Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 3. szám - GAZDASÁG ÉS FEGYVERKEZÉS - Szentes Tamás: A világméretű fegyverkezés gazdasági következményei
a merkantilista politika, a tőkeberuházások eszközeivel és a rivális hatalmak éles versengése közepette, kereskedelmi háborúk és imperialista agressziók körülményei között a termelés előrehaladó nemzetköziesítésével és a fejlődés kulcsszektorainak és erőforrásainak monopolizá- lására való törekvésekkel, valamint a tőkefelhalmozási folyamat világméretű kiterjesztésével alakította. A világgazdaság rendszerében, annak történelmi fejlődéséből és tőkés jellegéből következően, három alapvető ellentmondás jelentkezik: a) a tőke és a munka közötti ellentmondás, amely a termelők és a termelési eszközök szétválasztásának jegyében született tőkés társadalom leglényegesebb antagonizmusa, b) a nemzeti és a nemzetközi fejlődés, integrálódás közötti ellentmondás, valamint c) a világgazdaság fejlett, domináns centruma és függő, gyengén fejlett perifériája közötti ellentmondás. (Annak következtében, hogy egyes nemzeti társadalmak már szakítottak tőkés vagy feudálkapitalista rendszerükkel, s ezáltal a világgazdaság mindinkább egyfajta „vegyes gazdasággá” változik, amely a tőkés részeken kívül nem tőkés, szocialista vagy átmeneti elemeket is magában foglal, egy negyedik ellentmondás is megjelent, éspedig az eltérő társadalmi rendszerű országok nemzetgazdaságának mint a világgazdaság részeinek különböző jellege, természete között.) Vizsgáljuk meg ezeket részletesebben is! a) A munka és a tőke közötti antagonizmus, vagyis az élőmunka alávetettsége a tőkeként felhalmozott és a múltban kisajátított holtmunkának abban a tényben is kifejeződik, hogy mind a társadalmi szerepek elosztását, mind pedig a jövedelmek társadalmi megoszlását két ellentétes szabály kormányozza: egyfelől, a többség esetében a (munka-) teljesítmény, másfelől, a kisebbség esetében a (tőke-) tulajdon. Ennek az ellentmondásnak osztálykonfliktusokban kifejeződőéleződése - mint ismeretes - a rendszer forradalmi átalakításához s egy új szocialista rendszer megszületéséhez vezet, amelyben a társadalmi szerepek és jövedelmek munkateljesítmény szerinti elosztásának elve a társadalom összes (munkaképes) tagjára nézve általános érvényű szabállyá kell hogy váljék. Bármilyen legyen is ennek az átalakulásnak a mikéntjére és fejlődési szakaszaira vonatkozó elméleti-ideológiai magyarázat, az a történelmi tény, hogy a társadalmi átalakulás a világnak csak egyes részein indult meg, mégpedig többé-kevésbé nemzeti keretek között, a szóban forgó ellentmondásnak új dimenziókat kölcsönöz (s az említett negyedik ellentmondást szülte meg). A jelenlegi körülmények között (a negyvenes évek vége óta) a kapitalizmus és a szocializmus közötti ellentmondás az országok két katonai blokkjának szembenállásaként voltaképpen hamis formát öltött. Azért hamis ez a forma, mivel a kapitalizmus és a szocializmus közötti „történelmi verseny”, pontosabban a világtársadalom átalakulásának történelmi folyamata semmi esetre sem szűkíthető le a két „blokk” versenyére, még kevésbé katonai erőviszonyainak alakulására, és mert az egyes országoknak vagy országcsoportoknak abból a szándékából és törekvéséből, hogy egymásétól eltérő társadalmi-gazdasági, illetve politikai rendszert teremtsenek vagy őrizzenek meg a maguk számára, egyáltalán nem következnek szükségszerűen államközi konfliktusok. (Ezt jó néhány példával lehet bizonyítani.) Az ellentmondás hamis megjelenése azonban gyakran összezavarja és összekuszálja a világméretű társadalmi (osztály-)erők viszonyait a katonai erőviszonyokkal, valamint a különböző társadalmi berendezkedésű országok közötti gazdasági alku, versengés és együttműködés kérdéseit a katonai szempontokkal. Ennek a zavarnak és keveredésnek a következtében, valamint a nemzeti és osztályérdekek többszörös interferenciája miatt a globális militarizáció, a fegyverkezési verseny, a katonai segélyezés és diplomácia a munka és a tőke közötti ellentmondást mind a nemzeti társadalmakon belül, mind pedig nemzetközileg nagymértékben torzítja. b) A nemzeti és a nemzetközi fejlődés közötti ellentmondás abban a történelmi tényben fejeződik ki, hogy a kapitalizmus nemzetközi expanziója a XV-XVI. századtól kezdve kibontakozó világméretű munkamegosztás rendszerével meggátolta, hogy a függő perifériaterületeken is belsőleg integrálódott nemzetgazdaságok fejlődjenek ki. Vagyis a perifériaterületeknek a világrendszerbe való integrálódása saját gazdaságuk dezintegrációjával járt együtt. Következésképpen egy valóságos nemzetgazdaság (és nemzeti társadalom) felépítésének történelmi feladata az újonnan függetlenné vált országokban csak napjainkban, a már erősen felgyorsult nemzet- köziesedés korában kerülhetett napirendre. A nemzeti keretek között folyó militarizáció kétségkívül erősítheti a belső kohéziós erőket, főként pedig a nemzetállamot, s gátolhatja a nemzetközi integrálódást. Ugyanakkor azonban a hadiiparok transznacionalizálódása, a fegyvergyártás nemzetközi alvállalkozói rendszere, a haditechnikai kutatásban és fejlesztésben kialakuló kooperáció, a szövetségi rendszeren 51
