anyag- és energiafelhasználása teljesen indokolt volt, mivel az a tervegyeztetésben rögzített mennyiségekre épült, s ehhe^ képest nem jelentkezett túlfogyasztás. A tervek összehangolásának érvényben levő rendszerében ugyanis az egyeztetett mennyiségek jelentik a független, a pénz- folyamatok pedig a függő változót. Ez nem kizárólagos érvényű összefüggés, hiszen - mint látható - az összesített mérleghelyzet visszahat a reálfolyamatokra (bár döntően nem ez alakítja). A probléma tehát döntően az együttműködési rendszer egészének logikájából kilógó árképzési rendből adódik. Az ellentmondást elméletileg fel lehetne oldani a több évre rögzített árakra való visszatéréssel. Ezt több KGST-ország szakirodalma javasolja vagy közvetlenül,24 vagy közvetve, amikor a nemzetközi tervegyeztetés anyagi és pénzbeli formája közti ellentmondásokat teszi szóvá.25 Egy másik lehetőség a „petro- rubelek” visszaforgatását biztosító bankhitel-mechanizmus kialakítása lenne, amit az irodalomban évekkel ezelőtt fölvetettek ugyan már,26 a gyakorlat azonban nem is mozdult ebbe az irányba. Mivel mindkét elméletileg tiszta megoldás gyakorlati feltételei hiányoznak, az elmondottakból következően közgazdaságilag megalapozott megoldásnak középtávon csak a cserearány-veszteségek maradék 20 százalékának lényegében automatikus „átütemezése” tekinthető. Ez véleményem szerint annak a döntésnek a mellékterméke, annak a határozatnak a szerves velejárója, amelyben a KGST-országok egy az - alapvető - tervezési együttműködési rendszerrel összhangban nem levő gazdasági szabályozórendszer mellett kötelezték el magukat. Mivel az elméleti ellentmondás az eltérő érdekek közti kompromisszum eredőjeként jött létre, a fentiekből az is következik, hogy az említett „átütemezés” nem az 1975. évi egyezség módosítását, hanem folyományát jelenti. Ekkor döntöttek ugyanis úgy (ezt erősítették meg egyebek közt a KGST Végrehajtó Bizottságának 1980. októberi és 1985. januári határozataival is), hogy a szerződéses ármegállapítás jelenlegi rendje az együttműködés hagyományos rendszerének keretein belül működik. Mivel az árképzés módosítása nem az egész mechanizmus változtatásának egyik mellékterméke, az „átütemezés” az említett mechanizmus fenntartásának áraként is felfogható. És bár láthatólag a KGST-együttműködés méreteihez, sőt a cserearány-veszteségekhez képest jelentéktelen összegről van szó, a cikk lezárásakor még nem állítható, hogy általános közgazdasági jelleggel megoldást sikerült volna találni ebben a kérdéskörben. Végül hatodikként a szovjet kereslet szerkezetének gyökeres átalakulása említendő meg. Míg a KGST-beli munkamegosztás hagyományosan a szovjet nyers- és fűtőanyagokat kelet-európai késztermékekre cserélő alapképletre épült, ez a hetvenes évek vége óta erősödő intenzitással változóban van. Egy eredetileg 1979-ben közreadott könyvében a szovjet hivatalos állásponthoz többnyire igen közel álló szerző már megfogalmazta ezeket az új keresleti hangsúlyokat, amikor két, korábban nem kiemelt termékcsoport, az élelmiszerek és az ipari fogyasztási cikkek kelet-európai kínálatának (szállításainak) fokozását szorgalmazta.27 Ez az 18
