Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1984 (11. évfolyam)
1984 / 1. szám - DOKUMENTUMOK - Hollai Imrének, az ENSZ-közgyűlés 37. ülésszaka elnökének beszédeiből
Felszólalás a fajüldözés és a faji megkülönböztetés elleni II. világkonferencián Párizs, 1983. április 25. Különös megtiszteltetés számomra, hogy a namíbiai nép függetlenségi harcának támogatására rendezett nemzetközi értekezlethez szólhatok. Minden kétséget kizáróan a jelen konferencia témája korunk egyik legnagyobb kihívása, mivel a nemzetközi kapcsolatok egész rendszerének jelenlegi állására közvetlen hatással van. Amikor 1945-ben az Egyesült Nemzetek Szervezetét létrehozták, a tagállamok által elfogadott elvek egyike az alapokmány XI. fejezetében nyert megfogalmazást. Az önkormányzattal nem rendelkező területekre vonatkozó részben, a 73. cikkben a következő található: „Az Egyesült Nemzetek Szervezetének azon tagjai, amelyek már felelősséget viselnek vagy a jövőben felelősséget fognak vállalni teljes önkormányzattal még nem rendelkező népek által lakott területek irányítására, elismerik azt az elvet, mely szerint az ilyen területek lakóinak az érdekei az elsődlegesek, és elfogadják mint mindenek felett álló megbízatást annak kötelezettségét, hogy a lehető legnagyobb mértékig mozdítsák elő ezen területek lakói életszínvonalának emelkedését. .. ” A Dél-afrikai Unió (a Dél-afrikai Köztársaság nevet 1961. május i-én vette fel - a szerk.) egyike volt azoknak az államoknak, amelyek 1945. június 26-án aláírták az Egyesült Nemzetek alapokmányát. Az általam említetten túl ezzel még sok más kötelezettséget vállalt magára. Kötelezte magát arra, hogy biztosítja a gondjára bízott, önkormányzattal nem rendelkező népek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődését. ígéretet tett ennek megvalósítására, „tiszteletben tartva a területeken élő népek kultúráját”, és „arra, hogy fejleszti az ön- kormányzatot, kellőképpen figyelembe veszi a népek politikai óhaját, és segítséget nyújt szabad politikai intézményeik fokozatos kialakításában”. A Dél-afrikai Köztársaság egyetlen fenti, ünnepélyesen vállalt kötelezettségének sem tett eleget. Evek óta állandóan megsérti az Egyesült Nemzetek alapokmányának betűjét és szellemét. A dél-afrikai kormány egyáltalán nem védelmezte és érvényesítette Namíbia népének érdekeit, hanem megsértette alapvető emberi jogaikat, meggyalázta őket emberi méltóságukban, elrabolta földjeiket, és kizsákmányolta munkájukat. Máig igyekszik megakadályozni a dél-afrikai történelmi dekolonizációs folyamat törvényszerű befejezését. De semmiféle elfogadható indokot nem tud felhozni törvénytelen és antihumánus tetteinek igazolására. Németország második világháborús náci rendszere óta nem létezett ilyen bűnös rezsim. Azóta sem látott a világ még egy olyan rendszert, amely a leplezetlen és mindent figyelmen kívül hagyó fajvédő politikán, az erőszak bűnös használatán és a „felsőbbrendű faj” filozófiáján alapulna. így a dél-afrikai rendszer elszigetelte magát a nemzetek közösségétől, amelynek, ennek megfelelően, át kellett vállalnia Namíbia népe érdekeinek egyértelmű képviseletét. Ezt a közgyűlés túlnyomó többsége hivatalosan megerősítette: csak két ország - az egyik közülük a Délafrikai Köztársaság - szavazott 1966-ban a Dél-afrikai Köztársaság namíbiai mandátumát megszüntető határozat ellen. A közgyűlés a Namíbia-tanácsot ruházta fel a területet igazgató hatóság szerepével; a tanács élén a namíbiai biztos áll, akit megbíztak végrehajtó funkciók ellátásával. Ugyanakkor az Egyesült Nemzetek Szervezete nehéz helyzetben van. Akkor, amikor a közgyűlés következetesen javasolta a Biztonsági Tanácsnak, hogy alkalmazzon a Dél-afrikai Köztársaság ellen átfogó és kötelező szankciókat mint a helyzet megoldásának békés eszközeit, a Biztonsági Tanács néhány állandó tagja megakadályozta azok alkalmazását. Még a Biztonsági Tanács által a Dél-afrikai Köztársaság ellen 1977-ben elrendelt fegyverembargót sem tartották' be azon országok közül néhányan, amelyek szavazatai lehetővé tették a határozat meghozatalát. Néhány évvel ezelőtt, amikor öt nyugati ország - az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, a Német Szövetségi Köztársaság és Kanada - a Biztonsági Tanácsban előterjesztette a namíbiai kérdés tárgyalások útján történő rendezésének tervét, sokan reménnyel tekintettek a jövő felé. A 385. és a 435. számú határozat sokaknak úgy tűnt, hogy egy olyan folyamat kezdete, amely lehetővé fogja tenni az ENSZ felügyelete melletti választásokat és a sokat szenvedett terület lakossága önrendelkezésének megvalósulását. Ezek a remények azon-
