Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 4. szám - SZEMLE - Benda László: Gondolatok az afgán fejlődés sajátosságairól
megtanulják, hogyan adhatnak hangot politikai és gazdasági érdekeik képviseletének. Ez még legalább 30 évig eltart. Afganisztánnak csak akkor kell majd a kommunista, szocialista vagy más út közül választania. Ez a következő nemzedék kérdése.”33 Tagadhatatlan, hogy az 1978. áprilisi forradalom, majd az 1979 decemberében külső segítséggel kibontakozott második szakasza a világpolitika előterébe tolta ezt a mérhetetlenül elmaradott közép-keleti államot. Olyan új kísérlet kezdődött a Hindukus lábainál, amelynek elméleti-politikai jelentőségét, perspektíváját alighanem korai volna még értékelni. Ugyanakkor nem kétséges, hogy a tudatos és tervszerű gyakorlati munka, a forradalom előkészítésének folyamata megannyi fejlődő ország haladó erői körében méltó a tanulmányozásra, bár a negatív tapasztalatok is tanulságokkal szolgálhatnak . . . „Milyen területen hozhat újat a forradalom elméletében a harmadik világ ? A gyakorlat itt számtalan új formát, lehetőséget vet fel. Rendkívül erős e társadalmakban a szocializmus iránti igény, ám igen sokféle szocializmus-koncepció alakult ki a változatos társadalmi bázis és ideológiai örökség hatására. A nemzetközi kommunista mozgalom politikai segítsége pótolhatatlan a függetlenség megvédésében, a társadalom politikai szervezetének, a gazdasági építés terveinek kimunkálásában, de teoretikusan még nem kaptak elég segítséget.”34 Az eddigi fejtegetéseket összegezi tanulmányában a már idézett Uljanovszkij professzor: „Az utóbbi időben új jelenségek tapasztalhatók: Afganisztánban, Angolában, Etiópiában, a Jemeni NDK-ban, Mozambikban és számos más országban a munkásosztály vezető szerepét hangsúlyozzák, s az említett országok kormányzó pártjai ideológiájuknak a tudományos szocializmust hirdették meg. Ez a lépés minden kétséget kizáróan pozitív jellegű, bár ezekben az országokban a már kialakult proletariátus létszáma még csekély, és ezért a munkásosztálynak inkább politikai jelentősége van, s inkább az elkövetkező lehetséges távlatot, mintsem a már kialakult valóságot mutatja.”35 1978 tavaszán az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt mérhetetlen terheket vett a vállára, s új korszakot nyitott az ország - sőt, mondhatjuk, az egész középkeleti térség - történelmében. Nyilvánvaló, hogy a forradalmi átalakulásokat szervező és irányító élcsapat nem lehet kis létszámú, fokozatosan tömegpárttá kell válnia. Ehhez pedig a nemzetközi tapasztalatok birtokában - egyes fejlődési szakaszok kihagyása vagy lerövidítése esetén is - az elmaradottság sokoldalú leküzdésére, egységes föllépésre és áldozatokkal terhes, hosszú történelmi út megléteiére kényszerül a haladás afgán élcsapata. A párt 1982 márciusában elfogadott akcióprogramja leszögezi, hogy ,, . . . az elmaradottság megszüntetését és a sokoldalú fejlődést csakis forradalmi változásokkal lehet elérni. A forradalmi elmélet és a nemzetközi forradalmi tapasztalatok arról tanúskodnak, hogy lehetetlen az elmaradottságból közvetlenül áttérni a mindenoldalú fejlődésre. E folyamat során elkerülhetetlen és parancsolóan fontos 93