Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 4. szám - SZEMLE - Benda László: Gondolatok az afgán fejlődés sajátosságairól
ni Népi Demokratikus Párt a forradalom előkészítője volt. Közvetlenül megalakulása (1965) után viszonylag szabad parlamenti választásokon négy képviselőt juttatott a törvényhozó testületbe (köztük Babrak Karmait). A parlamenti „játék- szabályok” kudarcát követően következetes szervező munkával készült hatalmi funkcióinak gyakorlására, s ehhez folyamatosan építette ki bázisait az afgán hadsereg tisztikarában, illetve a sorállományban. így 1973-ban sike :ült megdönteni az évszázados monarchiát, s a párt egy ideig a hatalom részeseként tevékenykedhetett Daud köztársaságában. Miután onnan erőszakos eszközökkel kiszorították, újabb lendületet kapott a fegyveres erők körében végzett agitációs és szervező munka, amely az 1978-as forradalom döntő elemévé vált. Az ANDP így nemcsak a hatalmi fordulat sikerét és a későbbi (esetleges) konszolidáció biztonságpolitikai előfeltételeit teremtette meg a maga számára, hanem megnyitotta az utat egy, a harmadik világban újszerű forradalomhoz, fokozatosan támaszkodva a nép tömegekre, mind határozottabban kifejezésre juttatva az érdekeiket. Az ANDP-nek a hadseregben végzett szervező munkáját objektíve megkönnyítették bizonyos hagyományos szociális adottságok. Afganisztánban ugyanis a katonák túlnyomó többsége paraszti vagy munkás származású, sőt a tisztikar jelentős része is - ritka kivételektől eltekintve — nem az uralkodó osztály soraiból került ki. Az afgán arisztokrácia képviselői túlságosan terhesnek, túl sok kötelezettséggel és korlátozással járónak tartották a katonai pályát. Az egyszerű családból származó tisztekhez értelemszerűen közelebb álltak a tömegek vágyai, ők szívesebben csatlakoztak a párthoz, magukévá tették ideológiáját, s a társadalom szervezett részeként tudatosan vállalták a pártfegyelmet. A tisztikar jelentős része ugyanabból a nem nemesi származású értelmiségi rétegből került ki, mint az ANDP magva, a tisztek másik része pedig nem a főváros, hanem a vidék szülötte. Egyes elméleti művek ez utóbbi tényt kiemelve hangsúlyozzák, hogy a tisztikar sok helyütt szemben állt a gazdag fővárosi elittel, s rokonszenvezett a hatalom megdöntésével. (A harmadik világ legtöbb országában ezért tulajdonítanak rendkívüli szerepet a hatalompolitikai fordulatokban, a társadalom legjobban mozgósítható centralizált erejének, a hadseregnek. Politikai alapállásuk azonban természetesen mindenkor konkrét vizsgálatot követel.) Az 50-es évek derekától (Daud első miniszterelnökségétől) fokozatosan kibontakozó szovjet-afgán katonai kapcsolatok egyértelműen erősítették az afgán hadseregben meglevő pozitív politikai töltést. Afganisztánt már az 1978. áprilisi forradalmat megelőzően sem fűzték jelentős szálak a tőkés világgazdasághoz. Ehhez hozzájárult az is, hogy a tengerparttal nem rendelkező ország rendszeres szállítási gondokkal küszködött. Hagyományos ellensége, Pakisztán többször lezárta - az afgán részről évtizedek óta vitatott - közös határt, s ezt mindig a szovjetafgán gazdasági kapcsolatok újabb föllendülése követte. Nem kétséges, hogy a Szovjetunió közép-ázsiai köztársaságainak rendkívül dinamikus fejlődése is érzékletes összehasonlítást kínált annak az országnak, amellyel néhány évtizede még azonos fejlettségi szinten álltak. (Ezt az impulzust erősíthette a nyelvi rokonság is, a tad90
