Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 2. szám - Rajcsányi Péter: Az Egyesült Államok külpolitikájának belső háttere és feltételrendszere
sei ellentétes politikai határozatokat fogadott el. Döntő mértékben azonban ezek a lépések csupán az elnöki stratégia elvetését jelentették anélkül, hogy a kongresz- szus akkor saját globális stratégiájából származó politikai lépésekkel helyettesíthette volna őket. A kongresszusi hatalom érvényre jutásának talán legproblematikusabb és legsúlyosabb következményekkel járó eseménye a SALT-II. szerződés ratifikálásának megakadályozása volt. A kongresszus nemcsak elemezte és megvitatta a szerződéseket, hanem mintegy „újratárgyalta” azokat, rontva ezzel az Egyesült Államok nemzetközi hitelét. Bár az elnöki dominancia és a vele szemben felmutatott kongresszusi pasz- szivitás régi normáinak visszaállítására semmiféle lehetőség nem volt a hetvenes években, és várhatóan nem lesz a nyolcvanas években sem, a hetvenes évek második felében a kongresszusnak az operatív külpolitikai kérdésekbe való beavatkozása mérséklődött. Reagan megválasztásával együtt a szenátusban republikánus többség alakult ki, ami a törvényhozás és a végrehajtó hatalom közötti viszonyokat némileg javította. Az elnöki hatalom megerősödésének tényezői között szerepeltek: a Republikánus Párt hagyományosan nagyobb fegyelme, Reagan erőteljesebb befolyása saját pártján belül, a megnövekedett elnöki tekintély érvényesítése az újonnan választott szenátorok felett, Reagan nagyarányú választási győzelme. A megjavult viszony fenntartásának alapvető feltétele az, hogy a kormányzaton belül ne mutatkozzanak belső ellentmondások, valamint, hogy az egyes kongresz- szusi érdekcsoportok (Single Issue Groups) ne legyenek képesek kompromisszumot kötni a végrehajtó hatalom egyes javaslataival szemben. A kongresszus ugyanakkor Reagan elnöksége idején sem mond le arról, hogy érvényesítse befolyását. Ennek legfontosabb területei 1982 végéig a gazdaságpolitika és a konzervatív csoportok által felvetett különféle szociális kérdések (abortusz, iskolai buszozás, egészségügyi segély) voltak. Különösen a demokrata párti többségű és vezetésű képviselőház juttatta kifejezésre akaratát az elnök által egyébként nem túl erőteljesen támogatott konzervatív szociális javaslatok elvetésével. 1982-ben pedig a kongresszus többsége megakadályozta az eredeti reagani gazdaságpolitika végrehajtását, és két-három vonatkozásban is (a költségvetési deficit kérdése, a három év alatt csaknem 100 milliárd dollár költségvetési többletbevételt eredményező adóemelés jóváhagyása, a szociális kiadások drasztikus csökkentésének elodázása) módosításra késztette az elnököt. Külpolitikai tekintetben nagy vitát váltott ki a „nukleáris befagyasztást” szorgalmazó Kennedy-Hatfield-j avaslat, amelyet végül is csak minimális arányban vetett el a kongresszus. 1983 áprilisában a képviselőház nagy többséggel elfogadott azonban egy hasonló értelmű javaslatot. A külpolitikai eszközrendszer elemeinek állapota A második világháborút követő két évtizedben az Egyesült Államok egyidejűleg volt a világ csendőre, bankára, menedzsere, és szívesen lett volna a világ „társadalmi tudatának” szolgáltatója, vagyis a domináns ideológia forrása. Az Egye-
