Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)

1983 / 3. szám - HÁBORÚ, KATONAPOLITIKA, HADITECHNIKA - Kende István: A háború mint "a politika folytatása" a nukleáris korban

nemegyszer kifejezetten csak a múlt századra tekintse érvényesnek. A nukleáris fegyverek iszonyú megsemmisítő képessége - mondják - lehetetlenné teszi magát a háborút.

Nem új jelenség, hogy a fegyverek gyors kifejlődése azt a reményt kelti a legkiválóbb gondolkodókban is, hogy a háborút a haditechnika ugrásszerű fejlődése kiküszöbölheti, és állandósíthatja a világ rendjét, békéjét. Már Adam Smith is azt remélte, hogy „a tűzfegyverek feltalálása, ami első pillantásra veszedelmes feltalálásnak tűnik” végső fokon „a civilizáció állandósulásához és terjedéséhez vezet.”26 Engels, aki kiváló katonai szakértő is volt, egy időben még abban reménykedett, hogy „a fegyverbíró lakosság összeségének már csak milliókban számolható hadseregekbe való besorolása és az addig elképzelhetetlen hatóerejű tűzfegyverek, lövedékek és robbanóanyagok” feltalálása következtében „a hallatlanul szörnyűséges és teljesen kiszámíthatatlan kimenetelű világháború kivételével minden egyéb háború ’’lehetetlenné válik.26

Érdemes felidézni, hogyan képzelte el a háborút, amely a haditechnikai fejlődés következtében már csak világháború lehet. Ez, írja, „egy eddig soha nem sejtett kiterjedésű és hevességű” háború lesz, amelyben „nyolc-tízmillió katona esik majd egymás torkának, és közben úgy letarolja egész Európát, mint soha semmiféle sáskaraj sem. A harmincéves háború pusztításai három-négy esztendőre összesűrítve és az egész kontinensre kitejesztve; éhínség, járványok, a hadseregeknek és a néptömegeknek az égető ínség előidézte általános elvadulása.. ., a koronák tucatszám gurulnak az utca kövezetére, és senki sem akad, aki felvenné őket; . . . ez a távlata az egymást túllicitáló fegyverkezés e végsőkig hajtott rendszerének”.2’

S ugyanezekben az években, Alfred Nobel a maga találmányától s a hadseregek kölcsönös megsemmisítésének lehetőségétől várja, hogy megszünteti a háborút: „Talán az én gyáraim hamarabb véget vetnek a háborúknak, mint a kongresszusok; azon a napon, hogy két hadtest egy másodperc alatt kölcsönösen megsemmisítheti egymást, minden civilizált nemzet alighanem borzalommal visszariad, és feloszlatja seregeit.”28

Nem vitás, hogy a Nobel-féle robbanóanyagok és az Engels ismerte ágyúk még csak össze sem hasonlíthatók a mai fegyverekkel. Ma már a hiroshimai hatóerővel rendelkező nukleáris bomba is csak játékszernek számít a szakemberek felvázolta új „perspektívákhoz” képest. A kérdés az, hogy ez az iszonyú mértékű ugrás, amit a haditechnikában a nukleáris apokalipszis fokára jutást jelent, biztonsággal kizárja-e a világháborút, illetve megváltoztatja-e egy esetleges harmadik világháború lényegét, politikai természetét.

Sokan a nukleáris kapacitás nagyságára, a nukleáris haditechnika létére hivatkozva egyértelműen elutasítják Clausewitz tételét. Ez a hivatkkozás a nukleáris technikára is többféle formát ölt, változatos tartalmú. így például Stanley Hoffmann szerint „elkerülhetetlen a feszültség a fegyverekkel való boldogulás nehéz feladata ... és a politikai problémákkal való megbirkózás hasonlóképpen fontos feladata között. A nukleáris korszak elmossa a határt béke és háború között azzal, hogy a békét mind a háború elhárításának, mind pedig a rá való felkészülésnek szakadatlan műveletévé teszi... A háború és béke közti határvonal elmosása belelopja a békeidőbe a totális háború egy jellegzetes vonását: a politikai meggondolások gyakori alárendelését a katonaiaknak”.28 Richard B. Foster egyszerűen a „stratégiai nukleáris egyensúlynak” tudja be a clausewitzi formula elérvénytelenedését: „A clausewitzi tételt, miszerint a háború a politika folytatása más eszközökkel, alapvetően megváltoztatta a stratégiai nukleáris egyensúly”.30 Miksche szerint Clausewitz formuláját az érvényteleníti, hogy „a nukleáris háború nem eredményezhet győzelmet”.31

Lehetne az idézeteket tovább folytatni, de úgy vélem, felesleges. A lényeg, hogy a háború politikai voltának, a politika elsődleges szerepének tagadását mind végső fokon a nukleáris fegyverek létével indokolják.

Csakhogy már a fegyverzet kialakítása, annak eldöntése, hogy milyen legyen a hadsereg ereje, milyen összetételű a fegyverzet, milyen arányban oszlik meg nukleáris és hagyományos fegyverekre, maga is elsődlegesen politikai döntés, és annak van alárendelve, hogy az adott államnak fegyverzetével mi a (politikai) célja: támadni vagy védekezni akar-e, hódításra tör-e? Ezek eldöntése politikai kérdés, akár lándzsákkal szemben, akár a legmodernebb fegyverekkel szemben, illetve azokkal rendelkezve kívánják végrehajtani e politikát.

Az ilyen irányú politikai döntések természetesen nemcsak az adott döntést meghozó állam felkészülését (katonai felkészülését is) határozzák meg, hanem mindazon államokét is, amelyeket e politika érint. Akár azért, mert az illető állam által fenyegetve, potenciális megtámadottnak érzik magukat, akár mert szövetségi rendszerük készteti őket megfelelő cselekvésre, illetve

ioi