Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1984 (11. évfolyam)
1984 / 5. szám - KÖNYVEKRŐL - Rathmanné Thury Mária: Erich Bielka - Peter Jankowitsch - Hans Thalberg (szerk.): A Kreisky-korszak. Az osztrák külpolitika súlypontjai
niszter, végül 13 évig kancellár), de egyéniségéből és aspirációból adódóan is kiemelkedő szerepet játszott a második köztársaság külpolitikai koncepciójának kidolgozásában és érvényre juttatásában. Az államszerződés és a semlegesség e külpolitika két tartóoszlopa; erre épül Ausztria mai kül- és biztonságpolitikája. A külpolitika az Ausztriában hatékony politikai erők konszenzusára támaszkodhat - írják a könyv előszavában; s ha az utóbbi évekre vonatkozóan túlzottnak tűnik is ez az állítás (hiszen akkor a két nagy párt között heves viták zajlottak a külpolitikai doktrínáról és a külpolitikai prioritásokról), a koalíciós időkben a külpolitikai kérdésekben megteremtett pártok feletti konszenzus és annak kihatásai a mai osztrák politikai gondolkodásban is fontos értéket képeznek. A tanulmánykötet is sajátos módon reprezentálja ezt, már a szerzői gárdával is: Kreisky párthívei, munkatársai, de korábbi koalíciós partnerei és politikai vitapartnerei is szót kapnak. Az írások nemcsak műfajukban különböznek, hanem abban is, hogy a visz- szaemlékezés vagy a jelent és jövőt tekintő értékelés dominál-e bennük. Stephan Verosta, a nemzetközi jog tekintélyes professzora és ismert történeti munkák szerzője „Az osztrák szociáldemokrácia és a külpolitika (Attekintési kísérlet 1889-1955)” c. tanulmányában a szociáldemokráciának, az egykoron a polgári társadalom ellenzékeként megszületett munkáspártnak az államhoz, illetve a nemzethez való viszonyát elemzi. Véleménye szerint ugyanis a külpolitikai gondolkodásmód csak olyan mozgalom esetében tételezhető fel, amely elismeri az adott államiságot és a saját nemzethez való tartozást. Verosta értékeléséből az tűnik ki, hogy az osztrák szociáldemokráciát az internacionalizmustól (a II. Internacionálé orientáló külpolitikai állásfoglalásaitól) való lassú eltávolodása, majd az önálló nemzeti és állami lét útjának megtalálása emelte az „államhordozó” pártok közé. A hainfeldi kongresszustól az osztrák államszerződésig feszülő ív három történeti periódusra tagolódik. Verosta részletesen elemzi az osztrák szociáldemokrata párt programjait, politikai dokumentumait és vezető politikusainak nézeteit, cselekedeteit. Az első periódusból a szociáldemokráciának a monarchia külpolitikáját bíráló állásfoglalásait emeli ki. Felvázolja Karl Renner és Otto Bauer nemzeti kérdésről vallott nézeteinek alakulását, s összekapcsolva az általános választójog kivívásának politikai eredményeivel, elismeréssel idézi Rennernek azt a teóriáját, hogy az osztrák császárság átalakítható lett volna népképviseleten alapuló szövetséges nemzeti állammá. A következő periódus az első köztársaság időszaka, amelynek létrehozásában, a koalíciós kormány tagjaként, a szociáldemokrácia fontos részt vállalt. Verosta szimpátiája itt is a „reálpolitikus” Renner iránt nyilvánul meg, és feleleveníti 1918- 1920 közötti tevékenységének azokat a momentumait (a semlegesség gondolatának felvetése 1918 végén, az önálló osztrák államiság védelme, Ausztria belépése a Népszövetségbe), amelyeket a mai osztrák külpolitika előzményének tekint. A szerző Otto Bauer külpolitikai elképzeléseit (különösen az össznémet forradalom hipotézisét) illuzórikusnak nevezi, és erőteljesen elmarasztalja a szociáldemokrata pártot azért, mert 1920-ban „doktriner” okokból kilépett a koalícióból. Ezután a szociáldemokrácia osztályharcot folytatott a polgári államot alkotó pártok ellen, és eközben nem volt tekintettel az államra és a „közjóra” - írja. A második köztársaságban alapvetően megváltozott a szociáldemokrácia szerepe. Verosta ismét Renner szerepét emeli ki, aki koalíciós kormányt alakított, és aki felismerte, hogy a négyhatalmi megszállás befejezése attól függ, hogy a megváltozott hatalmi viszonyok között milyen funkciót fog vállalni Ausztria a változóban levő Európában. Ez a funkció csak a tartós semlegesség lehetett. A hidegháború éveiben azonban nem volt meg a bizalomnak az a minimuma, ami egy semleges állam létrehozásához szükséges. 140
