Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Kőrösi István: Georges Sokoloff: Az enyhülés gazdaságtana: a Szovjetunió és a nyugati tőke
cionizmus eszköze, hanem mindkettő a szocialista tulajdonviszonyokból ered, és a fejlesztési célok megvalósításának eszköze. A szocialista állam célja nem a külkereskedelem korlátozása, hanem annak fejlesztése, hiszen ez felel meg a gazdasági fejlődés követelményeinek és célkitűzéseinek. Sokoloff szerint a Szovjetuniónak a keletnyugati kereskedelemmel kapcsolatos magatartásában „bizonyos kontinuitás” figyelhető meg az ötvenes évek közepétől a hetvenes évtized közepéig terjedő (általa elemzett) időszakban. A Szovjetunió nyugati külkereskedelme a hetvenes évtized közepéig gyorsan bővülő tendenciát mutatott. A gépimport egyre felfelé ívelő növekedési hullámai a szovjet beruházási programokhoz kapcsolódnak. Az i. fejezet a külgazdasági politika döntéshozatali és végrehajtási rendszerével foglalkozik. Az intézményrendszer és működésének bemutatása leíró jellegű, a nyugati olvasónak szánt összefoglalás. A külkereskedelmi tervvel kapcsolatban Sokoloff hangsúlyozza annak szándék jellegét, hisz megvalósulása nagymértékben függ a külső tényezőktől, a világpiaci lehetőségektől, a külföldi partnerek magatartásától. Az importterv végső soron az importdöntésekben ölt testet. Az utóbbiak konkrétabbak, hiszen az év közben szükséges módosítások figyelembevételével születnek. Sokoloff hangsúlyozza a Goszplan szerepét a külgazdasági célok meghatározásában, s kiemeli a konzultatív szervezetek, tudományos intézmények (Konjunktúrakutató Intézet - KIKI, Világgazdasági és Nemzetközi Kapcsolatok Intézete - IMEMO) növekvő részvállalását a döntések előkészítésében. A 2. fejezet a Nyugaton gyakran hangoztatott vádat vizsgálja meg: „Fegyverkezési célra importál-e a Szovjetunió?” A Szovjetunióval szembeni nyugati embergópolitika mindig e vád alapján hozott korlátozásokat a Szovjetunió és a szocialista országok ellen (1949-ben az Egyesült Államokban elfogadott exportellenőrzési törvény, 1951-ben a Battle- törvény, bizonyos mértékig 1969-ben az exportadminisztrációs törvény éppúgy, mint a COCOM-listák). Sokoloff szerint a Szovjetunió katonai potenciálja növekedésének jó részét az „állami tartalékok képzése” statisztikai rovat tartalmazza. Kimutatja azonban, hogy a szovjet állami tartalékalap alakulása és a nyugati berendezésimport növekedése egymással össze nem függően mozog. Idézi, mérlegeli, részben cáfolja az embergópolitika képviselőinek felfogását is. Azt vallja, hogy az ellentétes felfogások küzdelmében a tények elemzése felé kell fordulni, s kimutatja, hogy a berendezésimport a Szovjetunió ipari termelési kapacitásainak bővítését szolgálta. A 3. fejezet („A függetlenségi nyilatkozatok: a Szovjetunió önerőből való fejlődésének elve”) a Szovjetuniónak a külkereskedelemre és a nemzetközi gazdasági együttműködésre való ráutaltságát vizsgálja meg. Szüksége van-e a Szovjetuniónak gazdasági fejlődéséhez külföldi tőke bevonására? Az e kérdésre kapott válaszok sokszor igenlőek, sokszor nemlegesek, s mindkét válasz mögött sokféle, de mindig politikai töltetű indoklás áll. Mindkét oldalról elhangzik: a Szovjetunió nem azért importál, mert importálnia kell. Véleményünk szerint a kérdést inkább úgy kellene feltenni, milyen előnyök származnak mindkét fél számára a kelet-nyugati kereskedelemből, hiszen a kereskedelmi áramlatok döntő többségét nem a fizikai hiány, a javak abszolút szűkössége, hanem a nyerhető kölcsönös előnyök motiválják. Sokoloff megvizsgálja a külkereskedelem súlyát és szerepét a szovjet gazdaságban. Idézi az IMEMO egyik jelentését, amely szerint „a kelet-nyugati kooperáció méreteinek gyors növekedése ellenére, a Szovjetuniónak a tőkés országokból történő technikavásárlásai, a gépeket és berendezéseket is beleértve, saját nettó nemzeti termelésének elhanyagolható részét teszik ki. Nyilvánvaló ebből, hogy e forrás a Szovjetunió számára másodlagos jelentőségű, és semmi esetre sem döntő”. (68. 1.) Sokoloff ezzel szemben a technikaimport fontosságát bizonyítja a Szovjetunió számára. Számításai szerint a Szovjetunióban a bővítő gép- és berendezésberuházásoknak 1960-ban kb. 1/5-ét, a hetvenes évtized közepén több mint 1/4-ét importberendezésekkel valósították meg. A 4. fejezet a szovjet-nyugati kapcsolatok politikai hatásával foglalkozik. A szocialista országok politikájának alappillére az a felismerés, hogy a világtörténelem hosszabb időszaka a különböző társadalmi berendezkedésű államok békés egymás mellett élésének szakasza. Az enyhülés, a politikai és a gazdasági kapcsolatok bővítésének kedvező légkör elősegítette a kelet-nyugati kereskedelem fejlődését, amely szintén fontos hozzájárulás a béke megőrzéséhez - írja Sokoloff a szovjet álláspontot összefoglalva. A Szovjetunió nyugati kereskedelmének vizsgálata igazolja Patolicsev szovjet külke147
