Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)

1983 / 4. szám - SZEMLE - Bede Rita: Afrikai egység - illúziók nélkül

afrikai országok a fenti fórumokon több-kevesebb sikerrel igyekeznek közös álláspontot kialakítani, de komoly eredményekről még nem lehet beszélni. A mai afrikai ellentétek egyik főszereplője az Egyesült Államok. Az afrikai konfliktusokba közvetlenül nem avatkozik be, lényegében azt a politikát folytat­ja, amit a korábbi amerikai kormányok: „háttérben maradtunk, de támogattunk más országokat, melyek konstruktív szerepet játszottak” - mondotta annak ide­jén Brzezinski a zairei események kapcsán.12 Az Egyesült Államok Afrika-politikájának fő célkitűzése: „a kommunista tevékenység leküzdése”. Ezt a gyakorlatban úgy kívánja elérni, hogy stratégiai elvévé tette a „radikalizmus afrikai terjedésének megakadályozását”, a nyugati érdekek globális védelmére hivatkozva. Arra törekszik, hogy erősítse a „bázis­államul” szolgáló afrikai szövetségeseit, és ezen keresztül terjessze ki befolyását kontinentális méretekben. Ilyen „bázisállamnak” számít az AESZ jelenlegi vál­ságában kulcsszerepet játszó Marokkó. A Dél-afrikai Köztársaság is kulcspozíciót tölt be az Egyesült Államok elképzeléseiben. A zimbabwei győzelem után az ame­rikai külpolitika egy ideig differenciáltabb eszközökhöz folyamodott Afrika déli tér­ségében, anélkül, hogy lemondott volna a Dél-afrikai Köztársaság támogatásáról. Az Egyesült Államok, miközben meghiúsít a fajüldöző rendszer elszigetelésére irá­nyuló minden gyakorlati lépést, apartheidellenes propagandával igyekszik meg­nyerni az afrikai államok szimpátiáját. Javaslata a Namíbia-kérdés rendezésére elfogadhatatlan az érintett afrikai államok és nemzeti felszabadító mozgalmak szá­mára. Az amerikai destabilizáció politika része, hogy miközben támogatja a reak­ciós rendszereket és szakadár mozgalmakat, azt hirdeti, hogy a kontinens viszá­lyainak legfőbb oka a kubai csapatok angolai jelenléte, illetve a szocialista orien­táció előretörése. Ezzel egyidőben igyekszik megnyerni egyes nacionalista af­rikai vezetőket. Az utóbbi években külön offenzívát indított az Egyesült Álla­mok az ún. mérsékelt afrikai államok megnyerésére, mozgósítva gazdasági, poli­tikai és diplomáciai fegyvertárát. A nyolcvanas évek fordulójától növekvő ellentétek jelentkeznek a főbb tőkés országok között általában a fejlődő világgal és ezen belül az Afrikával kapcso­latos kérdésekben is. A tőkés országok alapvető érdeke azonban közös. Afrika destabilizálódása bizonyos kockázatot jelent e törekvések számára, de nem zár­ja ki a térnyerés lehetőségét sem. A tőkés országok vitái tehát a lényeget nem érintik, bár jelentős érdek- és nézetkülönbségek húzódnak mögöttük. Az állás­pontok különbözősége elsősorban Washington és Párizs szempontjait tekintve áll fenn. A francia külpolitika egy „több pólusú Észak” kialakítására törekszik, amelyben „hagyományos afrikai elkötelezettségét” érvényesítheti. A francia Af- rika-politika részben korábbi hagyományait folytatja. Arra törekszik, hogy meg­szilárduljon a francia gazdasági, katonai és politikai jelenlét Afrikában. A foko­zódó amerikai aktivitással szemben Franciaország a „destabilizálódás” elleni 7°

Next

/
Oldalképek
Tartalom