Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 3. szám - KONFLIKTUSOKRÓL - Valki László: A nemzetközi konfliktusok és a nemzetközi jogi szankciók
kozik jogi ítéletek meghozatalára, majd azokat szövetségeseire is ráerőszakolja, nagyot vét a nemzetközi viszonyok törvényszerűségein alapuló normarendszer ellen, és ezzel súlyos politikai veszélyt idéz elő. Mindenki számára világos, hogy a Szovjetunió afganisztáni tevékenysége, valamint a lengyel kormányzat belső intézkedéssorozata ellentétes volt az amerikai reményekkel. Voltaképpen nem meglepő, ha ezt az amerikai kormányzat kifejezésre is juttatta. A politikai véleménynyilvánítást azonban nem lett volna szabad manipulativ módon nemzetközi jogi köntösbe öltöztetni, majd nem létező nemzetközi jogi felhatalmazásokra hivatkozva hozzáfogni materiális intézkedések meghozatalához. A nemzetközi jog ugyanis olyan objektiválódott társadalmi intézményt, amelynek normái mindkét félnek - sőt a világ valamennyi népének - az érdekeit együttesen szolgálják; presztízsnek megőrzése érvényesülését is elősegíti. A felsorolt esetek azonban más jellegű következtetések levonását is lehetővé teszik. Megállapítható, hogy a jogszerűen, a Biztonsági Tanács által elrendelt szankció is csak akkor válhat hatékonnyá, ha azt totálisan és univerzálisan alkalmazzák, azaz gyakorlatilag minden államközi érintkezésre kiterjed, és minden állam hajlandó azt végrehajtani. Még ekkor is szükséges azonban a szankcióval sújtott államban egy olyan alternatív belső politikai erő, amely jól kiépített szervezeti keretekkel rendelkezik, és akár fegyveres erővel is képes szembeszállni az akut jogellenes helyzetet fenntartó államhatalommal. Ilyen erő hiányában ugyanis a szankciók ellenére a belső hatalom rendkívül hosszú ideig képes fenntartani magát, sőt előfordulhat, hogy az egyes rétegek szolidaritása az államhatalommal a külső fenyegetettség következtében még növekszik is. Csak e három említett tényező együttes megléte esetén várható, hogy a szankciópolitika sikeres legyen. Ilyen szankció jelenleg valóban csak világméretekben alkalmazható; valószínűtlen, hogy egy regionális szervezet képes legyen valamelyik tagját hermetikusan elzárni a külvilágtól, s arra sem lehet számítani, hogy a szervezeten kívül, individuálisan alkalmazott szankciók bárkivel szemben számottevő sikert érjenek el. Nyilvánvaló továbbá, hogy totális és univerzális szankció elhatározására és alkalmazására csak kis államokkal szemben van esély. A jogsértésnek emellett kiemelkedően súlyosnak kell lennie, olyannak, amely mindkét alapvető társadalmi rendszer népeinek abszolút elítélő értékítéletét váltja ki. Csak ilyen körülmények között lehet ugyanis kialakítani azt a szükséges „külpolitikai pszichózist”, amely lehetővé teszi egy-egy embargó majdnem száz százalékos betartását. Ebből megfordítva az is következik, hogy nem vezet eredményre, ha szankciót alkalmaznak a kisebb súlyú normaszegések elkövetőivel vagy éppen azokkal szemben, amelyek magatartásának jogellenessége nem bizonyított vagy nem bizonyítható. Különösen kudarcra ítélt vállalkozás szankciót alkalmazni egy jogszerűen eljáró állammal szemben. Láthattuk azonban, hogy az univerzalitás még abban az esetben is rendkívül nehezen érhető el, ha az egyéb feltételek fennállnak. Még ilyenkor is akad néhány állam, mely hallgatólagos politikai egyetértésből, gazdasági érdekből vagy esetleg függő helyzete miatt fenntartja kereskedelmi kapcsolatait a szankcióval sújtott állammal. A Rhodesiával szemben meghirdetett embargót hosszú ideig nemcsak a tőle függő szomszédos államok nem tartották be, hanem távoli földrészeknek a fajüldöző politikát egyébként nem támogató néhány állama sem. Kétségtelen, hogy a szankciót tisztességesen alkalmazó államokat kisebb vagy nagyobb, de mindenképpen jól érzékelhető károk érik az eljárás során. Az eddigi kevés példa azt mutatta, hogy rendkívül nehéz megszervezni a károsult állam veszteségeinek kompenzálását, hiszen az is anyagi áldozatokat és egyéb erőfeszítéseket követel a tehetősebb és nagyobb hatalmaktól. Még problematikusabb a helyzet, ha a gazdasági hátrányok a szankció sikeréhez fűzött közvetlen érdekek hiányával párosulnak. Milyen materiális érdek fűzhet egy - a világpolitikában csak bizonyos vonatkozásban elkötelezett - Svájcot a Rhodesia ellen meghirdetett szankció következetes betartásához ? A földrajzi és politikai távolságból fakadó közömbösséget, a közvetlen érdek hiányát csak kevéssé ellensúlyozhatják a számára túlnyomórészt erkölcsi és emocionális szinten megjelenő érvek és indokok. Ha a kívülállókat ösztönözte valami e tekintetben, az csak a harmadik világ országainak egyre erősödő és mindinkább tekintélyt parancsoló politikai nyomása lehetett. Az előzőkben olyan szankciókról esett szó, amelyeket az érintett államokkal szemben, azok stratégiai jelentőségű döntései miatt alkalmaztak. Mi a helyzet a többi szankcióval? Érdemes-e szankciót alkalmazni olyan tényleges vagy feltételezett jogsértések kapcsán, amelyek nem stratégiai döntések eredményei, hanem pillanatnyi gazdasági vagy politikai érdekek megnyilvánulásai? 7°
