Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 3. szám - GAZDASÁG ÉS FEGYVERKEZÉS - Szentes Tamás: A világméretű fegyverkezés gazdasági következményei
ipari üzlet számára, éspedig a polgári gazdaság, illetve a fegyverimportáló országok beruházási forrásainak egy viszonylag nagyobb mértékű csökkenése árán. A tőke/termelés hányados a katonai szektorban általában meghaladja a polgári szektorét,29 mivel a katonai beruházások tőkeigényessége nagyobb, s ugyanakkor a verseny hiányában gyenge vagy egyáltalán nem érvényesül a költségmegtakarításra való törekvés. (Nem is szólva az új fegyverek rendkívül gyors elértéktelenedéséről.) A költségcsökkentési erőfeszítések (ha ilyenek érvényesülnek) és a nagyüzemi előnyök kihasználása, valamint a már elértéktelenedett, elavult termékek értékesítésével való profitszerzésre törekvés általában az exportpiacok felé orientálja a hadiipari tőkéseket, ahol ráadásul monopolárakat kényszeríthetnek rá a gyengébb partnerekre. Ily módon kétségtelenül megnövekedhetnek, közvetlenül és közvetve is, a fegyverexportáló ország beruházási forrásai, s haditermelésében j avulhat a tőkehatékonysági mutató értéke is, de csak a külső körülményeknek, viszonyoknak, összefüggéseknek köszönhetően, a fegyverkezés nemzetközi következményeinek súlyosbodása árán. A tőkeforrások katonai felhasználásának hatása a nemzeti gazdaságok növekedésére éppen olyan negatív, mint más erőforrások katonai igénybevételéé. Amennyiben a termelékenység alakulása a tőke- (valamint a kutatás- és tudás-) igényességtől függ, az anyagi (és szellemi) tőke elszívása a polgári termeléstől akadályozza a gazdasági növekedést. Bár azoknak az országoknak az esete, amelyek fölös tőke- és munkaerőforrásokkal rendelkeznek, más következtetést sugallhat, ezeknek az erőforrásoknak az alternatív, nem katonai felhasználása alacsonyabb társadalmi költségekkel lehetséges, míg a fegyverkezés pozitív hatása a gazdasági egyensúly szempontjából igencsak kétséges. 6. A különböző társadalmi-gazdasági rendszerű országokban, illetve az eltérő világgazdasági pozíciójú országokban a gazdasági egyensúly problémái is nagymértékben eltérők. Eltekintve a tőkés világgazdaság jelenlegi szerkezetéből és működéséből eredő egyensúlybontó hatásoktól, a gazdasági egyensúly problémája nemzeti szinten- a fejlett tőkés gazdaságok esetében elsősorban a konjunkturális ciklus alakulásával és annak anticiklikus intézkedések, beavatkozások révén való szabályozásával kapcsolatos probléma;- a szocialista gazdaságok esetében főként a nemzeti tervben kifejezésre jutó fejlesztési prioritások vagy célkitűzések és a tényleges adottságok, rendelkezésre álló erőforrások és végrehajtási kapacitások közötti megfelelés, illetve összhang problémája;- a fejlődő országok esetében mindenekelőtt az örö költ strukturális torzulásokból fakadó és felszámolásukra vonatkozó probléma. Mindebből az következik, hogy a katonai kiadások növelésének a gazdaság számára mul- tiplikátorként vagy akcelerátorként való alkalmazása (vagyis járulékos fizetőképes kereslet gerjesztésére és az autonóm katonai beruházások révén beruházási hullámok indukálására és a keresletnövekedés felgyorsítására való felhasználása) legjobb esetben is csak a fölös tőke- és munkaerőforrásokkal bíró fejlett tőkés gazdaságok esetében kecsegtethet sikerrel, ahol ugyanis az egyensúly megbomlása a túlzott megtakarítással és a beruházások ahhoz képest lemaradó mértékével hozható összefüggésbe, és „túltermelésben”, illetve a fogyasztás lemaradásában fejeződik ki. A keynesi recept kétségkívül vagy azt írja elő (tudniillik annak eredeti és pozitív variánsa), hogy hajtsák végre a jövedelmek újraelosztását az alacsonyabb jövedelmű s így kisebb megtakarítási hajlammal bíró társadalmi rétegek javára, és növeljék az állam improduktív, de társadalmilag hasznos jóléti kiadásait, vagy pedig azt (ti. a keynesizmus negatív variánsa, amelyet különösen a fasiszta kormányzatok alkalmaztak és manipuláltak), hogy bővítsék a hadsereget és a hadi- termelést, növeljék a katonai kiadásokat és a beruházásokat, s így gerjesszenek járulékos keresletet a piacon, fogyasztásra alkalmas termékek és szolgáltatások túlkínálatának veszélye nélkül. A katonai költségvetés növelésének politikája nemcsak a keynesi anticiklikus intézkedések hatékony megvalósításának mond ellent, hanem még az olyan liberális vagy neoliberális kormánypolitikának is,30 amely az egyensúly helyreállítását a bővülő katonai szektorból kizárt spontán piaci erőktől, illetve az infláció megfékezésétől reméli. Bár a hetvenes évek inflációs hulláma a jóval korábban megindult és kibontakozott fegyverkezési versenytől független fejleménynek tűnik, valójában szorosan kapcsolódik ahhoz többféleképpen is. A katonai kiadások erős inflációs hatása mind empirikusan, mind pedig elméletileg bizonyított. Jó néhány esettanulmány kimutatja, hogy a katonai szektor élenjáró szerepet 42
