Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 3. szám - HÁBORÚ, KATONAPOLITIKA, HADITECHNIKA - Sztanyik B. László: A nukleáris háború következményei
Hirosimában a katonai szolgálatra be nem hívott 298 orvos közül 270 (90,6 százalék), az 1780 ápoló- és műtősnővér közül 1654 (92,9 százalék) meghalt vagy súlyosan megsebesült. Az életben maradt orvosok és nővérek száma - beleértve azokat is, akik sebesülésük ellenére részt vettek a sérültek ellátásában - aránytalanul és reménytelenül kevés volt a nagyszámú sérülthöz képest. Az epicentrumtól, tehát a bomba robbanásának földfelszíni vetületétől számított 1,5 km-es körön belül minden kórház elpusztult, személyzetük és ápoltjaik halálozási aránya gyakorlatilag 100 százalékos volt. A város kórházai közül mindössze 3 maradt többé-kevésbé használható állapotban. Még a több mint 3 km-re levő katonai kórház épülete is megrongálódott, falai megrepedtek, ablakai kitörtek, tetejét elvitte a légnyomás. A két város teljesen felkészületlen volt ilyen mértékű katasztrófára. A mentést és az elsősegélynyújtást megbénította a lakosság demoralizációja, a gyorsan terjedő tűzvész, a romokkal borított utak, az összeköttetés, a gyógyszerek és kötszerek hiánya. A romos iskolákban, templomokban, áruházakban és egyéb középületekben létesítettek ugyan segélyhelyeket, de a nyomasztó sérültáradat, a szakképzett személyzet és gyógyászati eszközök elégtelensége, a por, szemét, rovarok, szanaszét heverő hullák és a vízellátás hiánya miatt gyorsan romló közegészségügyi helyzetben ezeken a segélyhelyeken igen magas volt a halálozás. Még a Vöröskereszt kórházának romjai között létesített segélyhelyen is az ellátott 1000 sérült közül 600 meghalt. Amikor szeptember 8-án, egy hónappal a katasztrófa után megérkezett Hirosimába a közös amerikai-japán bizottság, az egyik áruház megmaradt emeletein mindenfelé mozgásképtelen sebesülteket talált, akik közül minden harmadik vagy már halott, vagy haldokló volt. Igen alacsony volt a kórházi kezelés színvonala az erősen hiányos és nagyrészt sérült személyzetre nehezedő rendkívüli megterhelés, az eszközök elégtelensége és - nem utolsósorban - a betegség félreismerése miatt. Sok legyengült, véres hányással, hasmenéssel és lázzal gyötört beteget dizentériásnak, vérhasban szenvedőnek minősítettek, és elkülönítettek romos, sötét pincékbe, alagsori helyiségekbe. Az orvosokat csak augusztus 20-án, két héttel a katasztrófa után tájékoztatták arról, hogy a várost atombomba pusztította el, a robbanást ionizáló sugárzás és radioaktív anyagok keletkezése kísérte, ami sugárbetegség kialakulásához vezethet. A betegség kezelésére szeptember i-én adtak ki irányelveket, de többnyire az előírt szerek sem voltak hozzáférhetők. Joggal feltételezhető, hogy az alkalmazott gyógykezelési eljárások nem csökkentették szignifikánsan a sérültek halálozási arányát. Valamivel kedvezőbb volt a helyzet Nagaszakiban, annak ellenére, hogy a város egészség- ügyi intézményei itt is súlyos veszteséget szenvedtek. Az orvosok és ápolónővérek zöme az egyetemi kórházban és az orvosi főiskolán dolgozott, amely mindössze 500 méternyire volt az atomrobbanás epicentrumától. A főiskola tanárainak háromnegyede és 800 diákja elpusztult. Ugyancsak áldozatul esett az egyetemi kórházban ápolt betegek több mint 80 százaléka. A kedvezőbb helyzet tehát kizárólag annak köszönhető, hogy a város környékén néhány nagy, katonai és haditengerészeti kórház működőképes maradt, és fogadni tudta a sérülteket. Valószínűleg kevesen tudják, hogy az atombombázás áldozatainak mentése és elsősegélyben részesítése nem is volt egészen veszélytelen vállalkozás. Az e munkálatokban részt vevők nem sejthették, hogy a robbanás körzete radioaktív anyagokkal szennyeződött. Közöttük több személyen észlelték az akut sugárbetegség tüneteit, és halálesetek is előfordultak. A bombázást követő első három napon a robbanás körzetében megforduló, mintegy 26 ezer személy között az 1950-től 1967-ig terjedő időszakban több mint háromszor magasabb volt a fehérvérűség gyakorisága, mint a japán országos átlag. Hirosimában az atombombázás túlélői, a szerencsésen megmenekült vagy megmentett lakosok emlékművel rótták le hálájukat a katasztrófa idején hősiesen helytálló orvosok előtt. A felvázolt helyzetet mindössze két, ma már kezdetlegesnek és elavultnak tartott atombomba idézte elő. Hol vagyunk már ettől az állapottól 1 Egy korszerű termonukleáris robbanófej hatóereje ezerszeresen meghaladja az első két atombombáét. Egy megatonna hatóerejű atomrobbanás hatása egy ipari nagyvárosra. Az Egyesült Államok kongresszusának a megbízásából a Technológiai Kiértékelő Hivatal (ÓTA) részletesen elemezte egy nukleáris háború lehetséges hatásait a polgári lakosságra, a gazdasági életre és az egész társadalomra. Különféle feltételezések alapján, különféle helyzeteket, ún. szcenáriókat dolgoztak ki, és elemezték a várható következményeket. Az eredményt jelentés formájában 1979-ben terjesz88
