Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 3. szám - KONFLIKTUSOKRÓL - Joó Rudolf: Az Etnikai konfliktusok okai és jellemzői
egyenlő esélyeit teremtse meg, és a politikai demokráciát, a hatalomban való aktív részvételt minél szélesebb körben alkalmazza. A nemzetiségi jogegyenlőség biztosítása mindenekelőtt a gazdasági-társadalmi alap lényegi átalakítását követeli meg; a termelési viszonyokat érintő olyan alapvető, strukturális változást, amely alkalmas a legsúlyosabb társadalmi antagonizmusok felszámolására; a nemzetiségi kérdés tartós és igazságos megoldása objektív feltételeinek megteremtésére. A nemzeti viszonyok tartalmának, jellegének megváltoztatása ugyanakkor nem passzív következménye a társadalmi viszonyok átrendeződésének. A kettőjük közötti kapcsolat összetettebb; a nemzeti kérdés ezernyi szállal kötődik a politika tartalmi és formai jegyeihez, a társadalmi tudathoz, eszmékhez. Ezeknek a társadalmi alaphoz viszonyított önállósága, országonkénti tartalmi eltérései, mai sajátosságaik a világrendszereken belül is a nemzetiségi politikák sokszor lényeges különbségeit idézik elő. Szocialista viszonyok között a nemzetiségi demokrácia fejlődése elsősorban a szocializmus politikai rendszere demokratizmusának és hatékonyságának fejlesztésétől függ. Társadalmunk tagolt, benne össztársadalmi érdekek és értékek is vannak, a nemzetiségek sajátos érdekköre ezek egyike. A szocializmus politikai rendszere annál demokratikusabb és hatékonyabb, minél pontosabban követi és fejezi ki a társadalomban zajló tényleges érdekmozgásokat, minél megfelelőbb nyílt fórumot és keretet biztosít az érdekek ütközési és egyeztetési folyamatának. Abban az esetben, ha a közéleti demokrácia fejlődik, a társadalom mind szélesebb rétegei válhatnak a társadalmi folyamatok tényleges alakítóivá. Ennek a hatalomból való közvetlen részesedés lehetőségét is magában kell hordoznia.12 Amilyen mértékben növekszik a társadalmat alkotó csoportok, szervezetek, egyének autonóm cselekvőképessége, részesedése „a tényleges döntések birtokolásából”,13 úgy nő a közéleti nemzetiségi jogok érvényesítésének esélye, a nemzetiségek önálló és eredeti értékei kibontakoztatásának valószínűsége. Amilyen mértékben fokozódik a társadalmi igény a helyi igazgatásban való részvételre, a területi önkormányzat és a területi hatalom működési feltételeinek megteremtésére,1,1 úgy bontakoznak ki a tartalmas nemzetiségi autonómiák körvonalai is. A területi-tájegységi érdekek és irányultságok önálló kialakításának, kifejezésének és érvényesítésének foka többnyire az ott élő kisebbség önigazgatásának lehetőségét is meghatározza. A nemzetiségi egyenjogúság biztosítása nem egyszeri aktus, hanem folyamat. Mivel a nemzetiségi kérdés az általános változással mindig megújuló, más és más problémákat felvető társadalmi jelenség, megoldása is folyamatos (ellentmondásokkal, feszültségekkel, érdekütközésekkel is számoló) tevékenységet igényel, a társadalom egészének intézményi és szemléleti megújuló képességét feltételezi. Ha valamely oknál fogva a politikai rendszer érdekfeltáró és -szintetizáló képessége gyenge, akkor a csoportérdekek és érdekirányultságok nem tudnak kifejeződni (ez többnyire az államhatalom korlátozó törekvése miatt következik be), az érdekkonfliktusok társadalmilag ellenőrizhetetlenné, politikailag kiszámíthatatlanná válnak. A társadalmi csoportok, benne a nemzetiségek önkifejezésének és érdekérvényesítésének korlátozása alááshatja a rendszer szilárdságát, általánosan destabilizáló válságokhoz vezethet; míg jogaik maradéktalan biztosítása — e^t hangsúlyozta az ENSZ-nek a nemzeti, etnikai, vallási és nyelvi kisebbségek jogairól száló nyilatkozattervezete is - „hozzájárul az általuk lakott országok politikai és társadalmi stabilitásához.”15 Ugyanilyen irányú a hatása a nemzetközi kapcsolatokra is: . .a kisebbségek jogainak megvalósítása - mint az általános társadalmi haladás és a demokratikus viszonyok fejlődésének összetevője - maga is a népek és államok közötti barátság és együttműködés erősítését segíti elő.”15 A nemzetiségek viszonyára, az állammal való azonosulásukra hat ezenkívül az az általános eszmerendszer is, amely a mindenkori társadalmi-politikai viszonyokra épül. Jellegzetesen kidomborodnak a fejlett tőkés országok és a szocialista országok között a kisebbségekhez és a nemzetiségekhez való viszonynak azok a világnézeti-eszmei értékkülönbségei, amelyek általában jellemzik a két társadalmi formációt. Míg a szocialista érvelés a valamennyi szociális réteg, csoport esélyegyenlőségén (vagyis a társadalmi forradalom sikerén mint előfeltételen) keresztül közelíti meg a kérdést, és a kollektív (közösségi) jogok jelentőségét hangsúlyozza a nemzetiségi egyenjogúság megvalósításában, a különböző polgári eszmeáramlatokra épülő kisebbség-egyenlőség teóriák a társadalmi pluralizmus elismerését tekintik alapvetőnek, és az egyéni (emberi) és politikai szabadságjogok akadálytalan megvalósulásában látják a nemzetiségek egyenjogúságának legfőbb biztosítékát. 77
