Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1984 (11. évfolyam)
1984 / 1. szám - DOKUMENTUMOK - Magyar külpolitikai állásfoglalások hivatalos látogatások, két-és több oldalú találkozók és egyéb események alkalmából (1983.szeptember-november.)
Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének beszéde az ENSZ-közgyíílés 38. ülésszakának plenáris ülésén New York, 1983. szeptember 30. Elnök úr! Két világégés szörnyű tapasztalata nyomán szervezetünket éppen az a nagy elhatározás hívta életre, hogy - alapokmányunk szavaival - „megmentsük a jövő nemzedékét a háború borzalmaitól”. Az e munkánknak otthont adó palota falába is ezt az évezredes emberi óhajt vésték: „Nemzet ne emeljen kardot nemzetre, és ne tudja meg soha többé, hogy mi a háború.” De vajon elmondhatjuk-e, hogy akárcsak a közelébe jutottunk már e nagy célnak ? Úgy érzem, a kérdés maga is illuzórikusnak hat a jelen történelmi pillanatban, amelyet sajnos a nemzetközi feszültség kiéleződése jellemez. Fokozódik a konfrontáció, kísérletek történnek a világbéke fenntartását biztosító erőegyensúly megbontására, katonai fölényszerzésre, a népek nemzeti és társadalmi felszabadulási folyamatának visszafordítására. Mindez aggodalommal tölti el a Magyar Népköztársaság népét és kormányát. E veszélyes helyzet kialakulásának fő okát a fegyverkezési hajsza fokozódásában látjuk. A példátlan arányú fegyverkezés nemcsak közvetlenül, a nukleáris katasztrófa eshetőségével fenyegeti civilizációnkat, hanem közvetve is: azáltal, hogy eltékozolja az emberiség anyagi és szellemi erőforrásait, megfosztja a népeket a munkájuk által létrehozott javak jelentős részétől, tartósitja a gazdasági elmaradottságot egész sor fejlődő országban. Vajon nem képtelen ellent- mondás-e ez a tudomány és a technika századában? Akkor, amikor kézzelfogható közelségbe került az olyan globális problémák megoldási lehetősége, mint az új energiaforrások feltárása, az óceánok kincseinek kiaknázása, a világűr békés meghódítása, az éhínségek és a pusztító népbetegségek felszámolása, a rohamosan romló természeti környezet megmentése. Vajon elképzelhető-e globális együttműködés nélkül e valóban nagyszerű lehetőségek valóra váltása ? Hiszen már szervezetünk alapokmányának elfogadásával erre tettünk ünnepélyes ígéretet: egymással jó szomszédként, békességben élünk együtt, és előmozdítjuk a szociális haladást s az életfeltételek javítását. A Magyar Népköztársaságnak, ba szabad így mondanom, hitvallása a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élése. Ezen mi nem pusztán azt értjük, hogy nincs háború, bár az sem kevés! Számunkra a koegzisztencia: a népek és kormányok tevékeny együttműködése, kölcsönösen előnyös politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatainak állandó erősítése. Nekünk az utóbbi egy-másfél évtizedben igen jó tapasztalataink vannak erről, s úgy tudom, hogy partnereinknek sincs oka a csalódottságra. Szélesebb kitekintéssel: az enyhülés felfelé ívelő szakaszában, a hatvanas években és a hetvenes évek első felében fontos megállapodások születtek a nagyhatalmak, illetve más államok között a tömegpusztító fegyverek elterjedésének, mennyiségi és minőségi fejlesztésének megakadályozásáról, valamint korlátozásáról a Földön, a világűrben és a tengerek mélyén. Európában a 38 állam- és kormányfő részvételével megtartott helsinki értekezlet tartós elvi alapokra helyezte a további együttműködést. Fellendültek a politikai, gazdasági és egyéb kapcsolatok. Ázsiában, Afrikában, Latin-Amerikában gyors ütemben folytatódott a gyarmati sorból felszabadult új államok megerősödése. Van-e nép, amelynek érdekeit ez sértette volna? Van-e nép, amely úgy érezhetné, hogy veszített az enyhülésen? Ilyen nép, elnök úr, nincsen! A Magyar Népköztársaság kormánya a magyar néptől kapott meghatalmazásának megfelelően, legfőbb külpolitikai feladatának ma is az enyhülés eredményeinek megőrzését, a nemzetközi párbeszéd és együttműködés fenntartását és bővítését tekinti mind a kétoldalú kapcsolataiban, mind a nemzetközi fórumokon. Számunkra - miként más országok számára is - a békés egymás mellett élésnek nincs ésszerű alternatívája. Ezért tölt el nyugtalansággal bennünket minden olyan jel, amely a konfrontációs hangulatok feléledésére utal; minden olyan cselekedet, amely veszélyezteti az államok közötti normális kapcsolatokat; minden olyan fejlemény, amely további tehertételként jelentkezik az amúgy is feszült nemzetközi viszonyokban. A magyar kormánynak az a meggyőződése, hogy a retorikai háború, a vádaskodás, a diszkrimináció, az erőpolitika rossz módszer, s amellett - mint a tapasztalat mutatja - meddő is. Régi igazság, hogy a harag rossz tanácsadó. Jó tanácsadó a különböző társadalmi beren128
