Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 4. szám - Gazdag Ferenc: A változás korlátai: Mitterrand külpolitikája 1981-1983 között
kának az atlantizmus felé tett lépéseinek bemutatása után egy, a Figaró ban megjelent cikk a következőképp érvelt: Az önállóság és a hatékonyság a francia külpolitikában mindig szoros kapcsolatban volt a külpolitika függetlenségével. A második világháború óta e külpolitikai függetlenség mindenekelőtt a két szuperhatalomhoz való viszonyként jelentkezett; a bármelyikkel szemben megőrzött cselekvési szabadságban és a bármelyikkel való tárgyalás képességben. Ha az V. köztársaság eddigi három elnöke a Szovjetunióval különleges kapcsolatokat tartott fenn, az azért volt úgy, mert tudatában voltak annak, hogy az az állam, amely nem őrzi meg lehetőségeit, és nem él velük, annak a nemzetközi kapcsolatok jelenlegi rendszerében nem lehet autonóm politikája.53 Maga Mitterrand 1982. novemberi nyilatkozatában úgy foglalt állást, hogy ellenez mindenfajta blokádot a Szovjetunió ellen. Ugyanakkor egy francia- szovjet csúcstalálkozó feltételét abban látta, hogy az legyen hasznos mindkét fél számára: „Franciaország számára, a béke számára és elveink számára” - mondotta. Fenntartotta azt a véleményét, hogy az európai katonai egyensúlyt a Szovjetunió borította fel, s megismételte azt is, hogy Franciaország nem járul hozzá, hogy a force de frappe-ot bevonják a szovjet-amerikai tárgyalásokba. Azért nem, mert Franciaországnak „csak szerény” eszközök állnak rendelkezésére, s ha ezeknek csak egy részéről is lemondana, védtelen maradna.54 Rá kell mutatni ugyanakkor, hogy a szovjet külpolitika a francia lépésekre nagyon mértéktartón reagált, sőt Mitterrand politikájának egyes elemeit pozitívan értékelte. Méltatták például a fejlődő világgal kapcsolatos álláspontját, határozott szembefordulását Reagan gazdaságpolitikájával és közép-amerikai terveivel, s különösen nagyra tartják, hogy Európa-politikájában a francia-nyugatnémet együttműködés fenntartásával továbbra is a nyugat-európai stabilitás útját járja.55 A szovjet diplomaták 1983 tavaszán történt kiutasítása, a fejlett tőkés országok 1983. júniusi williamsburgi csúcstalálkozóján aláírt biztonságpolitikai nyilatkozat, az 1988-ig szóló katonai fejlesztési terv parlamenti elfogadása (május 20.) és a 16 év után újra Párizsban tartott NATO miniszteri tanácsülés után azonban élesedett a szovjet sajtó hangja. A szovjet elemzések és kritikák középpontjában annak bemutatása szerepel, hogy a francia külpolitika negatív fordulatai és lépései szoros kapcsolatban állnak azzal a belpolitikai és gazdaságpolitikai folyamattal, amelyet a Delors-program tartalmazott.56 41