Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 1. szám - Kiss J. László: A katonai erők összehasonlításának néhány módszertani nehézsége
heti a nem megfontolt akciók esélyét. Mindazonáltal a katonai egyensúly nem száműzheti azt a veszélyt, hogy a szemben álló hatalmak szándékaik ellenére is konfliktusba kerülhetnek egymással, és a hatalmas katonai erők ellenőrizhetősége meggyengül. Abban az esetben, ha az egyensúlyt meg akarjuk őrizni, figyelmünknek a leszerelésre és a fegyverzetkorlátozásra is ki kell terjednie, és a katonai erő- egyensúly mozgását a politikai és a katonai enyhülés közegébe kell ágyazni. A leszerelés és a fegyverzetkorlátozás ismert eszközei és módszerei nem képesek lépést tartani a fegyverkezési technika fejlődésével. A már elért megállapodások nemritkán a tegnap technikai eredményeit korlátozzák, nem a máét vagy a holnapét, és a tegnap biztonságpolitikai gondjait orvosolják, s nem pedig azokat, amelyekkel ma kell szembenézni. Ez a fejlődés a preventív leszerelés vagy fegyverzetkorlátozás módszereit követelné meg, amely azonban a bizalomhoz és a bizalomépítéshez szükséges politikai enyhülés feltételei nélkül elképzelhetetlen. A katonai egyensúlyviszonyok jelenlegi nem megfelelő és egymásnak ellentmondó helyzetmegítélésének oka az összehasonlítások puszta mennyiségi adatokra való korlátozásában, továbbá a biztonságpolitikai vonatkozási rendszer egyes tényezőinek tudatos vagy nem tudatos elhanyagolásában rejlik. A számokkal való érvelés mindenképpen kézenfekvőnek kínálkozik, hiszen azokat a közvélemény könnyebben megérti, s azokat a politikusok is könnyebben manipulálhatják saját céljaikra. Joggal állapítja meg Leslie H. Gelb, a New York Times katonai szakértője a Pentagon által „A szovjet katonai hatalom” címen megjelentetett kiadványról, hogy a szovjet-amerikai katonai erőviszonyoknak számokkal történő szemléltetése több zavart, mint egyértelműséget teremt.8 Az amerikai hadügyminisztérium kiadványa a számszerű nagyságrendek felsorolása mellett nem ad mértéket az összehasonlításhoz, nem mutatja be a haderők szisz- tematikus összehasonlítását, semmit nem mond a nyugati szövetségesek erejéről. Az erőviszony-összehasonlításhoz felhasznált számok - a katonai költségvetés hányada, a fegyveres erők száma, a harckocsik mennyisége stb. - valójában nem az elemzés kiindulópontjának, hanem annak végkövetkeztetésének számítanak. A Pentagon-tanulmány a szovjet hadihajók számát az amerikaiakéval veti össze, „megfeledkezve” a nyugati szövetségesek hasonló harci eszközeiről, s figyelmen kívül hagyva a tengeri erőviszonyok szempontjából döntő tengeralattjárókat és harci repülőgépeket. Az ilyen és ehhez hasonló elemzések egyen súlyfogalma olyannyira a számok egyenlőségére összpontosít, hogy a haderők katonai funkciója, belső struktúrája, harci értéke csaknem mellékesnek tűnik, s figyelmen kívül marad, vajon a fenyegetésként felfogott, számszerű fölény alkalmazható katonai opciót jelent-e. Az erőösszehasonlításoknak kizárólagosan mennyiségi nagyságrendekre való korlátozása az első pillantásra rendkívül tetszetős és látszólag objektív eredményekre vezethet anélkül, hogy a szemben álló katonai erők különböző struktúrákban testet öltő taktikai és stratégiai koncepcióit figyelembe vennék. A katonai egyensúly nem a haderők minden területén fennálló teljes aritmetikai azonosság. A számszerű összehasonlítás 44
