Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 4. szám - SZEMLE - Réti Ervin: A Reagan-terv az Egyesült Államok közel-kelet politikájában
erők, valamint az arab csúcsértekezlet határozatai alapján, a libanoni kormány korábbi kérésére odaküldött szíriai arab békefenntartó erők közé, s miközben valamennyi szíriai és palesztin egység kivonását sürgetné, szentesítené az amerikai és izraeli katonai jelenlét különböző formáit. Izrael erre részleges csapatvisz- vonást, illetve átcsoportosítást határozott el, ami Libanon tartós felosztását jelentené. Az Egyesült Államok közvetítői tevékenysége tehát újra az izraeli pozíciók erősödését, az arab világ megoszlását és meghasonlását, a libanoni egyensúly megbontását s mindezzel együtt a válság kiéleződését hozta magával. Ha úgy tetszik, ez „második Camp David” lett, s a Reagan-terv egyetlen reálisnak tűnő eleme, a megszállt területek kiürítésének előirányzása nyomtalanul eltűnt. Az Egyesült Államok a libanoni különszerződés körüli bábáskodással átmenetileg talán enyhítette - elsősorban hazai közvéleménye előtt - a Reagan-terv fennakadása következtében megnyilvánuló csalódottságot. A különszerződés azonban növelte a feszültséget, s a rendezést vakvágányra vitte: a szavak csatája mellett felvetette egy hatodik háború, Izrael és Szíria összecsapásának veszélyét, valamint egy újabb libanoni polgárháború fenyegetését is. A valóságos folyamatokat elemezve, kitűnik az Egyesült Államok felelőssége a válság folytatódásáért és elmélyüléséért. így lesz mindaddig, amíg a válság vissza nem kanyarodhat a „genfi útra”, ahol egy minden illetékest magában foglaló széles körű nemzetközi értekezlet kereshet majd kibontakozást a krízisre. * A közel-keleti válság csak a három alapkövetelmény teljesítésével oldható meg: i. visszavonulás valamennyi megszállt területről; z. a palesztin nép törvényes nemzetközi jogainak biztosítása, beleértve az államalapítás jogát; 5. a béke és biztonság szavatolása valamennyi közel-keleti ország, Izrael, Palesztina és az arab országok számára. A különböző valódi béketervek, így a fezi elképzelés, valamint még határozottabban a hatpontos szovjet békejavaslat ezeket az elveket öntik formába. A „hármasszabályt” nem lehet kikerülni, mert a többi út - legyen bármilyen hangzatos is az elnevezésük - nem visz sehová. Az Egyesült Államoknak is tudomásul kell vennie, hogy a palesztin kérdés megoldása nélkül, az arab államok érdekeinek mellőzésével, a Szovjetunió kizárásával nem képes eredményt elérni, egy „pax americana” - súlyos belső ellentmondásai miatt - törvényszerűen kudarcra van ítélve. Kissingernek tulajdonítják azt a szarkasztikus mondást, hogy a Közel-Keleten a kibontakozás két útja lehetséges. Az egyszerűbb a csoda, a bonyolultabb pedig a tárgyalások folyamata. A Közel-Keleten legendákba vesző történelem talán hajlamossá tehet egyeseket a csodavárásra, de a reális megoldások felé csak a tárgyalások vezethetnek. De nem akármilyen tárgyalások! 104
