Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 3. szám - HÁBORÚ, KATONAPOLITIKA, HADITECHNIKA - Tolnay László: "Elrettentés" és telepítés
amely olyan összetett intézményhálózaton alapul, ahol biztonságos módon kiszűrik a meggondolatlan és kapkodó döntéseket. Ez a rendszer a nemzetközi politikai határozathozatalnak kiterjedt kontextusában foglalna helyet, s arra a feltevésre épülne, hogy a világ fővárosaiban mindenütt az ésszerűség lesz az irányadó, megmarad az arányos kapcsolat a hosszú távú célok és a közvetlen politikák, a törekvések és az eszközök, továbbá a célkitűzések és az azokért fizetendő árak között. Az „elrettentési” logika következetes végiggondolása tehát tovább erősíti a korábbi feltevést, hogy a katonai, stratégiai megfontolások alapján a NATO problémája nem oldható meg, és a kívánt biztosítékok megszerzéséhez más eszközök, mindenekelőtt politikai megoldások szükségesek. Itt elkerülhetetlen annak a figyelembevétele, hogy értelmetlen minden olyan számítás, amely a nukleáris háború sikeres megvívására vagy az abban elérhető győzelemre irányul. Ebből következik, hogy a szándékok és a lépések objektív mérlegelésének és az érdekek kölcsönös egyeztetésének szerepe nagy fontosságú lehet a kérdések megnyugtató rendezésében. Enélkül nem lehet határt szabni azoknak a folyamatoknak, amelyek újabb atomfegyverek és más tömegpusztító eszközök létrehozása és telepítése révén tovább bomlasztják a katonai stratégiai stabilitást, és elkerülhetetlenül a nemzetközi feszültség növekedéséhez vezetnek. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a fentebb említett okokból állandósult fegyverkezési verseny egyre bonyolultabbá teszi a rendszerbe állított haditechnikát, és jelentősen megnehezíti a korlátozásukra irányuló erőfeszítések sikerét. A Varsói Szerződés tagállamai ezért abból indulnak ki, hogy mivel az „elrettentési” koncepciók nem vezethetnek célhoz, és bármennyire sokrétűek is a jelenlegi nemzetközi problémák, az európai és az egész világhelyzet fejlődésének kilátásai nagymértékben attól függnek, hogy sikerül-e kiküszöbölni a bizalmatlanságot, csökkenteni a szembenállás szintjét, különösképpen a két legnagyobb, az atomfegyverek területén hatalmas potenciállal rendelkező katonai szövetség között. Ellenőrizhetetlenségénél és korlátozhatatlanságánál fogva a fegyveres összecsapás végzetes következményekkel járna. Számottevő haladást jelentene a megoldás útján - mutatnak rá ezek az országok -, ha a Szovjetunió és az Egyesült Államok kölcsönösen befagyasztaná hadászati fegyvereinek mennyiségét, és beszüntetné korszerűsítésüket. Olyan megállapodásokra lenne szükség, amelyek megszüntetnék az új nukleáris fegyverek fejlesztését és előállítását, valamint a különböző nukleáris fegyverfajták létrehozására szolgáló hasadó anyagok és atomfegyvereket hordozó eszközök gyártását. Az új haditechnika rendszerbe állításának a körülményei azt bizonyítják - mutattak rá a szocialista országokban -, hogy a Varsói Szerződés nem törekszik fölényre a NATO-val szemben, tehát a támadó szándéka sem bizonyítható. A NATO tagállamai részéről hasonló nyilatkozatok hangzanak el. Úgy tűnik, ilyen körülmények között nincsenek olyan okok, amelyek megakadályoznák a két szövetség tagállamait abban, hogy egymás érdekeit figyelembe véve, kölcsönösen megfelelő kötelezettségeket vállaljanak. A továbbiakban felhívják a figyelmet arra, hogy a problémák, köztük a biztonsággal kapcsolatos aggodalmak felszámolását nagymértékben elősegítené a két katonai szövetség közötti olyan szerződés, amelynek alapján a tagállamok lemondanának a katonai erő alkalmazásáról, és kinyilvánítanák, hogy a békés kapcsolatok fenntartására és bővítésére törekszenek. A szerződés lényege az a kölcsönös kötelezettségvállalás lenne, amely szerint elsőként nem alkalmaznak egymás ellen sem nukleáris, sem hagyományos fegyvereket. Ez a kötelezettségvállalás kiterjedne a szerződésben részt vevő valamennyi állam területére, katonai személyzetére és polgári lakosságára, tengeri, légi- és űrflottájára, valamint más objektumokra is. Egy ilyen szerződésbe természetesen célszerű lenne bevonni más országokat, köztük a semlegeseket és az el nem kötelezetteket is. A katonai erő alkalmazásáról történő lemondás kiegészülhetne továbbá olyan nyilatkozatokkal, amelyek aláhúzzák, hogy a fegyverkezési hajsza felszámolására irányuló hatékony intézkedésekről, a fegyverzet korlátozásáról és csökkentéséről folyó tárgyalásokat a jóakarat szelleme hatja át, és minden rendelkezésre álló eszközt felhasználnak a megállapodások eléréséért. A politikai megfontolásokon alapuló megállapodások és szerződések ilyen egymásra épülő rendszere minden bizonnyal közelebb vinné a NATO tagállamait is ahhoz a megoldáshoz, amelynek - legalábbis nyilatkozataikban kifejtett - megvalósulását eddig katonai eszközökkel hiába keresték. no