Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 3. szám - HELINSKI TAPASZTALATOK, BÉKÉS EGYMÁS MELLETT ÉLÉS, BÉKEKUTATÁS - Bognár Gyula: A békés egymás mellett élés napjainkban
tos egyensúlyi állapot alakult ki 1920 végére, ami azt jelentette, hogy a forradalmi állam kivívta magának a jogot az önálló létre. Az egyensúly kialakulásában jelentős szerep jutott a gazdasági tényezőknek. Lenin maga mutatott rá, hogy a szocialista ország és a tőkés országok között kiépült kereskedelmi kapcsolatok jelentik azt a rendkívül fontos tényezőt, amely lehetővé teszi, hogy az adott bonyolult és kivételes helyzetben a szovjethatalom fennmaradhasson.7 Ez azonban távolról sem jelentette a szocializmus megfojtására vagy „fojtogatására” irányuló törekvések végét. A különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének ma már világszerte ismert és igen széles körökben el is fogadott eszméje tehát igen sajátságos pályát futott be egyrészt az első szocialista ország első nemzetközi lépéseiben, ideológiájában és politikai eszméiben, másrészt a tőkés országok politikai gyakorlatában és elvei között, valamint a különböző nemzetközi politikai fórumok tárgyalóasztalain. Az eszme és maga a politika is egyenlőtlenül bontakozott, illetve bontakozik ki. A szocialista világ önnön belső logikájától és a történelmi helyzet követelményeitől vezéreltetve elméletileg és gyakorlatilag is a békés egymás mellett élés talajára helyezkedett, és a legtöbb szocialista ország szilárdan ki is tart emellett, egyre világosabban felismerve és megfogalmazva ennek minden konzekvenciáját számos ellentmondásos történelmi szituációban is. Azokat az eltéréseket, melyek egyes szocialista országok politikájában s különösen egyes történelmi helyzetekben előfordultak, - úgy tűnik - jogosan tekinthetjük kivételnek a szabály alól, s történelmileg nézve epizódnak. A fejlett tőkés világ hivatalos körei az első időszakban lényegében nem ismerik fel vagy nem fogadják el, hogy ebben a kérdésben két, tartósan egymás mellett létező, eltérő társadalmi rendszerű világ viszonyának rendezésével állunk szemben. A későbbiek során visszaesésekkel ugyan, de fokozatosan előtör a békés egymás mellett élés gyakorlata ezen országok körében is, de erre nem általánosan és jobbára kényszerítő körülmények hatása alatt kerül sor. Arra a súlyos kérdésre, hogy végső soron merre is mutat az események alakulásának tendenciája - sajnos még nem adott pozitív választ a történelem. A fejlődő világ országai, politikai mozgalmai általában kezdettől vallják az egymás mellett élés demokratikus elveit, de súlyos politikai, gazdasági, társadalmi, nemzetiségi stb. problémáik közepette ennek alkalmazása általában hullámzó. A békés egymás mellett élésre alapozott államközi kapcsolatoknak többé-kevésbé általánosan elfogadott alapelvei vannak: a más országok ügyeibe való be nem avatkozás; minden állam szuverenitásának tiszteletben tartása; egyenjogúságának és területi integritásának elfogadása; a népek jogának elismerése arra vonatkozóan, hogy társadalmi rendszerüket szabadon válasszák meg; a nemzetközi problémák békés eszközökkel történő megoldása; valamint az egyenjogúság és a kölcsönös előnyök. Ezek az alapelvek természetesen ismertek voltak az egymástól eltérő társadalmi rendszerű országok megjelenése előtt is mint általános demokratikus elvek, de azt a legnagyobb jóindulattal sem lehetett állítani, hogy szigorú betartásuk jellemezte volna a nemzetközi viszonyokat. A nemzetközi viszonyok polgári tudósai - akár az egyensúlyi elmélet valamely fajtájának, akár a rendszerelméletnek a hívei, akár a realista modellből indulnak ki, akár valamely alternatív modellt tartanak helyesnek - általában az erő alkalmazását és a konfliktusokat a nemzetközi élet alapszituációjának tekintik. A nemzetközi politikát úgy fogják fel, mint harcot a hatalomért, és ezért ebben a közegben a szervezett erőszak dominál. Keohane és Nye neves amerikai politológusok közelmúltban megjelent könyve úgy foglalja össze a nemzetközi állapotokról adott magyarázatok legalapvetőbb iskoláit, hogy azok szerint a világpolitika nem más, mint aktiv vagy potenciális államközi konfliktusok állandó állapota, amelyben bármely pillanatban sor kerülhet az erő használatára. Mindegyik állam arra törekszik, hogy védje területét és érdekeit az észlelt és valós fenyegetésektől. Csakis az erőnek vagy az erővel való fenyegetésnek hozzáértő alkalmazása teszi lehetővé az államok fennmaradását, és ez a rendszer addig szilárd, amíg az államférfiaknak sikerül jól működő egyensúlyi állapotban összehangolni az érdekeket.8 Felesleges és minden bizonnyal sikertelen kísérlet lenne a nemzetközi politikai közegre vonatkozó elméletek minden oldalának mérlegelése és értékelése - annál is inkább, mivel szinte mindegyik teóriának vannak erősebb oldalai és kidolgozatlan elemei is. Egyet lehet érteni azzal a véleménnyel, mely szerint a nemzetközi viszonyok leglényegesebb eleme a külön*9
