Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1984 (11. évfolyam)
1984 / 1. szám - Kiss J. László: A nyugatnémet pártpolitikai rendszer fejlődése a parlamenti választások tükrében
Az uniópártok az SPD által kiépített „szociális államot” mint az elhibázott szociáldemokrata politika ékes példáját bírálták: az SPD 13 év alatt minden pénzügyi fegyelem nélkül „osztott és újraelosztott”, az állam hatalmas „újraelosztó géppé” vált, amely az állami költségvetést a „totális eladósodás” útjára vezette. A személyes kockázatok társadalmasításával és túlszabályozással az állam csökkentette a termelékenységet; a szociális juttatások sokaságával átláthatatlanná tette a bér és a teljesítmény közötti összefüggést.29 „Az SPD szociális igazságosságról beszélt, de annak alapját semmisítette meg” - így az uniópártok választási programja. A CDU/CSU a szociáldemokraták és a zöldek, a „hamis többség” lehetséges sikerére utalva, olyan „vörös-zöld” káosz képét festette a választók szemei elé, amely „beruházási sztrájkhoz és a tőke kimeneküléséhez” vezet, s ezzel az egész politikai és gazdasági rendszert az irányíthatatlanság állapotába dönti. A CDU-párti Dregger egyenesen úgy fogalmazott, hogy „egy kancellár, aki a városi indiánoktól és a káoszkeltőktől függ, képtelen a kormányzásra .. . egy ilyen fejlődés a német gazdaság nemzetközi versenyképességének halálos döfést jelentene”. A „Most a fellendülést választani!” jelszóval a CDU/CSU a gazdasági felemelkedés kizárólagos képviselőjének nyilvánította magát.30 Nem maradt el az uniópártok választási propagandájában az „erkölcsi megújulás” szükségességére való utalás sem, kiemelve, hogy a szociáldemokraták által sűrűre font szociális biztonsági háló mind komolyabb teljesítménycsökkenéshez és morális hanyatláshoz vezetett. A „fordulat” követelésével egyidejűleg a CDU/CSU a neokonzervatív előjelű „kulturális forradalom” iránti igényének is hangot adott, a szociálliberális korszakot a gazdasági válság „örökségi terhével”, „kulturális elfajulással” és „értékhanyatlással” azonosítva.31 A szociáldemokraták választási stratégiájában a közép-hatótávolságú rakéták telepítésének kérdése kapott elsőséget. Az SPD választási vezértémáját az uniópártok propagandája azzal ellensúlyozta, hogy az SPD-t a „kettős határozat” politikájától való eltávolodással vádolta. H. Kohl a korábbi szociáldemokrata kancellár teremtményének tekintett „kettős határozat” következetes képviselőjeként lépett fel, kihasználva ezzel a szociáldemokrata párton belüli megosztottság választástaktikai előnyeit. Valójában az SPD választási programjában az a felismerés tükröződött, hogy a pótfegyverkezésnek nincsen automatizmusa, nincs szükségszerű kapcsolat a genfi tárgyalások kudarca és a pótfegyverkezés között; Genfben a megegyezéshez mind a két félnek el kell mozdulnia az eredeti álláspontjától. Az SPD a rakétatelepítés ügyében elfoglalt álláspontjának a választási harcban meggyőzően nemigen adhatott hangot, mivel a szocialista Mitterrand ebben a kérdésben nyilvánosan a Kohl vezette kormánynak nyújtott támogatást, s Vogelt a jobboldali sajtó „Andropov jelöltjének” minősítette. Másfelől az SPD- nek nem sikerült bebizonyítania, hogy bár Schmidt az ún. kettős határozattal az NSZK számára több biztonságot akart - a „rést” bezárandó a „rugalmas válaszadás” regionális elrettentési skálájában -, ám a szociáldemokrata kancellárral 60
