Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1984 (11. évfolyam)
1984 / 1. szám - SZEMLE - Perc L. László: A változás évei Spanyolországban
pa és a Nyugat védelméhez... Világosan kifejeztük, hogy együtt fogunk működni ebben a védelemben, és ha már egyszer beléptünk a NATO-ba, szövetségeseink számolhatnak hűségünkkel. .. Tisztáztuk, hogy felfüggesztettük ugyan az integráció folyamatát, de vissza nem léptünk.”10 A jelek tehát mind egyértelműbben utalnak a NATO-ban maradásra, legalábbis az erre irányuló szándékra. Ilyen értelemben kezdődött meg a spanyol közvélemény lassú megdolgozása is a televízióban és az egyéb tömegtájékoztatási eszközökben. A PSOE vezetése a kétéves halasztást általában azzal indokolja, hogy a jelenlegi, egyre feszültebbé váló nemzetközi helyzetben nem vethető fel a NATO-ból történő kilépés. A kérdés függőben tartásának ugyanakkor az is a célja, hogy a kormányzatnak valamilyen „kapaszkodót” biztosítson az EK-tag- ság eléréséért kifejtett törekvéseihez. Magyarán: a szocialista kormány szeretné összekapcsolni az Európai Közösségbe történő teljes jogú felvételét a NATO- ban maradással. Ha elérhetné, hogy a következő két évben Spanyolországot teljes jogú tagként felvegyék az EK-ba, úgy ez komolyan erősíthetné a PSOE esélyeit az 1986-os parlamenti választásokon is. Változatlanul Franciaország akadályozza a legerőteljesebben Spanyolország csatlakozását az EK-hoz. A Mitterand és González választási győzelmei nyomán alakult szocialista kormányok sem tudták teljesen feloldani azokat az ellentéteket, amelyek két alapvető kérdésben - az EK-tagság és az együttműködés a baszk terrorizmus felszámolásában - nyilvánulnak meg. Pedig az elmúlt egy évben mindkét oldalról több jelentős, magas szintű diplomáciai és politikai kezdeményezés is történt. Ezek nyomán azonban legfeljebb a légkör változott meg, de nem történt lényeges haladás a problémák tényleges rendezésében. A szocialista kormány első ülésén hozott határozattal még 1982. december 15-én megnyitották a gibraltári „rácsot”, amellyel több mint 13 évvel ezelőtt, 1969-ben a francóista hatóságok lezárták a határt a brit gyarmati terület és Spanyolország között. A személyforgalom megindulása, a korábbi korlátozások feloldása természetesen nem érinti a lényeget, a szuverenitás kérdését. Az 1983 márciusában Londonban megtartott spanyol-brit külügyminiszteri találkozó sem hozott érdemi változást. Francis Pym akkori angol külügyminiszter az El Pais című napilapnak adott interjújában arról beszélt, hogy az 1980-ban elfogadott lisszaboni megállapodás Spanyolország, Nagy-Britannia és Gibraltár között tartalmazza a véleménykülönbségek teljes skáláját is. Ezért a spanyol fél tökéletes felhatalmazással rendelkezik a szuverenitás kérdésének megvitatására is - ha ezt óhajtja.11 Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy spanyol részről inkább valami határozottabb külső támogatás elnyerését szeretnék elérni, semmint a szuverenitás kérdésének eldöntésére irányuló direkt akciót kezdeményezni. Élénken él még ugyanis az 1967-ben, egyoldalú angol kezdeményezéssel rendezett gibraltári népszavazás emléke. Ezen 12 193 szavazat szólt az Angliához 104
