Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1984 (11. évfolyam)

1984 / 1. szám - VITA - Palánkai Tibor: A nemzet és a "világrendszer" viszonyáról

dasági szintű szintetizálásig, akkor kiindulását és az összefüggéseket már más talapzatra helyezi. Sajnos azonban erre vonatkozóan csak találgatásokba bocsátkozhatunk.

A korábbi cikkemben bevezetett konacionális rendszer elemzésekor a nemzeti viszonyokból való kiindulás tudatos megközelítés. (A fogalom nem kizárólag a ,,con” latin prepozícióval hozható összefüggésbe - kooperáció és koordináció hanem asszociációs játékkal utalok a kollektív döntések és a kompromisszumok szüksé- gessére is.) A konacionális rendszer alapvető feltételezése éppen az, hogy a nemzeti politikai és társadalmi rendszerek történelmileg belátható időn belül nem gyengülnek, sőt az elmúlt évtizedek azt bizonyították, hogy a korlátozott nemzetek felettiségre irányuló törekvések is kudarcot vallottak. A világgazdaság az elmúlt évtizedekben globalizálódott ugyan, a társadalmi és gazdasági folyamatok irányításának viszonylag hatékony eszközei mégis a nemzeti államok kezében vannak. Ezek azonban képtelenek külön-külön a globális problémák kezelésére, miközben semmiféle hajlandóságot nem mutatnak arra, hogy „szuverenitásukat” a meglévő vagy potenciális nemzetközi intézmények javára úgy korlátozzák, hogy az utóbbiak képessé válhassanak világméretű vagy regionális szintű érdemi szabályozásra. így nincs más választás, mint a „nemzeti államok” szuverenitáshoz való ragaszkodásának „tudomásulvétele”, s a világrend e korlátozó tényező melletti leghatékonyabb működtetésére való törekvés. Más kérdés, hogy az ilyen konacionálisnak nevezett rendszer ideális-e.

Nem véletlen tehát, hogy a nemzetközi kapcsolatok elmélete a nemzetközi viszonyok alapvetően fontos alanyává a nemzeti államot teszi. S ezzel nagyjából egyet is lehet érteni. Ugyanakkor véleményem szerint is vitatni kell a marxista irodalomban azokat az egyoldalú nézeteket, amelyek a nemzetközi kapcsolatokat államközi szintre próbálják korlátozni, vagy minden más kapcsolatot egyszerűen annak sajátos formájaként felfogni. A nemzetközi kapcsolatoknak csak olyan felfogása lehet tudományos, amely megfelelően tükrözi a társadalom bonyolult strukturáltságát, s helyesen azonosítja egyes szereplőinek nemzetközi helyét. A nemzetközi viszonyok alanyai az államok képviselői (kormányok, hadsereg stb.) mellett a politikai, gazdasági, társadalmi és egyéb szervezetek, valamint az egyének (államférfik, tudósok, sportolók stb.) is, sőt ezek nem hivatalos és spontán kapcsolatai adott nemzeti állammal szemben „illegálissá” is válhatnak (felszabadító vagy békemozgalmak).

Külön kell foglalkozni egyes nemzetközi szervezetek, különösen a transznacionális társaságok problémájával. Ezek a nemzeti állammal szemben kétségtelenül nagy önállóságot és manőverezési lehetőséget élvezhetnek, s számos vonatkozásban a világgazdaságban és a nemzetközi politikában önállóan mozognak. Valójában azonban az egyéntől a transznacionális társaságig a nemzeti viszonyok szféráját egyetlen szereplő sem tudja megkerülni, a „világrendszerrel” valamilyen vonatkozásban csak a nemzeti szintű szférákon keresztül képes érintkezni. A világ lakosságának túlnyomó többsége valamilyen ország állampolgára, s az országhatáro114