Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)

1983 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Janech István: Békés Rezső: Truman árnyéka

mati rendszer megállíthatatlan szétesésére adandó politikai válasz (széles körű gazdasági, politikai, katonai lépések a szocializmus térnyerésének minden eszközzel történő megakadályozására, amely lényegében a közel-keletre meghirdetett Eisenhower-doktrína kibővített alkalmazásának tekinthető) vagy a fellazítási koncepció hivatalos célkitűzésként való megjelenése. E koncepció, lényegileg a „felszabadítási” doktrína kudarcának beismerését jelentette. Jelezte azonban az új megoldásokat kereső amerikai imperializmus állandó törekvését a szocialista országok ügyeibe való beavatkozásra, e koncepció értelmében természetesen már csak közvetett eszközökkel.

Békés Rezső külön fejezeteket szentel Kennedy legdrámaibb ténykedésének: a világot az atomháború szakadékénak szélére sodró (Fulbright szavai a „Hatalmi gőg” c. könyvéből) kubai válság, a berlini válság, valamint a Szovjetunióval folytatott tárgyalások bemutatásának.

A szerző Kennedy elnökségének utolsó évét elemezve, Nagy László gondolatait idézi. Abból kiindulva, hogy Kennedy felismerte a világ új katonapolitikai realitásait, leszögezhető, hogy bár ,,.. . nem fogadta el a békés egymás mellett élés politikai elvét, de nem akarta megkockáztatni a termonukleáris háborút sem. Ez volt az ún. szelektív koeg- zisztencia, a békés egymás mellett élés imperialista koncepciójának első teoretikus megfogalmazása. Ez az elv azt a törekvést fejezte ki, hogy csökkentse a nukleáris összeütközés veszélyét a Szovjetunióval, sőt az együttműködés bizonyos formáit kialakítsa, de differenciálva a többi szocialista ország között, fenntartsa a nyomás és elszigetelés politikáját . . .” (171. 1.)

Kennedy meggyilkolása ellentmondásos politikai pályafutás végére tett pontot. így lett az Egyesült Államok egy legendával gazdagabb, s került az utód, Lyndon B. Johnson egy dilemma elé. A gyakorlati politikában kirajzolódó két Kennedy vonal közül — írja a szerző - „választhatta — s ténylegesen ezt is tette - a történelmi, politikai, katonai realitásokat mellőző, a szocialista országokkal szembeni fölény megszerzésére törekvő irányt. De ugyanilyen joggal választhatta volna Kennedy »békés vízióját«, az együttműködés vonalát is . .(174. 1.)

Johnson neve összefonódott az Egyesült Államok vietnami kalandor háborújával. Az 1966 februárjában Honoluluban meghirdetett Johnson-doktrína többek között a következőket tartalmazta: ,, . . . Ázsia döntő fontosságú küzdőtere annak a harcnak, amit az emberiség a függetlenségért és a rendért folytat, s az Egyesült Államok mint csendesóceáni hatalom el van szánva rá, hogy eleget tesz ázsiai kötelezettségeinek.” (187. 1.) Ennek egyenes következményeként az Egyesült Államok egyre mélyebbre merült a vietnami háborúban. A szerző a háború eszkalációjának és annak világpolitikai, valamint rendkívül jelentős hazai, amerikai belpolitikai hatásait elemezve, betekintést enged a vietnami háború kérdése körül zajló amerikai bel- és katonapolitikai vitákba is.

A szerző a vereséget szenvedett, bukott politikus tevékenységét tömören, találóan így jellemzi: „Lyndon B. Johnson a történelem ellen hadakozott, de az nem tette történelmi hőssé.” (192. 1.)

A könyv harmadik része Nixon, Ford, Carter és a jelenlegi elnök, Reagan politikáját s az azt formáló szubjektív és objektív feltételeket veszi nagyító alá.

A könyv egyik legizgalmasabb és legérdekesebb fejezetében a szerző a Nixon-Kissin- ger kettős külpolitikai világképe kialakulásának és e politika lényegének elemzését adja. Nixon sajátos személyiségének megrajzolása után behatóan vizsgálja azt a külpolitikát, amely a vietnami háború lezárását és a Szovjetunióval való katonai erőegyensúly tényének elfogadását is magában tartalmazta. Betekintést kapunk a nagyhatalmú elnöki nemzetbiztonsági tanácsadó, majd külügyminiszter, Kissinger politikai gondolkodásába, stratégiai elképzeléseibe.

Nixon és Kissinger felismerték, hogy a világhelyzet változásaiból, az egyensúly realitásából következően; „a világ békéjéért, sőt fennmaradásáért első helyen felelős két »szuperhatalom« viszonyát rendezni kell, s együttműködésüket - legalább e kérdésben - tartós alapokra kell helyezni. Ennek elfogadása a monopoltőke igen befolyásos csoportjai részéről talán a legnagyobb fordulatot jelentette a második vilgháború utáni globálstratégiá- ban.” (218. 1.)

A szerző dokumentáltan követi nyomon a SALT-tárgyalások megszületését, és ismerteti a szovjet-amerikai tárgyalásokon tanúsított amerikai magatartás belső tartalmát, az enyhülési politika térnyerését.

Jelentőségénél fogva egész fejezetet szentel az amerikai külpolitika kínai nyitásának. Áttekinti a nyitás elméleti megalapozását, azo-