Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1984 (11. évfolyam)
1984 / 1. szám - VITA - Palánkai Tibor: A nemzet és a "világrendszer" viszonyáról
csökkentéséről. A világrends2erhez - egymás között és kifelé is - a konacionális típusú szervezeti kapcsolódás az egyetlen valószínű út, hiszen másképpen aligha lenne esélyük érdekeik érvényesítésére. A konacionális együttműködés hatékonysága a fejlődő országok érdekei szempontjából természetesen nagyban függ a nemzetközi erőviszonyok alakulásától. Ezeknek az összefüggéseknek a felismerése számunkra is fontos stratégiai kérdés. Külön kell néhány szót ejteni a nem^etkö^i viszonyok meghatározó tényezőiről, valamint az egyes elemek és szintek közötti meghatározottságról. A nemzetközi viszonyokra mint alrendszerre, véleményem szerint, a társadalmi-gazdasági alakulat belső meghatározottsági összefüggései érvényesek. S itt nincs szó semmi újról. A nemzetközi viszonyokra is részben az egyes elemek belső meghatározottsága a jellemző, ami a termelőerők és termelési viszonyok, valamint a számukra mozgásformát biztosító felépítményi elemek (intézmények, mechanizmusok stb.) között mint tartalom és forma összefüggése fejeződik ki. A nemzetközi termelési viszonyok a világrendszernek tehát csak egyik elemét és dimenzióját képezik. Az egyes elemek így szerves egységben vannak, és egymástól ezen a szinten is elválaszthatatlanok. A végső meghatározó (mint tartalom) a nemzetközi viszonyok rendszerében is a termelőerők fejlődése, míg a kezdeményező és aktív elemet a konkrét formák (intézményi-politikai tényezők) képviselik. Másrészt a termelési mód és a felépítmény bizonyos elemei (politika, ideológia, jog, vallás stb.) külsődleges meghatározottságban vannak, amelyet hazánk és más szocialista országok marxista irodalmában többen a gazdaság meghatározó szerepének és a politika elsődlegességének a dialektikájaként definiálnak. A nemzetközi viszonyok általános színvonala, struktúrája, intenzitása és alapvető formái végső soron a termelőerők fejlődésére vezethetők vissza. A nemzetközi viszonyrendszer a maga konkrétságában azonban mindenkor a politika elsődlegessége alapján alakul és fejlődik, s a gazdasági érdekek a politikának rendelődnek alá. Példaként hozható a nemzetközi gazdasági integráció megjelenése az elmúlt évtizedekben. Az európai integráció gondolata nem új keletű. Abban, hogy éppen most, a tudományos és technikai forradalom bázisán vált realitássá, kétségtelenül a termelőerők végső meghatározó szerepe fejeződik ki. Az egyes integrációs rendszerek konkrét elemzésekor viszont az ilyen általános meghatározottsággal nem sokat tudunk kezdeni. Olyan kérdésekre, hogy az EK-ban vagy a KGST-ben miért azok az országok, vagy az illető országok miért vesznek részt, milyen motívumok befolyásolják az egyes országok magatartását, a szervezet időben milyen formákban fejlődött stb., csak a politika prioritásának a felismerése alapján lehet érdemben válaszolni. Ezúttal is tény: ha a gazdasági és politikai megfontolások ütköznek, biztosra vehető, hogy a politika kerül ki győztesen. Az EK közös agrárpolitikája sajátos nemzetek (francia-német) és osztályok (nagytőke és parasztság) közötti politikai kompromisszum alapján jött létre. A közös agrárpolitikáról mindenki elismeri, hogy gazdaságilag irracionális, és változtatást igényelne (túltermelésre vezet, inflatorikus hatású, nem ösz116
