Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 3. szám - GAZDASÁG ÉS FEGYVERKEZÉS - Szentes Tamás: A világméretű fegyverkezés gazdasági következményei
ga után, és helyi forrásokból finanszírozott külföldi katonai szakértők igénybevételével jár együtt, amennyiben objektive hozzájárul a gazdasági függőség fennmaradásához, annak összes, a gazdasági egyensúlyra nézve káros következményével együtt. A fegyverkezés, illetve a milita- rizáció következményei azonban már inkább a fejlődésre gyakorolt hatások körébe, a „gyengén fejlettség fejlődése” problémakörébe tartoznak. 7. A militarizáció és a fegyverkezés az egyes országok általános társadalmi-gazdasági fejlődését többféle módon is érinti. E helyütt csupán azokkal a hatásokkal foglalkozunk, amelyek a társadalom gazdasági fejlődését „normális” irányától eltérítik, illetve kedvezőtlen irányban befolyásolják. A militarizáció egyik nyilvánvaló hatása a fejlesztési erőforrások elosztásában mutatkozik meg. Az erőforrások katonai célra történő elpocsékolása - mint láttuk - gátolja a gazdasági növekedést, de egyszersmind hátrányosan befolyásolja az adott társadalom fejlődésének perspektíváit és irányát is. A rendelkezésre álló természeti, emberi és pénzügyi erőforrások elvonása a polgári termelés, szolgáltatások és más társadalmilag hasznos tevékenységek szférájától nemcsak közvetlenül és a jelenben korlátozza azokat a kínálati forrásokat, amelyekből a polgári fogyasztási és beruházási igények kielégíthetők, hanem közvetve és a jövőben is veszteséget okoz a társadalom számára. A fegyverkezésnek és a militarizációnak az elvesztett alternatív lehetőségekben kifejeződő költségeit, „opportunity cost”-ját még oly módon sem mérhetjük fel kimerítően, hogy felbecsüljük: mennyivel lett volna nagyobb a termelés volumene, s mennyivel több iskola, kórház, közút stb. létezne, ha minden rendelkezésre álló erőforrást békés és társadalmilag hasznos célra fordítottak volna. A hatások ugyanis kumulálódnak, megsokszorozódnak, és felerősítik egymást. A dolgozó tömegek számára biztosított jobb társadalmi szolgáltatások javítják gazdasági teljesítőképességüket, s ennek eredményeként a gazdaságban a munka megnövekedett társadalmi termelékenysége új forrásokat nyit meg a közoktatás, az egészségügy, a kulturális és egyéb szolgáltatások továbbfejlesztése számára. Az emberi szakismeret, tudás és alkotókészség, amennyiben a társadalmi fejlődés szolgálatában áll (így például új erőforrások, termékek és technológiák felfedezésére, a termelési technika, a munkaszervezés és a termelésirányítás stb. területén újításokra, az oktatási módszerek, a gyógykezelés, a megelőző közegészségügyi intézkedések javítására, a kulturális, művészi és sporttevékenység által történő felfrissülés fokozására, intézményi reformok kezdeményezésére, a politikai mechanizmusok és a közéleti szellem javítására stb. használják fel), azoknak a forrásoknak a növekedési rátáját is képes megsokszorozni, amelyekből a társadalom emberi szükségleteit kell kielégíteni, miközben a szükségletek magasabb szinten való kielégítése fokozza az emberi alkotó- készséget. Tehát senki sem képes pontosan kiszámítani, hogy a társadalom jövőbeli gazdasági fejlődése szempontjából mekkora az a végső veszteség, amelyet akár csak egyetlen egy tudós katonai célú foglalkoztatása okoz, nem is szólva a szakembereknek a katonai szektor által történő tömeges „elszívása” okozta veszteségek halmozódásáról. A kutatási és fejlesztési tevékenység katonai irányba fordulása szükségszerűen torzuláshoz vezet a tudomány fejlődésében is, ami az emberi élet számára növekvő veszélyen kívül kiszámíthatatlan veszteségeket okoz azáltal, hogy a tudomány elmulaszt vagy legalábbis késlekedik megoldást találni korunk világának azokra a súlyos problémáira (mint amilyen a tömeges éhínség, a nyomor, a demográfiai és az ökológiai problémák, a természeti erőforrások szűkössége, a környezetszennyezés stb.), amelyek társadalmi feszültségek és nemzetközi konfliktusok forrásai. A militarizáció és a fegyverkezés természetesen az adott ország társadalmi és politikai struktúráját is érinti. A „katonai-ipari komplexum” kialakulása a fegyverkezési versenyt diktáló legfejlettebb tőkés országokban egyike az ilyen következményeknek. „Ahol csak kialakulnak, a katonai-ipari vagy katonai-gazdasági-politikai komplexumoknak önmagukat fenntartó és megerősítő természetük van. Erőteljes, forrásokban gazdag és kiterjedt koalíciók ezek, amelyek egyetlen közös célra teremtődtek: a katonai szektor további bővítésére, függetlenül a tényleges katonai szükségletektől.”33 A politikai vezetés, a hadsereg vezérkara és az ipari és bankélet bizonyos üzleti körei érdekeinek összefonódása a fegyverkezési versenyt vezető néhány fejlett tőkés országban (elsősorban az Egyesült Államokban) a kormányzatok gazdaságpolitikájára is meghatározó hatással lehet, s ezáltal az egész gazdasági termelési és fogyasztási szerkezetét, a jövedelemelosztási viszonyokat és a nemzetközi gazdasági kapcsolatokat is jelentősen befolyásolhatja. A tőkekon44
