Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Izikné Hedri Gabriella: M. I. Trus: Lenin és a szovjet külpolitika
kötik is azokat - vallotta Lenin aki nem bízik önmagában: egyetlen politikai párt sem létezhetne ilyen szövetségesek nélkül.” „Kompromisszumnak a politikában azt nevezik - írta Lenin A kompromisszumokról című cikkében amikor valaki egy másik párttal létrejött megegyezés alapján enged bizonyos követeléseiből, lemond követeléseinek egy részéről ... A valóban forradalmi pártnak a feladata nem az, hogy proklamálja, hogy lehetetlen minden kompromisszumról lemondani, hanem az, hogy minden kompromisszumon át, amennyiben ezek elkerülhetetlenek, hű tudjon maradni elveihez, osztályához, forradalmi feladatához, ügyéhez: a forradalom előkészítéséhez és a néptömegeknek a forradalmi győzelemre való neveléséhez.” A marxizmus-leninizmus tehát először is elismeri, hogy a kompromisszum a proletariátusnak és forradalmi pártjának egyik harci eszköze, és hogy a kompromisszum alkalmazását az objektív feltételek diktálják; másodszor megköveteli, hogy a munkásosztály és élcsapata, amikor a kompromisszumokhoz folyamodik, megőrizze elvhűségét. Ugyanakkor Lenin megvonja a kompromisszumok határait, elutasítva az olyan kompromisszumokat, amelyek egyet jelentenének az opportunizmussal. Hozzáfűzi, hogy a tömegeknek egyetlenegy kétértelmű jelszót sem szabad adni. A nemzetközi kapcsolatokban a szocialista állam akkor vállalhat kompromisszumokat, ha emellett megőrzi teljes eszmei-politikai önállóságát, nem esik csorba elméleti programelvein, sem pedig a munkásosztály és az egész nemzetközi munkásmozgalom alapvető osztályérdekein. Lenin reálisan számolt azzal, hogy amikor kompromisszumot kötünk, hajlandónak kell lennünk a másik fél bizonyos érdekének kielégítésére is. A párton belüli nagy viták ellenére győzedelmeskedett az az álláspontja, hogy a szocialista forradalom megóvása érdekében a szovjet kormány beleegyezzék a bresz- ti béke 1918-ban történt aláírásába, noha itt el kellett fogadni az erősebb ellenség által a Szovjet-Oroszországra rákényszerített kompromisszumok egy részét. Ma, amikor a szocialista közösség és a nyugati szövetségi rendszer között létrejött a politikai-katonai erőegyensúly, nyilván más a helyzet, de napjainkban is érvényes a lenini felismerés: „A proletárforradalom híve köthet kompromisszumokat vagy megegyezéseket tőkésekkel. Minden attól függ, hogy milyen megegyezést köt és milyen körülmények kögött.” A. békés egymás mellett élés politikája. A szovjet kormány 1917. november 8-án elfogadott békedekrétuma a történelemben az első olyan alapvető külpolitikai dokumentum, amely meghirdette a szocialista állam külpolitikai alapelveit. Ezek közül a szovjet külpolitika internacionalizmusán kívül a békés egymás mellett élés politikáját emeljük ki. A szerző érdeme, hogy felkutatta ez utóbbi legelső gyökereit. Az „egymás mellett élés” kifejezést Lenin első ízben 1919 őszén használta a MacBride-dal, a Christian Science Monitor tudósítójával folytatott beszélgetésében. Lenin - támogatva azokat az amerikai polgári közéleti személyiségeket, akik ellenezték a Szovjet-Oroszország elleni háborút, és azt várták, hogy a két állam között a békekötés után gazdasági és kereskedelmi megállapodások aláírására kerül sor — kifejezte azt a meggyőződését, hogy lehetőség van ilyen megállapodásoknak kölcsönösen előnyös feltételek melletti megkötésére, s hangsúlyozta ennek szükségességét „abban az időben, amikor a szocialista és a tőkés rendszer együtt, egymás mellett létezik”. Nyilvánvaló, hogy Lenin a békés egymás mellett élés politikáját nem taktikának, hanem hosszú távú stratégiának minősítette, felmérve, hogy azt a későbbiekben a tőkés országok is elfogadják. Vitathatatlan Trusnak az a megállapítása, hogy az események egész további fejlődése a lenini külpolitikát igazolta, amely a reális erőviszonyok felismeréséből indult ki, megteremtette a feltételeket a szocializmus építéséhez a tőkés országok gyűrűjében levő egyetlen szocialista országban, egyúttal megteremtve az alapot ahhoz, hogy a későbbiekben már a szocialista országok közössége haladhasson tovább ezen az úton. A békéért és a békés egymás mellett élésért folytatott harcban Szovjet-Oroszország az egész világ antiimperialista erőire s főként a nemzetközi kommunista mozgalomra támaszkodott. Lenin meg volt győződve arról, hogy a szocialista építés sikerei új követőket toboroznak a kommunizmus zászlaja alá, lelkesítő példaként szolgálnak számukra az elnyomók elleni forradalmi harcban. Lenin azt tanácsolta, hogy a tőkés országokkal való békés kapcsolatok létesítése során különös figyelmet fordítsanak a kis országokra. Rámutatott arra, hogy a kis országok - mivel állandóan veszélyeztetve vannak, hogy az 149
