Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)

1983 / 3. szám - KONFLIKTUSOKRÓL - Valki László: A nemzetközi konfliktusok és a nemzetközi jogi szankciók

közösség alapvető érdekeinek védelme szempontjából annyira lényeges kötelezettség megsértését képezik, hogy azokat a közösség nemzetközi bűntettnek nyilvánítja”.1 Ezek a következők:

a) a nemzetközi béke és biztonság fenntartása szempontjából lényeges kötelezettségek megsértése (például agresszió végrehajtása);

b) a népek önrendelkezési jogának biztosítása szempontjából lényeges kötelezettségek meg sértése (például gyarmati uralom erőszakos úton történő létrehozása vagy ilyen uralom fenntartása);

c) az emberiség védelme szempontjából lényeges kötelezettségek megsértése (például népirtás elkövetése, az apartheid fenntartása);

d) az emberi környezet biztosítása és megóvása szempontjából lényeges kötelezettségek megsértése (például a légkör vagy a tengerek nagymérvű szennyezése).

A bizottság meghatározása értelmében minden más jogsértés deliktumnak minősül. (Megjegyzendő, hogy e meghatározás még nem jogszabályszöveg, csupán az államok jogi felelősségéről szóló szerződéstervezet része, de - egy kivételével - jól tükrözi a jelenleg általánosan elfogadott alapelveket. A kivétel az utolsónak említett jogsértés. Ma még nem tartunk ott, hogy a világ államai az agresszióval azonos súlyú cselekménynek tekintsék a környezetszeny- nyezés mégoly súlyos formáját is. Mivel tárgyunk szemszögéből e tényállás közömbös, a d) pontban foglaltak a további fejtegetések során figyelmen kívül maradnak.)

A nemzetközi bűntett és a deliktum több vonatkozásban lényegesen különbözik egymástól, egy közös momentumtól eltekintve: a közvetlen sértett mindig jogosult szankció alkalmazására. A különbségek a következők:

1. A bűntett elvileg az egész nemzetközi közösség ellen irányul, ennélfogva a szankció alkalmazására - a közvetlen sértetten kívül - a közösség is jogosult. Szankciót azonban a nemzetközi közösség képviseletében csak az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendelhet el: más (regionális) szervezet csupán a BT felhatalmazásával juthat ilyen döntésre.2 A deliktum viszont csak a közvetlen sértett vagy a sértettek többé-kevésbé meghatározott köre ellen irányul, így szankciót is csak az, illetve azok alkalmazhatnak ún. önsegély formájában. (A több oldalú szerződések részesei bizonyos feltételek mellett kollektiven is felléphetnek a szerződésszegővel szemben.) Az előbbiektől megkülönböztetendő a fegyveres támadással szembeni önvédelem joga, amely a BT felhatalmazása nélkül, szintén kollektiven gyakorolható, azaz a sértett államnak szövetségesei is segítséget nyújthatnak. A gyarmati felszabadító vagy apartheidellenes mozgalmaknál mindez úgy jelentkezik, hogy a felszabadulásukért küzdő népeknek külső támogatás is legálisan nyújtható. Egyéb nemzeti mozgalmakat ugyanakkor más államok nem támogathatnak.

2. Meghatározott bűntettek esetében a szankció kiterjedhet a fegyveres erőszak alkalmazására, de természetesen elhatározhatók ennél enyhébb intézkedések is, így a gazdasági, a hírközlési vagy a diplomáciai kapcsolatok megszakítása stb.3 Deliktum esetében a válaszintézkedés nem foglalhatja magában a fegyveres erőszak alkalmazását.

3. Mind a bűntett, mind a deliktum esetében az egyes államok hajtják végre a szankciókat, saját kényszerapparátusuk felhasználásával. Bűntett esetében azonban a végrehajtásra a Biztonsági Tanács kötelező döntést is hozhat, míg deliktum esetében a sértett állam mindig önállóan cselekszik. (A BT egyébként kötelező döntéseket kizárólag bűntett esetén rendelhet el, más jogsértések elbírálására nincs hatásköre.)

4. Bűntett gyanúja esetén a jogsértés megtörténtéről, az elkövető megnevezéséről és a felelősség megállapításáról a sértett mellett a Biztonsági Tanács foglalhat állást. Deliktum esetében erről kizárólag a sértett állam nyilatkozhat.

Meg kell jegyezni, hogy a fenti struktúra lényegében az ENSZ megalapításakor, illetve részben a Népszövetség fennállásának idején alakult ki. A központilag elhatározott, kollektive foganatosítható szankciót azonban kezdetben csak a nemzetközi béke és biztonság megsértése esetén tartották jogszerűnek, a többi esetben nem. A kolonializmus ellen az ötvenes és a hatvanas években kibontakozó mozgalmak vezettek ahhoz, hogy a nemzetközi jogi felfogás lassan az agresszióval azonos súlyú kategóriaként kezdte értékelni az önrendelkezési jog elnyomását, a fajüldöző rendszerek fenntartását. E nagyon lényeges és progresszív szemléletváltozásnak az eredménye volt az ENSZ történetének két kötelező szankciója Rhodesiával és a Dél-afrikai Köztársasággal szemben. Jóllehet egyik állam sem alkalmazott nyílt erőszakot egy másik állammal szemben, a világszervezetben tömörült államok közössége mégis úgy foglalt állást, hogy kollektív szankció rendelhető el. Ez az új szemlélet azután több ENSZ-dokumentumban, így

59