Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 3. szám - HÁBORÚ, KATONAPOLITIKA, HADITECHNIKA - Kende István: A háború mint "a politika folytatása" a nukleáris korban
KENDE ISTVÁN A háború mint „a politika folytatása55 a nukleáris korban A háború elméleti kérdéseinek vizsgálata a békekutatás szerves részének tekinthető. Az a sokszor idézett ókori elv, hogy „ha békét akarsz, készülj háborúra”, gyakran csak a fegyverkezés álcázására szolgál, míg alapigazság, hogy aki békét akar, annak tanulmányoznia kell a háborút (is). Különösképpen fontos ez ma, amikor a béke megőrzésében, a háborúk, elsősorban egy új világháború elhárításában alapvetően fontos és növekvő szerepe van a tömegeknek és mozgalmaiknak : a tömegek mozgalmainak erejét viszont nem utolsósorban éppen az adja, hogy tudják, mitől kell megóvni az emberiséget. Ezért tekintendő elválaszthatatlannak a békekutatás a konfliktuskutatástól. Ismeretes, hogy évszázadokon keresztül sok kísérlet történt a háború fogalmának meghatározására, s végeredményben valamennyi kutató többé-kevésbé a maga definíciójával él. Éppen ezért különlegesen jelentős, hogy van a háborúnak egy olyan meghatározása is, amely valóban időtálló: immár jóval több mint másfél évszázada használják, idézik és vitatják is. Nem törekszik ugyan teljességre, hanem „csak” a lényeget adja, ezt azonban páratlanul tömören. E meghatározás valójában több megfogalmazásban is szerepel szerzője, Carl von Clausewitz klasszikus munkájában, s nemegyszer idézik egyszerűsítve is. Itt csupán leggyakrabban idézett formájára emlékeztetünk, amely szerint a háború nem egyéb, mint a politikai érintkezés továbbfolytatása más eszközökkel.1 Ennek kapcsán igaznak kell elismerni azt, amire elsősorban D. Senghaas hivja fel a figyelmet, hogy az a Clausewitz, aki terjedelmes könyvben részletezi és vizsgálja a háborút, alig érzékelteti, mit is ért a tétel másik kulcsfogalmán, a politikán.2 Mégis, Clausewitz olvasója számára annyi világos, hogy a szerző a politika fogalmán kizárólag az állam (illetve az államok) politikáját érti. „A politikát - írja - csak az egész társadalom érdekei képviselőjének tekinthetjük.”3 Clausewitz munkáiban az államok, illetve hadseregeik közötti háborúkat vizsgálta, ezekből vonta le következtetéseit. Azt is, ami a háborúk politikai lényegére vonatkozik, valamint az olyan fontos következtetéseket is, mint hogy a háború az erőszak alkalmazása abból a célból, hogy ellenfelünket saját akaratunk teljesítésére kényszerítsük, vagy hogy a háborúk általában fokozódnak és a végletekhez vezetnek. De ezekből jut el a háború fokozódó „népi” jellegére vonatkozó néhány nagy fontosságú következtetéshez is. Clausewitz tételein mindmáig sokan vitatkoznak. Ám maga az a tény, hogy e tételek több mint másfél évszázadon keresztül a viták kereszttüzében maradtak, bizonyítja, ha nem is feltétlen igazságukat, de életképességüket, mély és találó voltukat. Jelen elemzés is ehhez a vitához kíván hozzájárulni a második világháború utáni háborúk természetének és trendjének vizsgálatával, annak mérlegelésével, hogy e háborúk története, tartalma, célja igazolja-e Clausewitz fő következtetéseit. Érvényes-e egyáltalán Clausewitz fő tétele az atomkorszakban, amikor egy atomháború az egész emberiség megsemmisítésével fenyeget ? Ahhoz, hogy Clausewitz tételeit az 1945 óta vívott háborúk próbájának vessük alá, röviden 92
