Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1984 (11. évfolyam)
1984 / 1. szám - Dobozi István: A nemzetközi fejlesztési stratégia megvalósításának problémái a nyolcvanas évtized első harmadában
a feltételezésre épült, hogy az iparilag fejlett országok növekedése az adott nemzetközi gazdasági rendszer kereteit változatlanul hagyva is átsugárzik a fejlődő országokba.5 A harmadik fejlesztési stratégiáról szóló ENSZ-határozat - a második fejlesztési dekád értékelése kapcsán - maga is utal arra, hogy „gyorsan nyilvánvalóvá váltak a nemzetközi gazdasági kapcsolatok meglévő rendszerében elképzelt stratégia korlátái”.6 A harmadik fejlesztési évtized stratégiája felhagyott az iménti megközelítéssel, s az új nemzetközi gazdasági rend célrendszerét fogadta el. A stratégia és az új nemzetközi gazdasági rend eme tartalmi összekapcsolásával azonban két megvalósíthatatlan koncepció kombinálódott, s a remélt kölcsönös erősítés helyett azonnal az ellenkezője következett be, azaz a stratégiának a belsőleg inkonzisztens, a fejlesztési évtized során semmiképpen meg nem valósítható új nemzetközi gazdasági rendhez való hozzákapcsolása nem kecsegtethetett sikerrel. A világgazdasági környezet kedvezőtlen hatásai A harmadik világ gazdasági fejlődésében a nyolcvanas évek elején tapasztalható törés túlnyomórészt a világgazdaságban bekövetkezett kedvezőtlen változásoknak tulajdonítható, amelyek a külgazdaságtól nagymértékben függő fejlődő országokra aránytalanul nagy alkalmazkodási terheket róttak, s amelyek az esetek túlnyomó részében a gazdasági növekedés kényszerű és jelentős mértékű lelassítását, illetve számos országban a nemzeti termék csökkenését idézték elő. A szóban forgó fejlemények elsősorban a fejlett tőkés országok elhúzódó gazdasági recessziójá- ra vezethetők vissza, amely tovább súlyosbította a világkereskedelemben és a nemzetközi pénzügyi rendszerben már korábban megmutatkozó kedvezőtlen folyamatokat. A fejlett tőkés országok gazdasági visszaesését a nyolcvanas években több mechanizmus közvetítette a harmadik világba. Ezek közül a leglényegesebbek a következők: a fejlődő országok termékei iránti világpiaci kereslet tartós csökkenése, a nyersanyagárak 1980 végétől bekövetkezett nagyarányú zuhanása és a hitel- felvételi lehetőségek beszűkülése. Az e csatornákon keresztül közvetített kedvezőtlen hatások összegződtek, és a fejlődő országok többségében meggyengítették a fejlett tőkés országok recesszióját ellensúlyozó tényezőket, meglehetősen szűk mozgásteret hagyva a gazdaságpolitikai alkalmazkodás számára, amely általában az import - és ezzel összefüggésben a belső felhasználás - kényszerű csökkentésében mutatkozott meg. A gazdasági növekedés - ilyen külső körülmények közepette elkerülhetetlenül bekövetkezett - megtorpanásával a harmadik világ a nyolcvanas évek elején már nem tudta a világgazdaságban azt az anticiklikus, visszaesést csillapító hatást kifejteni, amelyre 1973 és 1980 között átmenetileg képes volt. Sőt a nyolcvanas évek első harmadában a fejlődő világ gazdasági visszaesése példátlan mélységével a világgazdaság recesszióját erősítette. 74
