Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 4. szám - Ágh Attila: A nyolcvanas évtized "globális kihívásai" és a nemzetközi viszonyok elmélete
is megfogalmazódik a kérdés, hogy a továbbfejlődéshez hogyan lehet megszabadulni a globális katonai versengés csapdájából, amely meghiúsíthatja a világ- gazdasági és világpolitikai alrendszerekben való részvétel kiszélesedését. A szocialista országok számára ugyanis a nemzetközi rendszerben való részvétel ellentmondásai nem annyira az alárendeltségi és függési (dominancia-dependencia) viszonyokon keresztül jelentkeznek - bár világgazdaságilag ezek is felbukkanhatnak mint a fejlődő országok számára, hanem a részvétel leszűkítettségén, a nemzetközi rendszernek egy szűk sávban való értelmezésén. A nyolcvanas évtized programja ezért a szocialista országok számára ezen szűk keretek széttöréseként, a nemzetközi rendszerbe való mind szélesebb sávon való belépés követelményeként fogalmazódik meg, amelynek fokozódó világgazdasági aktivitásuk egyaránt előfeltétele és következménye. A nemzetközi viszonyok „kiszélesítése” egyszerre jelentkezik tehát az elmélet és a gyakorlat feladataként, s ezért indítottuk tanulmányunkat azzal a gondolattal, hogy a szocialista országok a nemzetközi viszonyok elméletében nemcsak lépés- hátrányban, hanem lépéskényszerben is vannak. Anélkül, hogy az elmélet jelentőségét túlértékelnénk, a nemzetközi viszonyok formálódó elméletének a gyakorlat szempontjából is fontossága lehet az új jelenségekre és a célokra való orientálásban, amit a globalizálódás tendenciájával, a nemzetközi viszonyok komplexebbé válásával, a nemzetközi rendszer ellentmondásaival és a részvétel kiszélesítésének szükségességével tudnánk röviden összefoglalni. A nyugati elmélet már a hatvanas években túllépett a „bölcsesség vagy tudomány” hagyományos szembeállításán a nemzetközi viszonyok elméletét illetően, és a nemzetközi viszonyok változásának előrejelzését várja el az új tudománytól. Az új igények jelentkezését követően az új tudomány a fejlett tőkés országokban szinte „gomba módra” nőtt, és a saját törvényei szerint megszerveződött.33 A hetvenes évek folyamán már megszűnt korábban szinte kizárólagos angolszász jellege is, és a francia formájának erőteljes színre lépése tükrözte a nemzetközi rendszerben való tényleges részvételben jelentkező divergenciákat is.34 Pfalzgraff már a hetvenes évek közepén egyértelműen megfogalmazta, hogy az új tudomány központi kérdése a nemzetközi rendszer globalizációja: „Az 1970-es évtizedben és azután is minden bizonnyal a fejlődő globális nemzetközi rendszer tanulmányozása kerül a nemzetközi viszonyok elméletével foglalkozó tudósok érdeklődésének középpontjába.”30 A nyolcvanas évtized „globális kihívása” önmagában is jelentkezik a szocialista országokkal szemben, és adekvát válaszra vár, nevezetesen a nemzetközi rendszerben avagy világrendszerben való aktív, szélesebb sávban való részvételre. De jelentkezik ez a kihívás az elmélet szintjén is, s ez a kihívás sem becsülhető le, hanem ugyancsak válaszra vár, mégpedig a nemzetközi viszonyok marxista elméletének kidolgozása formájában, amelynek irányában az eddiginél határozottabb lépésekre van szükség. 17
