Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 2. szám - Balogh András: Az Egyesült Államok harmadikvilág-politikájának sajátosságai (1981-1984)
ben az el nem kötelezett országok megfogalmazását hagyta jóvá ebben a kérdésben (2832. számú határozat), ezt követően pedig valamennyi közgyűlési ülésszak évenként állást foglalt az Indiai-óceán békeövezetté nyilvánításának szükségessége mellett. 1972-től működik az ENSZ-nek az Indiai-óceánnal foglalkozó különbizottsága. Ennek olyan nemzetközi konferenciát kellene előkészítenie, amely konkrét gyakorlati határozatokat hozna az Indiai-óceán békeövezetté nyilvánításáról. A konferencia alapjában véve jól haladó előkészületei azonban 1981 júniusában elakadtak, miután az Egyesült Államok és szövetségesei egyértelműen a konferencia összehívása ellen foglaltak állást azzal a nyilvánvaló céllal, hogy az indiaióceáni amerikai katonai aktivitást semmiféle olyan nemzetközi jogilag érvényes döntés ne zavarja, amelynek meghozatalában a térség országainak zöme érdekelt. Jelenleg az Egyesült Államok kormánya „mindenki számára elfogadható új és konstruktív alapelvekről” beszél, mint saját részvételének conditio sine qua non- járól. Az utóbbi években az Egyesült Államok fokozódó mértékben kötelezte el magát Pakisztán mellett.36 A 3,2 milliárdos katonai segélyt Washington nem kötötte sem az emberi jogok tiszteletben tartásához, sem pedig ahhoz, hogy alkalmazzák az ún. Symington-féle módosítását, amely szerint nem részesíthetők segélyben azok az országok, amelyek nem hajlandók lemondani az atomfegyverek gyártásáról. Az atomfegyverek előállítására irányuló pakisztáni törekvés pedig eléggé közismert. A Symington-módosítás tehát nem vonatkozik Pakisztánra, de hivatkozási alapul szolgált India üzemanyag-vásárlási szándékának elutasításához. Az Egyesült Államoknak a térség legnagyobb országához, Indiához való viszonya egyébként két évtized óta meglehetősen hűvös. Mivel Washington szoros kapcsolatot tart fenn Pakisztánnal, és baráti viszonyt épített ki a Kínai Népköz- társasággal, vagyis azzal a két országgal, amelyek India biztonsága számára - függetlensége óta - a legnagyobb veszélyt jelentik, az ismételt amerikai nyitási kísérletek India felé meglehetősen felszínesek és esetlegesek voltak. India saját irányvonalát követi a legfontosabb nemzetközi kérdések kezelésében, s nem engedett az amerikai nyomásnak sem a kambodzsai, sem az afgán kérdés megítélésében. A Reagan-kormány 1982 augusztusában bizonyos áttörésre készült India- politikájában; Indira Gandhit látványos fogadtatásban részesítették, és ígéretet tettek a gazdasági együttműködés fejlesztésére. A kétoldalú kapcsolatok javítását célzó több megállapodás született: az Egyesült Államok nem ellenezte, hogy a Világbank hitelt nyújtson Indiának, létrehozták az Indo-amerikai Tudományos Bizottságot, és a washingtoni kormány beleegyezett abba, hogy a tarapuri atomerőműnek a jövőben Franciaország üzemanyagot szállítson. Ezek a megállapodások azonban nem változtattak lényegesen az EgyesültÁlla- mok indiai pozícióin, és semmiképpen sem vezettek az Indiai-óceán térségében folytatott amerikai globális politika módosításához. 21
